Bajban a szállodaipar

– A devizahiteles szállodák helyzete pontosan annyira súlyos, mint a lakáshiteleseké – jelentette ki Erdei János. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke szerint a kiválóan működtetett balatonalmádi Ramada esete jól mutatja, a reménytelenül megdrágult svájcifrank-alapú hiteleket lehetetlenné vált törleszteni, vagyis kigazdálkodni.

A szövetség már tavaly májusban figyelmeztette a kormányt a helyzet súlyosságára, holott akkor még szó sem volt a mostanihoz hasonló frank árfolyamról. Az azonban már tavaly is igaz volt, hogy a gazdasági válság miatt a bankok a szállodáknak nemhogy fejlesztésre nem adtak pénzt, de sokszor már a napi működésüket sem voltak hajlandók finanszírozni, ami tovább rontotta az üzemeltetők helyzetét és esélyét a túlélésre. A magyarországi szállodaipar hitelcsapdában vergődik, az 500–1000 milliárd forintra becsült hitelállománya (aminek pontos összegéről máig nem készült felmérés) már vélhetően elérte a becsült nagyságrend felső határát.

Erdei János szerint egyértelmű, hogy óriási a baj, a legjobb esetben is 20-30 százalékos üzemi eredményt produkálni képes szállodák képtelenek lesznek a devizahitelüket törleszteni. Ráadásul az idei nyár gyakorlatilag elmaradt a Balatonnál, ahol a négycsillagos Ramada mellett még 28 hasonló kategóriájú, bár zömében annál jóval kisebb kapacitású szálloda működik. A több mint kétszáz szobás almádi szálloda a tópart egyik zászlóshajója, mégsem képes az irreális piaci helyzetben a korábban felvett hitelek és annak kamatainak törlesztésére.

A hitelező bankok is óriásit bukhatnak a jelenlegi ár-érték arányon eladhatatlan épületeken. Csődbe ment, bank vagy megbízottja által üzemeltetett hotel már több is van az országban, és mind csak azt példázza, hogy a szállodaipar már nem áll a befektetők érdeklődésének középpontjában. Az idei év a lassan temethető nyári szezonjával együtt legfeljebb arra lesz jó, hogy remek bázisévet jelentsen jövőre: a jelenlegi forgalmat és árbevételt a Balaton környékén jövőre már csak meghaladni lehet – tette hozzá Erdei.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.