Minthogy azonban a szociológus nagyasszony eredetileg szintén pesti liberális értelmiségi volna, nincs mit csodálkozni azon, hogy egyre-másra nem jönnek be az elképzelései, hiába is nyilatkozza kormányközeli fölénynyel, hogy egyedül az ő módszere a jó, s hogy az éhező gyerekek megsegítésére létrehozott alapítványa által „15 ezer családot etet”. Nem etet annyit, legfeljebb papíron.

Nem sokkal azután, hogy épp e lapban fejtette ki tézisét, miszerint csak a hülye hiszi azt, hogy a falusi szegényeket meg kell tanítani gazdálkodni, mert azt minden falusi már eleve tudja, azt jelentette a nem kimondottan liberális Magyar Távirati Iroda, hogy Edelény környékén sorra pusztulnak a szegény családoknak ajándékozott jószágok.

Sőt másnap egy egész falu állította Szendrőládon, hogy az érintettek ötezer forintért árulják a kocsmában a nemrég kapott csibeállományt, a polgármester pedig, aki nemhogy nem liberális, de ráadásul nem is pesti, szociológiailag tehát igazoltan nem hülye, a nagyasszony legújabb tézisét cáfolva kerek perec kijelentette, hogy az érintettek nem tudnak gazdálkodni, meg kell őket tanítani az állattartásra.

Kérdés: mi van ilyenkor, a kinyilatkoztatás és a valóság ekkora különbségénél?

Az van, ami nagyban: a szociológus nagyasszony tagad. Csibét márpedig nem adnak el a rászorulók, mondja, amúgy se venné meg senki, tessék bizonyítékot mutatni. Minthogy a magyar lakosság érintett része szintén nem liberális pesti értelmiségi, ergo megvan a magához való esze, nem valószínű, hogy záros határidőn belül bárki is szemlesütve áll majd elő, hogy igen, én adtam el pár ezer forintért az adományt, mint ahogyan az az ismeretlen férfi se fog jelentkezni, aki nemrég az alapítvány orra elől vásárolta fel Mezőkovácsházán az éhezők megsegítésére szánt száz vemhes kecskét.

Ilyen gesztus majd csak a nemzeti együttműködés következő szakaszában lesz elképzelhető, igaz, akkorra meg már pont felszámolták a szegénységet.

Itt most azonnal jeleznem kell, hogy ez a cikk nem arról szól, hogy lám, a csibék eladásával a cigány most már saját magát is meglopja, hiszen a purdéi szájától vonja meg a holnapi ebédet, ezt meghagyom e lap széles látókörű, nemes gondolkodású kommentelőinek, hanem engem csak egy apróság érdekelne.

Hogy itt van egy nagyasszony, akiről immáron tehát tudjuk, hogy mindent tud a mezőgazdaságról, a szegénységről, a csibékről, valamint az egész világról, de annyira, hogy e rettentő tudás birtokában a kormányfő tanácsadójaként még a kormányt és a kormányfőt is mélységesen lenézi, szóval, hogy egy ekkora szellemi potentát, a szegények megmentője, hol van ilyenkor?

Mert én már a mezőkovácsházai eset után azt hittem, hogy úton van a falu felé, telefonál, intézkedik, mozgósítja kapcsolatait. Száz kecske csak nem tűnhet el nyomtalanul. Hogy Szendrőládon benéz ivók mélyére, megszólítja a helybélieket, ki mit látott, utánajár a csibéknek, hátha mégis úgy van az, ahogy az emberek mondják, hátha mégse ismeri eléggé a nyomorultakat, nem pedig kinyilatkoztat öntelten, kioktatón, pontosan úgy, ahogyan az ő szemében épp az általa lenézett, hülye liberális értelmiségi teszi Pest felől.

De főképp, hogy mint tudós nagyasszony, kíváncsi-e még kicsit a valóságra, az érdeklődő elme felülmúlja-e benne a sértett, gyűlölködő embert, de főképp a kormányfői tanácsadót, ám úgy látszik, erről már végképp le kell mondanunk. De hiszen épp ezért is ő a tanácsadó.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa

Hegedűs Zsuzsa Szociológus Főtanácsadó