Süveges távozik az MTV-től, jön a bulvár évadja

Lekerül a Magyar Televízió képernyőjéről szeptember elején Süveges Gergő, a Ma Reggel című reggeli politikai műsor vezetője, az m2 egykori intendánsa. A Népszabadság információi szerint Süveges a Duna Televízióban és a Magyar Rádióban folytatja munkáját.

Süveges Gergő több mint tíz év után távozik a köztévé képernyőjéről. Vezette az MTV Híradóját, a Ma Reggelt, állandó résztvevője, 2010-ben pedig vezető kommentátora volt a tévé választási műsorainak. Az MTV vezérigazgatója januártól az m2 intendánsának nevezte ki, februárban azonban lemondott, információink szerint lemondatták, miután egyeztetés nélkül hozta nyilvánosságra a családi csatornává átalakuló m2 tervezett műsorstruktúráját.

Süveges távozása a Duna Televízióhoz és a Magyar Rádióhoz összefügg a közmédiumok új őszi műsorterveivel. Az viszont még bizonytalan, hogy októbertől el tudják-e indítani az új műsorstruktúrát. Néhány új műsort mindenképpen elindítanak a Magyar Televízióban, a Duna Televízióban és a Magyar Rádióban. Az MTV-nél nagy reményeket fűznek a belső körben csak „közszolgálati Fókusznak” nevezett napi bulvárműsorhoz, amely a tervek szerint minden hétköznap a fél nyolcas Híradó előtt jelentkezne. Úgy tudjuk, hogy a műsor Novodomszky Évára és M. Kiss Csabára épül.

D. Tóth Kriszta, a Híradó egykori arca, aki többek szerint a hírműsor jobbra tolódása miatt mondott le a műsorvezetésről, heti szórakoztató talkshow-t fog vezetni. A tervek szerint a közszolgálati talkshow-ba nem a kereskedelmi tévék által futtatott celebeket hívják meg, hanem a tehetségüket valóban bizonyító ismert és elismert embereket. Ebben a műsorban kap szerepet Bombera Krisztina, a köztévé egykori washingtoni tudósítója is. Ezt a talkshow-t D. Tóth Kriszta és Kert Attila, azMTV korábbi hírigazgatója dolgozta ki. Korábban az Index írt arról, hogy ősszel indulhat egy új, hetente jelentkező közéleti és egy új fogyasztóvédelmi műsor is, ami állítólag az Ablak nyomdokain halad majd tovább.

Információink szerint a Duna Televízióban teljes a bizonytalanság az őszi műsorrend tekintetében, miután hétfőn a miniszterelnöki szóvivő bejelentette, hogy Ókovács Szilvesztert, a Duna TV vezérigazgatóját nevezik ki a Magyar Állami Operaház kormánybiztosának. Ókovács még hétfőn közölte, hogy a Duna TV-ben egy hónap alatt „elvarrja a szálakat” és távozik. Lapunk információi szerint Ókovács már hónapok óta lemondását fontolgatta, kereste az új lehetőségeket, mert novemberi kinevezése után viszonylag gyorsan nyilvánvalóvá vált számára, hogy rövid időn belül nem tudja az ígért, remélt kulturális csatornává átalakítani a Duna TV-t, ehhez ugyanis jelenleg nincsenek meg a személyi és pénzügyi feltételek.

Ősztől a kereskedelmi csatornákon is átszabják a műsorrendet. Az Index értesülése szerint az RTL Klub Híradóját szeptember 5-től ismét fél héttől sugározzák majd, miután a hetes kezdés nem váltotta be a reményeket. Augusztus 22-től indították újra a Barátok közt sorozatot; a Házon kívül és XXI. század című műsor pedig augusztus 30-ától egymás után jelentkezik majd, keddenként este 10 órától. Az őszi-téli műsorstruktúra két legmeghatározóbb műsora, a ValóVilág, illetve a tavalyi év legnézettebb tehetségkutató műsora, az X-Faktor is újból képernyőre kerül. Előbbi szeptember 12-től, utóbbi szeptember 3-án 20 órától lesz látható az RTL Klubon. A VV5 megújult struktúrával és környezettel indul útjára. Az X-Faktor 2011-es szériája most is a válogatókból összeállított, illetve a Tábor és a Mentorok Háza részekkel jelentkezik az élő adásokat megelőzően. Újdonság, hogy a Mentorok Háza dupla epizódokkal lesz látható. Szeptember első vasárnapján visszatér a Heti Hetes; a saját gyártású műsorok mellett pedig új részekkel folytatódnak a külföldi sorozatok: a Hazudj, ha tudsz, a Dr. Csont és a Mentalista.

Augusztus 22-től a TV2 is több új műsorral, illetve a sorozatok új évadjaival jelentkezik. Ősszel indul a Hajdú Péter gyártásában készülő ÖsszeEsküvők című valóságshow, viszont nem szerepel a műsorrendben a már beharangozott Megasztár 6. Ellenben dupla részekkel tér vissza a csatorna napi sorozata, a Jóban Rosszban, és hosszabb műsoridővel, 50 percben jelentkezik a Tények is. A hírműsort követi a szintén hosszabb, 55 percesre bővült Aktív, így a Jóban Rosszban 20:15-től kerül adásba. Augusztus 28-án visszatér Hajdú Péter és a Frizbi, augusztus 29-től új epizódokkal láthatók a külföldi sorozatok is. A Krimihétfőben az NCIS és az NCIS Los Angeles követi egymást, szerdán pedig a Dr. House és a Született feleségek látható. Szeptember 1-jén indul továbbá a Katedrális című minisorozat, amelyet négy héten át, csütörtökönként esténként vetít a TV2.

Süveges Gergő a Duna Televízióban és a Magyar Rádióban folytatja
Süveges Gergő a Duna Televízióban és a Magyar Rádióban folytatja
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.