Mészárosok, rémek, fekete angyalok

A rendszerváltozás óta nyolc olyan nagy port kavart gyilkosság történt Magyarországon, amelyeknek négy vagy annál több halálos áldozata volt.

Nem számolva az egymagában nyolc emberéletet követelő móri mészárlást, klasszikusnak mondható sorozatgyilkosságokról van szó, amelyek elkövetőit többnyire a pénzszerzés vágya, ritkábban valamilyen aberráció hajtotta.

MAGDA MARINKÓ nevét 1993-ban és 1994-ben csak Magyarországon hét ember megölésével hozták összefüggésbe. Az általa vezetett délszláv halálbrigádot a bíróság azonban végül csak három gyilkosságban mondta ki bűnösnek. Közel ugyanennyi gyilkosságot írnak a számlájukra a volt Jugoszlávia területén.

A SZENTKIRÁLYSZABADJAI RÉM, Ember Zoltán, 1991. október másodikán szabadult hároméves börtönbüntetéséből, s még aznap elkövette az első rábizonyított gyilkosságot, egy 85 éves nő volt az áldozata. Nyolc évvel később megölte a bátyját, majd egy 88, egy 83 és egy 82 éves asszonyt is. Mindig részegen gyilkolt és mindig pénzért.

BENE LÁSZLÓ ÉS DONÁSZI ALADÁR 1991-ben Győrött lelőttek egy rendőrt a helyi vízmű épületé ben, ahonnan a dolgozók fizetését akarták elrabolni. Egy évvel később a Skála Áruház alkalmi pénzkísérőként foglalkoztatott 21 éves egyetemista munkatársát lőtték le – csak üres pénzeszsákokat zsákmányoltak. Majd még ugyanabban az évben lelőttek két vadászt, akik rajtakapták őket, amikor az erdőben lőgyakorlatot tartottak.

SZÁZHALOMBATTAI RÉM. BaloghLajos, 1994-ban négy fiatal nőt ölt meg – többet különös kegyetlenséggel. Unokahúgának azért kellett meghalnia, mert Balogh szerint nem tisztelte a szüleit. Két futó lánynak pedig csak azért, mert rosszkor voltak rossz helyen. A Balogh Lajos rémtetteiről írt könyvet, amely számos ponton jegyzőkönyvi pontossággal írta le Balogh gyilkosságait, kegyeleti okokból az ügyészség betiltatta.

A BOLTI SOROZATGYILKOS, Erdei Nándor, hat évet töltött előzetesben, mire megszületett ügyében a jogerős ítélet. Bár ő kezdettől tagadta bűnösségét, a bíróság bizonyítottnak látta, hogy 1998 januárjában és februárjában három budapesti kisboltban négy nőt lőtt tarkón. A három rablógyilkossággal összesen 50 ezer forintot zsákmányolt.

BALÁSTYAI RÉM. Szabó Zoltán a vád szerint 1998 és 2001 között öt nőt gyilkolt meg és temetett el a tanyavilágban. Ha nem mutatta volna meg, hogy hol hantolta el áldozatait, a rendőrség talán soha nem akadt volna a nyomukra. A bíróság végül négy nő haláláért mondta ki bűnösnek; az áldozatok között volt egy prostituált is, az ő halálával összefüggésben azonban nem sikerült kétséget kizáróan bizonyítani Szabó vétkességét.

FEKETE ANGYAL. Faludy Tímea a 2001 februárjában kirobbant botrányt követő nyomozás során előbb 40, majd 21 idős beteg ember halálba segítését vállalta magára. A Nyírő Gyula Kórház egykori ápolónőjét végül több emberen elkövetett emberölési kísérletért ítélték el, 7-8 beteg esetében volt a bíróság szerint bizonyítható, hogy a haláluk összefüggésbe hozható azzal, hogy Faludy jogosulatlanul injekciózta őket.

MÓRI MÉSZÁROSOK. 2002. május 9-én a 2007. februári elfogása után pár hónappal öngyilkosságot elkövetett Nagy László és Weiszdorn Róbert nyolc embert lőttek le miközben 7,3 millió forintot raboltak az Erste Bank móri fiókjából. Ez a magyar kriminalisztika történetében eddigi legtöbb áldozatot követelő rablógyilkosság.

Magda Marinkó
Magda Marinkó
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.