Az – egyelőre csak most – sétálóutcává vált Pozsonyi útra és a környék mellékutcáiba kitelepedtek a helyi vendéglősök, boltosok, kereskedők és egyszerű, kétkezi lakók, és reggeltől estig nem csináltak egyebet, csak ettek, ittak és diskuráltak. No meg műsorokba hallgattak, kóstolgattak bele, zenébe, színházba, táncba.

A kisebbik színpadon gyerekprogramok sorjáztak, a nagyobbikon pedig az utca hastáncstúdiójának növendékei, a Vígszínház művészei léptek föl, Jávorkai Sándor hegedült, Fellegi Balázs és vendégei danoltak, Ökrös Ottó varázsolta a zongorát, Vázsonyi János, Kardos Dániel, Bíró Eszter, Hernádi Judit muzsikált, Gálvölgyi János, Kern András, Lukács Sándor olvasott, szavalt.

A Csáki Judit vezényelte műsorfolyam legeredetibb és legsikeresebb pontja az immár szintén hagyományos balkonkoncert volt. A jobb sorsra érdemes Operaház fiatal művészei, Herczenik Anna, Mester Viktória, Vadász Dániel, Hábetler András és Szvétek László Köteles Géza kíséretével az utca emeleti erkélyeiről danoltak alá népszerű operákból és operettekből.

A Pozsonyi úti rendezvénynek díszvendége is volt: Pozsony városa; a Budapesti Szlovák Intézet szervezésével bemutatkoztak pozsonyi művészek, grafikusok, filmesek is.

Az idei pikniket kisebb konfliktus is megelőzte; néhány fellépő művésznő úgynevezett flash mobot, villámcsődületet kívánt összerántani a magyar kultúra védelméért. A rendezvény szervezői határozott tiltakozással éltek: ők ettől a civil rendezvénytől minden direkt politikát távol tartanak.

Nehéz ügy ez. Lehet, hogy nekik van igazuk, valóban nincsen szükség direkt politikára; a Pozsonyi Piknik tiltakozás önmagában is. Tiltakozás, mert kulturált, emberi, civil. Amikor a hatalom kultúraellenes, akkor politika minden elhangzó vers és novella, amikor az Operaház élére egy firkász neveztetik ki, akkor politika minden felcsendülő tiszta hang, amikor a hatalom megveti és megalázza a szegényeket, akkor politika minden jó szívvel adott ingyenes leves.

Balkonkoncert