Az új önkormányzati rendszer kialakításakor az egyik legfontosabb szempont volt, hogy szakítsanak a korábbi gyakorlattal, tehát olyan szisztéma megteremtése volt a cél, amelyben az egyes önkormányzati szintek között – az 1990-ben megszüntetett tanácsrendszerrel szemben – nincs alá-fölérendeltségi viszony. Amegyéknek ezért be kellett érniük az intézményfenntartó szereppel: működtettek oktatási és szociális intézményeket, kórházakat, könyvtárt, levéltárat, esetleg színházat, de a helyi önkormányzatokat érintő döntéseket nem hozhattak.

A Gyurcsány-kormány idején a megyéket legszívesebben megszüntették volna, és hét regionális önkormányzatot akartak létrehozni. Ez ésszerű lépésnek tűnt, hiszen az EU-támogatások odaítélésekor az uniós NUTS 2 szintnek megfelelő tervezési-statisztikai régiókat veszik figyelembe. A magyar megyék népessége viszont általában nem éri el az uniós normákban meghatározott minimális lakosságszámot, ezért volt szükség a hét régió kialakítására, illetve a regionális fejlesztési tanácsok létrehozására, amelyekben egyébként a mindenkori kormányzat meghatározó befolyással rendelkezik.

Kézenfekvő volt, hogy amegyerendszert is ennek megfelelően alakítsák át, s akkor a pénzekről a régiók választott önkormányzatai dönthetnének. Ez a rendszerváltozáskor megfogalmazott elv áttörését is jelentette, hiszen az új önkormányzati középszint a települések életét befolyásoló döntéseket hozhatott volna. A Fidesz az ötletet zsigerből elutasította, amit az akkori kabinet a 2006-os önkormányzati választás után csaknem kivétel nélkül az ellenzék vezette megyéken torolt meg.

Súlyosabb érvágást jelentett, hogy a személyi jövedelemadóból a korábbinál kevesebbet engedtek át, s lefaragtak a normatív támogatásokból is, bár tény: az akkori megszorító intézkedéseket az egész önkormányzati szféra megszenvedte. A megyéket ez azonban súlyosabban érintette, mert saját bevételekre legfeljebb az intézmények működtetéséből számíthatnak. Emellett igényt tarthatnak a területükön befizetett illetékek felére, ám az ingatlanforgalom visszaesése miatt ez utóbbi is megcsappant. Egy közepes méretű megye forrásai így 2006-hoz képest mára több milliárddal is csökkenhettek, ami elérheti az éves költségvetés akár húsz százalékát.

Már tavaly is lehetett tudni, hogy a százmilliárdnál több adóssággal és fizetésképtelenséggel küzdő megyék pótlólagos források nélkül egyszer csak összedőlnek, ezért érthetetlen, hogy a kormány miért várt eddig. De az sem egyértelmű, hogy a megyei intézmények államosításától mit remélnek, mert a rendszer üzemeltetése önmagában ettől egyetlen fillérrel sem lesz olcsóbb. Vagyis azt a pénzt, amit az állami feladatok ellátására eddig nem adtak oda, valahonnan elő kell teremteni, és törleszteni kell a hiteleket is.