Hoffmann Rózsa kereszténydemokrata oktatási államtitkár – ez jól nyomon követhető a kinevezése óta tett nyilatkozataiból – ugyan híve annak, hogy az állam a korábbiaknál nagyobb szerepet vállaljon az oktatásban, de ez nem azt jelenti, hogy az államosítás föltétlen híve lenne. Eredeti elképzelése meglehetősen közel áll ahhoz, amit korábban a szocialista Hiller István oktatási miniszter is gondolt: az az önkormányzat, amelyik nem bírja a fenntartásában lévő iskolátműködtetni, adja át az államnak. Ugyanakkor a tanárok felett központi, illetve erős állami, minőségi kontrollt vezetne be.

Ehhez képest nyilatkozta a múlt héten Tállai András, a Belügyminisztérium államtitkára a készülő önkormányzati törvényről, hogy – az óvodák kivételével – a közoktatás intézményeinek fenntartása a jövőben állami feladat lesz. E két megközelítés egymással csak részben áll összhangban, valójában két külön szakmai koncepciót jelent. Ehhez képest vágott vissza tegnap Hoffmann Rózsa: sajtótájékoztatón közölte, a készülő köznevelési törvény úgy rendelkezik majd, hogy az önkormányzat visszaveheti az államtól az iskolák fenntartásának jogát.

Vagyis: először államosítanak, aztán visszavehetők lesznek az iskolák? A kérdés fogas, mert forrásaink szerint azt, hogy valójában mit is takar az államosítás kifejezés a gyakorlatban – érinti-e például az önkormányzatok tulajdonában lévő iskolaépületeket, egyéb ingatlanokat –nem részletezik a készülő jogszabályok. Egyelőre – ha abból indulunk ki, hogy a feladatellátás, vagyis a közoktatás biztosítása valóban állami feladat lesz – csak a kérdések sorjáznak: az önkormányzatok milyen feltételek mellett vehetik majd vissza iskoláikat?

Egyáltalán: miért is vennék vissza, ha akkor el kell fogadniuk azokat a feltételeket, amelyeket az állam szab? Ha a közoktatás állami feladat, akkor mi lesz a magán- és egyházi iskolák sorsa? Miért lesz olcsóbb az oktatás, ha az állam működteti?

– Olyan horderejű változásról van szó, amekkora ötvenévenként következik be a közoktatási rendszerek történetében – mondja Halász Gábor oktatáskutató, aki szerint az államosítással nagy mennyiségű technikai jellegű feladatot kell majd a központi hatóságoknak megoldani, és ennek lehetséges forgatókönyvei könyvtárnyiak. Feltételezése szerint az elhangzó javaslatok mögött nincs részleteiben kidolgozott elképzelés. Az államosítás ugyanis – teszi hozzá – azt is jelentheti, hogy a központi apparátust jelentősen bővíteni kell, és az új feladatokra sok embert kell kiképezni. – Fölmérte azt valaki, hogy egy iskolában naponta hányféle ügyben kell dönteni? Műszaki problémák, humánerőforrásfeladatok merülnek fel, gazdálkodással kapcsolatos döntéseket kell hozni.

Hogyan lehet mindezt egyetlen központból menedzselni? Ez legfeljebb csak úgy képzelhető el, ha a felmerülő problémákat a központban általánosítják, és nagyon leegyszerűsítő megoldásokat kínálnak, de ez csökkenti annak a lehetőségét, hogy javuljon az oktatás minősége. Én csak decentralizáló reformokat ismerek, tudtommal nincs más ország, ahol az iskolafenntartást központosítják, ezért Magyarországnak nincs kihez fordulnia tapasztalatért – mondja Halász Gábor. Arra a kérdésre, hogy az önkormányzatok anyagi erejüktől füg gően nagyon eltérő színvonalú oktatást nyújtanak a tanulóknak, amire válasz lehet az államosítás, azt mondja: ez félreértés, az államosítás ezen a problémán nem segít.

– A közoktatás rendszerében kiépültek azok az elemek, amelyek segítségével az állam beavatkozhat azoknál az iskoláknál, ahol bajok vannak az oktatás színvonalával. Az állam szerepe tehát egy decentralizált rendszerben is erősíthető. A kompetenciamérések adataiból pontosan azonosíthatók azok az intézmények, amelyek esetében az államnak valóban lennének feladatai. Ez nem igényli a rendszer egészének az átalakítását, hiszen nincs mindenhol minőségi probléma – magyarázza.

Az oktatáskutató szerint olyan horderejű változásról van szó, amekkora ötvenévenkét következik be a közoktatásban