Ugyanakkor ezt a mostani tanévet illető nyugalom is legfeljebb viszonylagosnak minősíthető, hiszen nehezen lehetne „nyugodt kezdésnek” nevezni azt, hogy bizonyosan lesznek olyan gyerekek idén, akik egyelőre nem jutnak hozzá a tankönyvcsomagjukhoz, aminek az oka az, hogy szegény gyerekek, tehát ingyenesen járna nekik, de az ingyenességért valakinek mégiscsak fizetni kell, viszont az önkormányzatok nem tudnak vagy nem akarnak, a tankönyvterjesztők pedig felgyűlt kinnlevőségeik miatt afféle bojkottot hirdettek. Hoffmann Rózsa ugyan megpróbált az utolsó utáni pillanatban közbeavatkozni, de ez a kísérlete nem volt túlságosan eredményes: maga ismerte el, hogy néhány tízezer kötet az idén szeptember elsején nem jut el a gyerekekhez, de – tette hozzá azonnal – 1,3 millió gyermek kezdi meg a tanévet, s ha átlagosan öt könyvvel számolnak, akkor úgy nyolcmillió kiadványról van szó. „Ha ebből néhány tízezer nem jut el szeptember 1-jére a gyerekekhez, az fájdalmas, de nem olyan nagy hiba”. Mindenesetre úgy tűnik, van remény az önkormányzatok és a tankönyvterjesztők közötti megállapodásra, így nagy valószínűséggel a jövő héten már minden gyerek asztalán lesz tankönyv.

Bizonyos, hogy az idén szemlélet­ váltás is érzékelhető lesz a közoktatásban, és ez nemcsak szemléletbeli, hanem ideológiai váltást is jelenthet. Számos önkormányzat úgy szabadult meg fenntarthatatlannak ítélt iskolájától, hogy azt átadta az egyháznak. Ez sokak szerint alkotmányellenes helyzetet okozott, hiszen többnyire olyan települések kényszerültek erre a lépésre, ahol csak egyetlen iskola volt, így egészen bizonyosan sérül a világnézetileg semleges oktatáshoz való alkotmányos alapjog, bár mire e tekintetben az Alkotmánybíróság esetleg határozatot hozna – már egy éve ülnek az e tárgykörben született beadványon –, valószínűleg a folyamat már visszafordíthatatlanná válik.

Ami a szemléletbeli változást illeti: Hoffmann Rózsa világossá tette, hogy sem a szülők, sem a gyerekek nem értenek a pedagógiai munkához. E kijelentés természetesen elsődleges jelentéstartományában nem vitatható, mégis önmagán túlmutató jelentősége van: az oktatási államtitkár ugyanis így fejezte ki azt, hogy gyökeresen szakítani akar azzal a korábbi, liberális gyakorlattal, amely arra épült, hogy mind a tanulók, mind a szülők vegyenek részt aktívan az iskola életében, mert jogaik vannak, alakíthatják azt a közeget, amelyre gyermekeik oktatását bízták. Hoffmann Rózsa ezzel szemben a tanárok szerepét erősíti.

Szinte bizonyos ugyanakkor, hogy a jövőben növekedik majd a pedagógusok óraszáma, s elkerülhetetlen, hogy iskolákat kelljen bezárni. Ezekből az információkból a pedagógusok érdekképviseletei arra következtetnek, hogy tömeges elbocsátások várhatók a szférában. Ezt az oktatási államtitkár folyamatosan tagadja, de tény, hogy Hoffmann nem igazán egyeztet a szakszervezetekkel, mint ahogy az is, hogy az oktatási szféra néhány tervezetét valójában nem a szakállamtitkárságon írják, hanem a nemzetgazdasági tárcánál.

Kérdés, hogy az eddigi lépések, amelyek a tanárok „megtépázott tekintélyének” visszaállítását hivatottak szolgálni, ellensúlyozzák-e a szférát uraló általános rosszkedvet. Ezen lépések egyike például az, hogy a tanárok újra buktathatnak alsó tagozaton, mert az szerintük jó pedagógiai eszköz, amit az előző kormányok oktatási vezetői nem így gondoltak. Mint ahogy nagy valószínűséggel nem így gondolja ezt a Fidesz néhány vezető politikusa sem, köztük az oktatásért korábban miniszterként felelős Pokorni Zoltán vagy Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője sem. Pokorni személye nem meglepő: közismert, hogy az ő szakmai nézetei jóval közelebb állnak az egykori szabad demokrata, Magyar Bálint nevével fémjelzett „liberális vonalhoz”, mint Hoffmann Rózsáéhoz, akinek a nézeteit a Fidesz köreiben nem is az avítt jelzővel illetik, inkább retrográdnak minősítik. Ezzel voltaképp arra utalnak – és ez magyarázza Lázár János szerepét is az eseményekben –, hogy a kereszténydemokrata államtitkár, noha szóban nagy hangsúlyt fektet az esélyegyenlőség szempontjainak figyelembevételére, tetteivel inkább azt erősíti, hogy a korábbi években megkezdett integrációs folyamatot – amely arra alapult, hogy szegény és gazdag, cigány és nem cigány gyerek egy iskolába járjon – visszafordítsa. Hoffmann Rózsa eljárásának – amely megnyilvánul már a buktatás tilalmának feloldásában és a felzárkóztató osztály létrehozásának ötletében is – alapja az a sztereotípia, amely szerint a cigány gyerek visszahúzza az osztálytársait, lehetetlen légkört teremt, és így tovább. Hiába mutatta már ki több, rendkívül alapos szakmai tanulmány is, hogy ez nem így van, épp ellenkezőleg, ezt liberális ármánynak tekintik, még akkor is, ha Lázár János például saját városában az elsők között ültette gyakorlatba az integrációs folyamatot, meglehetős sikerrel, mert az azóta végzett felmérések szerint Hódmezővásárhelyen érzékelhetően javult a diákok teljesítménye, és nem csak a szegényeké.

A most kezdődő tanévben egyszerre van jelen a stabilitás és a változás. Ebben a forrongó közegben kell Hoffmann Rózsának végigvinnie a jövőre vonatkozó, számos tekintetben vitatott elképzeléseit, amelyek elsőként az úgynevezett köznevelési törvényben öltenek majd testet. Az is most dől majd el, hogy az oktatást államosítják-e, vagy az önkormányzatok továbbra is érvényesíthetik saját szempontjaikat az intézményeikben.

Aggódó érdekképviseletek

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke

„Feltehetően a tanév és a tanítás különösebb jogszabályváltozás nélkül elindul. A gazdasági válságra hivatkozva a törvény már lehetővé teszi az önkormányzatoknak, hogy tanév közben iskolát/osztályt összevonhassanak, bezárhassanak, ez nagy bizonytalanságot és félelmet okoz a pedagógusokban és szülőkben egyaránt. Aggodalomra ad okot, hogy a tervezetet mindeddig nem ismerhettük meg. nem tudjuk, kik lesznek az iskolák fenntartói, s hogy az államosított közoktatás fenntartására honnan lesznek források. emellett a strukturális átalakítást tartalmi átalakítás is követi. Az egységes tanterv és a kötelezően előírt tankönyv az oktatás sokszínűségéhez képest óriási visszalépés. Aggódva figyeljük az alapítványi iskolák körüli zűrzavart is. e zekben az intézményekben 15 ezer pedagógus dolgozik, 120-150 ezer gyerek tanul, jelentős részük hátrányos helyzetű, speciális nevelési igényű. Az ő »kiszolgálásuk« megszervezésével az alapítványok hatalmas terhet vesznek le az önkormányzatok válláról. tévedés azt hinni, hogy ezek az iskolák gazdag emberek magániskolái. A pedagógusok az egész országban bizonytalanságban vannak, a legújabb hírek szerint 24 óra lesz a kötelező óraszám. elfogadhatatlan a pedagógusok további terhelése.”

Mendrey lászló, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke

„Arra kérjük a nemzeti erőforrás Minisztériumát, miután a köznevelési törvény koncepcióját tegnap elfogadta a kormány, a tervezetet küldjék el az érdekvédelmi szervezetekhez. s ajtóértesülésekből nagyon nehéz véleményt kialakítani. A kiszivárgott részletekből arra következtetünk, hogy néhány új elem is bekerült a korábban megismert közoktatási törvénytervezetbe. ilyen az egész napos iskola, amely alsó tagozaton eddig is sok helyen működött. Felső tagozatra kiterjesztését támogathatónak tartjuk. Azt azonban nem értjük, miért lehet a délutáni oktatás alól szülői kérésre felmentést adni? e l kell dönteni: tanítunk az egész napos iskolában vagy nem tanítunk. A koncepcióból kiderül, hogy a pedagógusok kötelező óraszámát 24-re emelnék, ami a pdsz számára elfogadhatatlan, mivel nemcsak a munkaterhek növekedését és a fizetés csökkenését jelenti, hanem 9-10 százalékos elbocsátást is.”

Növekvő egyházi jelenlét

Jelentősen nőtt az egyházi közoktatási intézmények száma az előző tanévhez képest – derül ki a három nagy keresztény egyház adataiból. A katolikus egyház iskoláinak száma 20, a református egyház 10, az evangélikus egyház pedig 13 százalékkal növekedett.

A Magyar Katolikus Egyház fenntartásában eddig 187 közoktatási intézmény működött, idén viszont 225-ben kezdődik el a tanév.

Az óvodák száma jelentősen emelkedett: tavaly 78, az idén 101 óvoda működik a katolikusok fenntartásában. Az iskolák száma 117-ről 148-ra emelkedik, és míg tavaly 59 gimnázium volt katolikus, idén már 64. A szakiskolák után nem kapkodtak a katolikusok, ott mindössze csak eggyel többet – azaz 17 iskolát – működtetnek, mint tavaly. Egy év alatt a szakközépiskolák száma 23-ról 28-ra, az alapfokú művészetoktatási intézmények száma 14-ről 18-ra, míg a kollégiumok száma 50-ről 52-re emelkedett.

Az előző tanévben összesen 181 közoktatási feladatot látott el 117 református közoktatási intézmény, idén pedig 206 közoktatási feladatot lát el 129 intézmény keretei között a református közoktatás. Tavaly 36 óvodájuk, 67 általános iskolájuk, 27 gimnáziumuk, hat szakközépiskolájuk, három szakiskolájuk, 12 művészetoktatási intézményük, hat gyógypedagógiai intézményük, 21 diákotthonuk, valamint két pedagógiai szakszolgálatuk és egy pedagógiai szakmai szolgáltató intézményük volt (a többcélú intézményeik száma, ahol többféle oktatás folyt, 38 volt).

A 2011–2012-es tanévben 47 óvoda, 76 általános iskola, 28 gimnázium, nyolc szakközépiskola, három szakiskola, 14 művészetoktatási, hat gyógypedagógiai intézmény, 21 diákotthon, valamint két pedagógiai szakszolgálat és egy pedagógiai szakmai szolgáltató intézmény látja el református fenntartásban a közfeladatokat (a többcélú intézmények száma az idén 43-ra emelkedett).

A Magyarországi Evangélikus Egyház közoktatási intézményeinek száma 39-ről 45-re emelkedett a tavalyihoz képest, a növekményben három óvoda, két általános iskola és egy gimnázium szerepel.

Árnyjáték az oktatásban – Senki nem lát tisztán a jövőt illetően