Fideszes feljelentés a Fideszből kizárt polgármester ellen

Ír vállalati kötvényt vett a hevesi önkormányzat az ír pénzügyi válság kellős közepén: emiatt az amúgy is pénzszűkében lévő, munkanélküliséggel és szegénységgel küzdő település 86 millió forintos vagyonvesztést volt kénytelen elkönyvelni – állítja Sveiczer Sándor fideszes városi képviselő, a Heves Megyei Önkormányzat tagja, aki az ügyben büntetőfeljelentést tett. Csáki Zsigmond, Heves polgármestere szerint inkább sikertörténetről van szó: az elmúlt három évben harminchat esetben vásároltak valamilyen kötvényt pénzügyi befektetésként, s ebből harmincötnél nyereséget könyvelhettek el. Az ír válságot pedig – mint mondta – senki nem láthatta előre, és amikor beütött a krach, a kötvény eladásával a veszteséget igyekeztek minimalizálni.

A feljelentés azért is pikáns, mert Csáki korábban a Fidesz egyik alapemberének számított Heves megyében. Őt 2008-ban a hivatalos indoklás szerint azért zárták ki a pártból, mert „figyelmen kívül hagyta a Fidesz teljesen egységes és világos álláspontját, amely elutasítja az egészségügyi rendszer üzleti alapokra helyezését és a profithajhászásnak való térnyitást”. Érthetőbben: a hevesi polgármesternek azért kellett visszaadnia párttagkönyvét, mert az általa vezetett jobboldali többségű önkormányzat egy pályázaton magánkézbe adta a hevesi rendelőintézet működtetését, ráadásul a tendert az Agria Ügyelet Kft. nyerte el, amelynek egyik tulajdonosa Magyar István, a Fidesz akkori egri elnöke volt. (Az ügy miatt később őt is kizárták a pártból.) Mindez abban az időben történt, amikor a Fidesz épp hevesen ellenezte, hogy az egri Markhot Ferenc Kórház működését a HospInvestnek adja át a Heves Megyei Önkormányzat – a testületnek egyébként fideszes képviselőként Csáki Zsigmond is tagja volt.

A tisztázatlan ügyeket vizsgáló bizottság elnöke négy feljelentést tett, ebből három a HospInvesthez kapcsolódik
A tisztázatlan ügyeket vizsgáló bizottság elnöke négy feljelentést tett, ebből három a HospInvesthez kapcsolódik

A Fidesz a 2010-es önkormányzati választások idején új jelöltet indított Csáki Zsigmonddal szemben a hevesi polgármesteri székért, a korábbi városvezető azonban függetlenként újból elnyerte a posztot. Megválasztásakor úgy nyilatkozott: a fejlesztésekhez segítséget remél a jobboldali kormánytól.

Az ír kötvényvásárlással kapcsolatos hűtlen kezelés gyanúja miatti feljelentés hírére a hevesi polgármester kérdésünkre úgy reagált: meglepte, hogy az a Sveiczer Sándor fordult a rendőrséghez, s kifogásolta a közbeszerzés kiírásának hiányát, aki a történtek idején a hevesi önkormányzat városfejlesztési és közbeszerzési bizottságának elnöke volt. E posztján maga is megszavazta, hogy a nehéz helyzetbe került település 1,2 milliárd forint értékben önkormányzati kötvényt bocsásson ki, s az így befolyó pénzt államilag garantált, megfelelő hozamú kötvényekbe fektesse, ezek megvásárlására pedig pénzügyi tanácsadó céget bízzon meg.

Sveiczer Sándor lapunkhoz is eljuttatott rendőrségi feljelentésében ezt írja: – Az elhíresült ír AIB vállalati kötvény vásárlására 2010. november 2-án került sor, az ír válság kellős közepén. A vétel után négy nap alatt bekövetkezett a 86 millió forintos értékvesztés, erről azonban a képviselő-testületet „elfelejtették” tájékoztatni. A vagyonvesztést tovább tetézték azzal, hogy az értékvesztés után, az alacsony, körülbelül harmincszázalékos árfolyamon képviselő-testületi döntés nélkül el is adták a papírokat, úgyhogy azonnal realizálták a veszteséget, tehát az véglegessé vált. A képviselő arra a kérdésünkre, hogy az önkormányzat közbeszerzési bizottsága korábbi elnökeként miért nem tiltakozott hamarabb a kötvények eladása miatt, azt válaszolta: a képviselő-testületet nem tájékoztatták a konkrét ügyről, maga is csak a 2010-es költségvetési mérlegben bukkant rá a hiányra.

A hevesi befektetéseket kezelő pénzügyi cég egyik, névtelenséget kérő szakemberétől megtudtuk: olyan hétéves futamidejű vállalati kötvényeket vásároltak annak idején, amelyek kifizetésére az ír állam garanciát vállalt, később azonban ezt a garanciát visszavonták. A papírok árfolyama végül egy olyan bejelentésre kezdett el meredeken zuhanni, amely szerint a pénzügyi válság okozta veszteségekért nemcsak a részvényeseknek, hanem a kötvénytulajdonosoknak is helyt kell állniuk. Ebben a helyzetben a kibocsátó bank felajánlotta, hogy 39 százalékos árfolyamon visszavásárolja a kötvényeket – akkor úgy tűnt, hogy a kötvények eladásával úszható meg legkisebb veszteséggel az ügylet – mondta a pénzügyi szakember. Hozzátette: az árfolyam azóta is ezen az eladási szinten mozog, vagyis a piac továbbra sem bízik az érintett papírokban.

Megtudtuk: a hevesi önkormányzat „pénzügyi portfóliója” – az ír kötvényeken keletkezett veszteséget is beszámítva – összességében nyereséges volt, a bevételekből fejlesztéseket finanszíroztak, ezért is állnak értetlenül a pénzügyi szakemberek a rendőrségi feljelentés előtt.

A „hevesi Budai Gyula”

Sveiczer Sándor, akit sokan nemes egyszerűséggel a „hevesi Budai Gyulának” titulálnak, a Heves Megyei Önkormányzat fideszes tagjaként és ott „az elmúlt ciklus tisztázatlan ügyeit vizsgáló bizottság” elnökeként főként feljelentéseivel szerzett hírnevet magának. Nemrégiben sajtótájékoztatón jelentette be, hogy négy ügyben tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen az Országos Rendőr-főkapitányságon: ebből három a HospInvesthez kapcsolódik. Szerinte az egri Markhot Ferenc Kórház-Rendelőintézet gyógyszerellátásának kiszervezése a hűtlen kezelés gyanúját veti fel, de amiatt is rendőrséghez fordult, mert úgy vélte: törvénysértő módon zajlott le a kórház „átjátszása köztulajdonból a HospInvest markába”.

A szocialisták a feljelentésekre úgy reagáltak: kezd komolytalanná válni a Heves Megyei Közgyűlés eseti bizottságának munkája, sportot űznek a feljelentésekből, jelentős összegeket költenek vádaskodások előkészítésére, s látszatfeljelentéseket tesznek kommunikációs célból.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.