Lex Schwartz és a lúzerek: totális háború az MSZP-s polgármester és ellenzéke között

Az önkormányzati választások óta kriminalizálódott Ajka közélete. A küzdelem nyilvánvalóan összefügg azzal, hogy a 33 ezres lélekszámú Veszprém megyei városban tavaly ősszel a 2002 óta regnáló szocialista polgármesternek sikerült megőriznie a székét, Schwartz Béla 2010-ben már a harmadik városvezetői ciklusát kezdhette meg, ezúttal egyfős többségre támaszkodva.

A helyi erők konfliktusa valójában már a választások előtt kiéleződött, amikor az ellenzékben lévő Fidesz két ajkai beruházás kapcsán hűtlen kezelés gyanújával feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. A jobboldali városatyák szerint a sportcsarnok felújításával, és az ipari parkon belüli útépítéssel összefüggésben több tízmillió forintos kár érte a várost. A két ügyben még mindig tart a vizsgálat. A választások óta folyik az a számháború is, amely arról szól, hogy csődhelyzetben van-e Ajka, illetve indulhat-e felszámolási hullám a fizetésképtelenség határán lavírozó önkormányzati cégek ellen.

– A jobboldali ellenzék folyamatosan rémhírekkel sokkolja a városlakókat – állítja Schwartz Béla. – Ajka adóssága 3,3 milliárd forint. Egyetlen cég sincs csődközeli helyzetben. Számos kormánypárti irányítású város örülne, ha hasonlóan megnyugtató pénzügyi helyzetben lenne, mint mi.

Ravasz Tibor fideszes önkormányzati képviselő szerint a polgármester csúsztat, amikor kizárólag a hitelállományról beszél, mivel a város fennálló összes pénzügyi kötelezettsége valójában eléri a hétmilliárd forintot.

– Az ajkaiakat nem az érdekli, hogy más városokmég nehezebb helyzetben vannak, hanem az, hogy a saját településükön már régen meg kellett volna indítani az adósságrendezési eljárást – teszi hozzá. Schwartz Béla szerint azonban erre semmi ok nincs, a lejárt tartozások esetében ugyanis az önkormányzatnak minden egyes hitelezővel sikerült külön megállapodást kötnie a kifizetések átütemezéséről.

Vita alakult ki a középiskolai rendszer átalakításról is. Az ellenzék szerint a szocialista városvezetés politikai bosszúhadjáratra használta az intézmények átalakítását, ezért tették utcára mások mellett a testnevelőtanárként dolgozó Stolár Mihályt, a Fidesz ajkai elnökét, illetve a lányát, továbbá ezért mentették fel tisztségéből Fenyvesi Zoltán iskolaigazgatót, fideszes önkormányzati képviselőt, valamint a szintén intézményvezetőként dolgozó Nagy Pétert, aki a szomszédos Devecserben fideszes városatya.

Schwartz Béla kérdésünkre azt mondta, szó sincs politikai motivációról, az elbocsátandó pedagógusokat kizárólag szakmai szempontok alapján választották ki. Hozzátette: „a leggyengébbeknek kellett távozniuk”. (Mellékszál: Schwartz Béla legutóbbi sajtótájékoztatóján azt állította Stolár Mihályról, hogy számos probléma volt a munkájával, évekkel ezelőtt például bántalmazta a tanítványait. Stolár a kijelentésre reagálva rágalmazással vádolta meg a polgármestert, hozzátéve: soha nem vert meg egyetlen diákot sem, így nem is indult ellene fegyelmi eljárás.)

Schwartz Béla szerint az áldatlan helyzetért a felelősség a fideszeseket és Ékes József parlamenti képviselőt terheli, akik egy egyeztető tárgyalás titokban rögzített hangfelvételét megvágott-manipulált formában eljuttatták a jobboldali médiumokhoz.

– A nyilvánosságra került anyagból nem derül ki, hogy az általam felkínált bizottsági elnöki, alelnöki és tanácsnoki pozíciókat eredetileg maguk a fideszes képviselők kérték egy korábbi egyeztetésen – állítja Schwartz Béla. – Hazugság, hogy a folyamatban lévő állami számvevőszéki vizsgálat leállítására kértem volna Ékes Józsefet, hiszen a megbeszélés időpontjában a szóban forgó vizsgálat érdemi része már lezárult. A kérésem a jövőre vonatkozott: azaz a jobboldali képviselők ne akadályozzák a város működtetését egy újabb ÁSZ-feljelentéssel.

Ravasz Tibor szerint a polgármester nem mond igazat: a hangfelvétel egyértelműen bizonyítja, hogy a városvezető nem a jövőről beszélt, hanem az éppen folyó ÁSZ-vizsgálat leállítására próbálta meg rávenni a parlamenti képviselőt. Ékes Józsefet hiába kérdeztük, megkeresésünkre azt mondta: a kistérség parlamenti képviselőjeként nem kíván megszólalni az ajkai helyi politikai vitában. Ez kissé meglepő, tekintettel arra, hogy ő készítette az ominózus hangfelvételt, ráadásul alig egy hónapja éppen egy helyi politikai kérdésben tartott sajtótájékoztatót Ajkán. A felvételt az ajkai Fidesz szivárogtatta ki, miután az ügyben vesztegetés és befolyással üzérkedés miatt még tavaly tett feljelentésüket az ügyészség elutasította. – Nem véletlen, hogy a nyilvánossághoz fordultunk. Az ügyészség szerint ugyanis „a polgármester e bűncselekmény alapos gyanúja miatti felelősségre vonására azért nincs lehetőség,mert a befolyással üzérkedés esetében a törvény az arra irányuló felbujtói magatartást nem tette büntetendővé” – idézi a határozatot Ravasz Tibor.

– Emiatt most törvénymódosítást készítünk elő: az általunk „lex Schwartz”-nak titulált jogszabály-változtatásról még folyik az egyeztetés a Fideszen belül, de a lényege az lesz, hogy ameg nem valósult befolyással üzérkedés esetén is büntethető legyen a felbujtó.

Az ajkai háborút az teszi totálissá, hogy jelenleg három fideszes politikus feljelentése alapján eljárás folyik rágalmazás és becsületsértés miatt Schwartz Béla ellen, míg a polgármester öt ellenzéki politikust jelentett fel az ügyészségen hasonló vádakkal. Az ellenzékiek szerint Schwartz ténykedése lejáratja a várost. A polgármester erre úgy reagált: akik lejárató kampánnyal akarják őt térdre kényszeríteni, „örökös lúzerek maradnak”. Az általunk megkérdezett ajkai politikusok pártállástól függetlenül egyetlen dologban értettek egyet: a kialakult helyzet sokat árt a város megítélésének. Ez kompromisszumnak elég kevés.

Schwartz Béla fegyverrel – Ajkán most mindenki lő valakire
Schwartz Béla fegyverrel – Ajkán most mindenki lő valakire
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.