Az árvízkárosult családok többsége a Borsod megyei Felsőzsolcán már új otthonban él: vagy – elfogadva az állami támogatást – az eredetinél kisebb ingatlanba költözött, vagy a biztosítási összegből, saját tempójában, a vágyainak megfelelő házat épített magának, esetleg rászorulóként bérlakáshoz jutott a vállalkozók által épített lakóparkban, netán azon néhány kiválasztott közé tartozik, aki adományként kapta az új lakást. Bő egy éve – 2010. június elején – a Miskolchoz közeli városban csak motorcsónakokkal lehetett közlekedni, majd elvonult az ár, s bűzös mocsárszag terjengett hetekig. A vályogból épült házak összeroskadtak, a téglaépületek aljzata megsüllyedt, a falak megrepedtek.

Most a város más arcot mutat. A település határában munkagépek simítják a Sajó melletti területet, körgát épül. Az utcákon frissen festett házak, takaros épületek. Az élet látszólag visszaállt a rendes kerékvágásba.

Az ajtókon kopogtatva, a „friss lakásokba” belépve azonban ismét változik a kép: több helyen panaszáradat fogad. Grulyó Árpád például azt mondja: elbontatták vele a nyári konyháját, mert a tervező úgy látta, hogy a korábbi, száz négyzetméteres lakásuk helyére nem fér be az új, hetven négyzetméteres. Később kiderült: befért volna.

A zsolcaiak típustervek közül választhattak, ezek zöme a helyiek szerint a 2000-es beregi árvízi újjáépítéskor született, majd „átfazonírozták” azokat a borsodi településre. Többen elégedetlenek voltak a tervekkel, városias kockaházat szerettek volna, de jellemzően csak hagyományos, hosszú, tornácos parasztházak közül választhattak – mondják. Grulyóéknak sem tetszett a tornác, hisz azt nem tudták hasznosítani, így végül befalaztatták, s most előszobaként működik. A nyílászárókkal is elégedetlenek, az ajtók kicsik, az ülőgarnitúrát úgy kellett az ablakon beemelniük, hogy beférjen.

– A kivitelező nem azt nézte, hogy mit szeretnénk, hanem azt, hogy neki mi a legkényelmesebb: hiába vettem meg egy zuhanyfülkét, hogy ezt szeretnénk betenni, beraktak egy sima zuhanytálcát. Ezt aztán később szétverettük, és most az van ott, ami nekünk tetszik. De mindez bosszankodással és pénzkidobással járt – teszi hozzá.

Ennél jóval több gondja van a szomszédjában lakó Tamó Sándornak és feleségének. A hetvenes éveiben járó férfi egy korábbi agyvérzés miatt egyensúlyzavarokkal küzd, nehezen jár, mégsem alakítottak ki a házánál olyan feljárót, ami számára biztonságos. Ezért saját maguk egy fürdőszobába való fogantyút csavaroztattak a ház külső falára, hogy meg tudjanak kapaszkodni a lépcső mellett.

Tamó Sándornak azonban még így is bizonytalan a közlekedés, ezért azt mondja, inkább négykézláb megy fel a teraszra. Apropó: terasz. Itt az előírások szerint csúszásgátló járólapnak kellene lennie, ám ők azt tapasztalják, hogy a nedves felület igencsak csúszik. Márpedig, ha esik, akkor a terasz biztosan elázik, az azt fedő cseréptető ugyanis csak félig nyúlik be erre a területre.

Nem jártak jobban a belső kialakításakor sem: a kamrájuk olyan kicsi lett, hogy nem fért be a fagyasztószekrény. Tamóék az építkezés idejére miskolci unokájukhoz költöztek, s onnan nem tudtak beutazgatni, hogy ellenőrizzék a munkákat, megbíztak a kivitelezőben. Rosszul tették. A férfi azt mondja, az építkezés alatt a szomszédok szerint tárva-nyitva volt az udvari kapu, így nem is csoda, hogy minden szerszámának nyoma veszett, és semmi mozdítható nem maradt az udvaron. Hozzáteszi: utólag már bánja, hogy ezzel a kivitelezővel szerződött, a cégről ugyanis később kiderült, hogy inkább vasipari és mélyépítő munkában mozog otthonosan.

Ezt később mi magunk is ellenőriztük: a miskolci cég honlapján kiemelten szerepel az acélhulladékok kezelése, forgalmazása, veszélyeshulladék-szállítás, magas- és mélyépítés, épületbontás, földmunka – családi házak építéséről azonban nemigen esik szó. Az érintett építőipari vállalkozást hiába kerestük, hiányosságok okait firtató levelünkre nem érkezett válasz.

A városháza egyik névtelenséget kérő munkatársától megtudjuk: az önkormányzat nem illetékes, és nem is közvetít az építkezéseket érintő panaszos ügyekben, azt a szerződő feleknek egymás között kell rendezniük. Hozzáteszi: maga is látott olyan átadott lakást, ahol nem volt egyetlen sima fal, s a vakolat már az átadáskor hullott. De hallott jó példákról is: az egyik építési vállalkozó a tulajdonossal közösen ment el csempét venni, hogy az kiválaszthassa a neki tetszőt.

A zsolcaiak azt mondják: sokszor csak a szerencsén múlt, hogy bosszúsággal vagy örömmel végződött az építkezés, a kivitelezőkről ugyanis nem kaptak referenciát. Iván István elégedett, nekik időre és jó minőségben adták át háromszobás otthonukat. Igaz, akit ők választottak, csak annyi munkát vállalt el, amennyit tisztességgel el is tudott végezni.

Kétszáz ház ment tönkre

Felsőzsolcán közel kétszáz ház ment tönkre a tavalyi rendkívüli árvízben.

A tulajdonosok negyede úgy döntött: a nehézkesen haladó építkezés helyett inkább ingatlant vesz. Félszázan nyilatkoztak úgy, hogy nem veszik igénybe az állami támogatást, s a biztosítótól kapott pénzből építették fel új otthonukat, nyolc család pedig egy vállalkozók felajánlásából létrejött lakóparkba, önkormányzati bérlakásba költözött. A többiek állami támogatásból, a hivatalos tervpályázatra beérkezett minták alapján, kijelölt kivitelezőkkel építtette újjá otthonát: a panaszosok többsége közülük került ki. Edelényben huszonnyolc ház semmisült meg az árvízben, itt valamennyi tulajdonos a házvásárlás mellett döntött. Szikszón négy ház vált lakhatatlanná: itt három család a vásárlást, egy az építkezést választotta. (D. J.)

Egy fürdőszobába való fogantyút csavaroztattak a ház külső falára, hogy meg tudjanak kapaszkodni a lépcső mellett