East-Balkán - a tragédia következményei

Három fiatal lány vesztette életét január 15-én éjszaka a West-Balkán nevű terézvárosi szórakozóhelyen. Az ügyészség négy ember ellen emelt vádat az ügyben. A kormány szigorította, majd enyhítette a rendezvények lebonyolítását szabályozó rendeletet: a tragédia előzményei és következményei.

„Nagyon sokan voltak már a beengedésnél is, a sor jobbra-balra dülöngélt, a bejáratnál alig lehetett levegőt venni. Néhány biztonsági megnézte az emberek táskáját, néhány nem, az enyém se lett átnyomkodva. A kasszánál nem a pontos összeget adtam a pénztárosnak, de nem törődött vele különösebben, csak lökött tovább, ha nem kértem volna külön, akkor karszalagot se ad. A buli nagyon jó lett volna, csak sajnos tíz emberből kilenc szét volt csapva, nem kicsit, ezért az egész valami zombifesztiválra hasonlított.” (András, 18 éves, a West-Balkánban rendezett buli résztvevője. )

A pánik valamivel tizenegy óra körül tört ki a szórakozóhelyen. Addigra hozzávetőleg háromezer fiatal igyekezett bejutni a Noise Night Life nevet viselő buliba. A lépcsőházban rendkívüli tumultus alakult ki, és amásodik és a harmadik emelet között feltorlódott tömeg hirtelen lefelé indult: a fejvesztve menekülők három lányt agyontapostak. A rémhírek késelésről szóltak, ám a rendőrség hamar cáfolta az alaptalan információkat. Hassay Zsófia, a kerület polgármestere megbocsáthatatlan hibának nevezte az esetet a tragédia másnapján. A városrész jegyzője kilencven napra bezáratta az akkor már halálra ítélt intézményt.

A szörnyű éjszaka előtt a Fővárosi Tűzoltóság többször is figyelmeztette a helyhatóságot a Nyugati téri vendéglátó-ipari egységgel kapcsolatos anomáliákra. A szervezet 2010. május 25-én értesítette az önkormányzat jegyzőjét az ellenőrzés tapasztalatairól, és arra kérte az adminisztráció vezetőjét, tiltsa meg a hely működését, amíg az illetékesek nem igazolják a „terület biztonságos kiüríthetőségét, tűzvédelmi megfelelőségét.”

Válaszában a hivatal hatósági főosztálya arról informálta a tűzoltókat: megszüntette a West-Balkán Kft. által kezdeményezett kereskedelmi engedélyezési eljárást. Ugyanez a szervezeti egység 2010. december 6-án, alig egy hónappal az ominózus parti előtt arról értesítette a tűzoltókat: nyilvántartásba vette a West-Balkánt. A vonatkozó igazolásban háromszáz fő befogadóképességet jelölt meg. A Fővárosi Tűzoltóság három nappal később kelt válaszában arról tájékoztatta a kerületet, hogy – az elérhető adatok szerint – a West-Balkán nevű vendéglátóegységnek nincs „építéshatósági használatbavételi engedélye.”

Hiába az élénk levelezés, a többszöri figyelmeztetés, a tragédia megtörtént. A partit országosan reklámozták, több ezer fiatal gyülekezett a főváros frekventált tereinek egyikén, ám senki nem akadályozta meg a rendezvény lebonyolítását. Érdeklődtünk az érintett önkormányzatnál arról, hogymilyen lépések történtek azóta az ügyben, mire azt a választ kaptuk: több kerület jegyzője szakemberek bevonásával tárgyalt az esetről, és a hatályos jogszabályokmódosítására, új elemek bevezetésére tett javaslatot.

Arra a kérdésre, hogy zajlott-e belső vizsgálat arról, miként rendezhettek ennyi résztvevővel bulit a város centrumában a szükséges engedélyek nélkül, és az eset nyomán történtek-e változtatások az ellenőrzési szisztémában, a következő választ kaptuk: „A West-Balkán a hatályos jogszabályoknak megfelelően bejelentési kérelme alapján nyilvántartásba vételre került. A szakhatósági megkeresések – a jogszabályok figyelembevételével – megtörténtek. A szórakozóhely a kereskedelmi hatóság által rendszeresen ellenőrzésre került. A kereskedelmi hatóság szigorúan a jogszabályok figyelembevételével és alkalmazásával folytatja le a hatósági eljárásokat. Változtatások csak a jogszabályok módosításával, illetve új jogszabályok hatálybalépésével történhetnek. Az ellenőrzések lebonyolítása szintén jogszabályi előírásokon alapszik, a szankciók alkalmazása ugyanúgy. Az ellenőrzések számát, idejét –figyelembe véve az ellenőrzés sikerét – természetesen a hatóság zártan kezeli.”

A jogalkotó alighanem egyetértett a hivatallal: a kormány azonnal szigorított a zenés, táncos rendezvények lebonyolítását szabályozó rendeleten. A lex West-Balkánnak „becézett” jogszabály minden korábbinál több kötelezettséget rótt a tömegrendezvények szervezőire. Egyebek mellett jobban felkészített biztonsági személyzet alkalmazását, bonyolultabb engedélyezési procedúrát írt elő. A zenés-táncos rendezvények fogalmát nem túl pontosan definiálta, így a komolyzenei koncertektől a céges bulikig bármit e körbe lehetett sorolni.

A hirtelen reakció aligha adott lehetőséget a külföldi példák elemzésére és a tapasztalatok felhasználására. A szembeszökő gyorsasággal összetákolt rendelet születése veszélyes gyakorlatot jelez: a jogalkotó – egyeztetések és szakmai szervezetek bevonása nélkül készült – szabályozással reagált a tragédiára. Az illetékesek nem a korábbi jogszabály adta szabadsággal járó felelősséget kérték számon, hanem azonnal szigorítással büntettek.

Pedig hasonló tragédia bárhol előfordulhat, ahol tömegek gyűlnek össze. A New Yorker magazin cikkében emlékeztet egy Wal-Mart-üzlet nyitásakor lejátszódott eseménysorra: az áruház hihetetlen ak ciókkal várta a vásárlókat a karácsony előtti forgatagban. A bolt televíziókat, iPodokat, DVD-lejátszókat kínált nagyon alacsony áron. Órákkal a kapunyitás előtt már vagy ezer ember várakozott a Wal-Mart előtt; nyolc műanyag korláttal igyekeztek koordinálni a tömeg mozgását. A tömeg egyre türelmetlenebbé és dühösebbé vált, és a beléptetést felügyelő tapasztalatlan raktárosok egyikét agyontaposta a tömeg, amikor elindulhatott az akciós termékek felé.

A pánikot szinte lehetetlen megelőzni: a tömeg irracionálisan reagálhat bizonyos helyzetekre a metróban, a rockkoncerten, a futballmeccsen, a kiállításon, a tüntetésen... Felfoghatatlan tragédiák sora emlékeztet erre: ötvenhárom ember vesztette életét 1999-ben Minszkben, amikor a hirtelen támadt vihar elől a metróaluljáróba özönlöttek a koncerten részt vevő fi a talok; harminckilencen haltak meg a Liverpool–Juventus BEK-döntőn a brüsszeli Heysel stadionban 1985-ben; többen életüket vesztették a Pearl Jam együttes dániai koncertjén. A duisburgi Love Parade zenei fesztiválon huszonegyen haltak meg, és több mint félezren megsebesültek.

A West-Balkán ügyében nem húzodott el a rendőrségi vizsgálat, a hatóság rapid munkát végzett: 2011. január 27-én lezárta a nyomozást, az iratokat pedig vádemelési javaslattal továbbította az ügyészségre. Mi több, az ORFK arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy január második felében hatszázkilencven szórakozóhelyet ellenőrzött, és az illetékesek – a tűzoltóság javaslatára –három egység működési engedélyét kilencven napra visszavonták.

Az ügyészség négy ember ellen emelt vádat. Halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésért bíróság elé kell állnia Sz. Győzőnek, a West-Balkán Kft. ügyvezetőjének, K. Tamásnak, a Noise Life-bulikat szervező cég vezetőjének, Cs. Józsefnek, a zenés rendezvényeket szervező DieselMusic 2010 Kft. nevében eljáró rendezvényszervezőnek, továbbá H. István Ferencnek, a Noise Life Night biztonságáért felelős cég illetékes biztonsági főnökének.

Az ügyészség szerint a kvartett a tevékenységére vonatkozó jogszabályok és előírások többségét figyelmen kívül hagyta. Bár a Nyugati téri helyiségeket bérbe adó West-Balkán Kft. illetékesei tudták, hogy legfeljebb háromszáz fős rendezvény megtartása engedélyezett a felújítás alatt álló épületben, nem korlátozták a belépők számát. Sőt, nem értesítették a tűzoltóságot a rendezvényről, pedig az ötszáz főnél több résztvevős partikat már akkor is jelenteni kellett. Az illetékesek megállapították: a tragédiában elhunyt három fiatal lányt legalább nyolc-tíz percig préselte a tömeg a földhöz, illetve a korláthoz; mellkasi összenyomás okozta fulladásban haltak meg.

Az ügy tárgyalása még el sem kezdődött, ám a kormány máris enyhítette a hirtelen összetákolt rendeletet. A július 6-án hatályba lépett módosítások egyike pontosabban határozza meg, hogy mit jelent a zenés-táncos rendezvény. Az új definíció lényegé ben a nyilvános diszkókra, klubokra és a több mint ezer vendéget fogadó zenei fesztiválokra, könnyűzenei koncertekre szűkítette a kört.

Márta István, a Magyar Fesztivál Szövetség elnöke érdeklődésünkre elmondta: „A rendelet módosítása nyomán a jogszabály a kulturális fesztiválokat nem érinti. Egyebekben a Belügyminisztérium jelezte, hogy szeptemberben újabb egyeztetésre várja a szakmai szervezeteket. Arra pedig biztosan jó volt a rendelet, hogy az érintettek egymásra találtak, és közösen gondolkodnak azon, hogy miként lehetne javítani a szabályozáson. Persze nem is lett volna szükség új jogszabályra, ha az előzőt betartják és betartatják.”

Fél évvelWest-Balkánban történt tragédia után annyi biztos, hogy legfeljebb négy ember felel három fi atal lány halá láért, és a hatóságok vétlennek tekintik magukat az ügyben. A szörnyű éjszaka miértjeire mind össze négy partiszervező felelőtlensége a válasz. Egyéb tanúságot – hivatalosan – nem vontak le az esetből. Pedig a pánik ma is bárhol, bármikor kitörhet.

Alulnézetből

„A balhé utáni időszakban több szórakozóhely is váratlanul bezárt. Volt amelyik azzal indokolt, hogy szolidáris az áldozatokkal, ám mire újra megnyitott, vészkijáratokkal bővült... Egyébként a tragédia óta a szervezők sokkal jobban odafigyelnek arra, hogy mennyien tartózkodnak egyszerre a helyiségben.” (Linda, 23)

„Az utóbbi hónapokban sokkal szigorúbban ellenőriznek a beengedésnél. A személyimet szinte minden alkalommal elkérik. A létszámra is jobban figyelnek, sokkal komfortosabbak a partik. A biztonsági őrök nagyobbik része ugyanolyan tahó, mint korábban, de akadnak kivételek.” (Tamás, 21)

„A West Balkán-ügy után számolták, hogy hányan lépnek be a buliba. Úgy vélem, mára lazult a fegyelem. Jellemző, hogy akkoriban vagy fél tucat hatósági ember a kedvenc alagsori kiskocsmámba is berontott ellenőrzést tartani. Se előtte, se utána nem történt ilyesmi.” (Laci, 27)

„A tavasszal a pultnál is sokszor elkérték a személyimet, korábban alig fordult elő ilyesmi. De eltelik fél év és le se szarja senki, hogy ki, hova megy, mit iszik. Első a lé...” (Évi, 19)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.