A tervezet a közhasznú minősítést olyan feltételekhez köti, melyek a „közhasznú” civil szervezetek arányát a jelenlegi 50 százalékról 10 alá fogják csökkenteni. Márpedig költségvetési támogatást már csak közhasznú szervezet kaphat, s a közszolgáltatási szerződésekhez is ez a minősítés kell. Központi költségvetési forrásból eztán csak és kizárólag a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) nyújthat támogatást! Ez az alap lép a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) helyébe, 2011-benmár harmadára csökkentett, 2,4 milliárd forintnyi forrással. Minden ágazati-szakmai támogatás megszűnik a különböző minisztériumok részéről. A támogatásból a több tízezer civil szervezet kevesebb, mint 10 százaléka részesülhet!

A közhasznú minősítés hozzákötése az „erőforrások és támogatottság” mutatóihoz téves, káros, önkényes és diszkriminatív. Elfogadhatatlan, hogy csak azok a „nagyobb” civil szervezetek lehetnek közhasznúak, mely számviteli mérlege olyan, mintha nem is nonprofit, hanem nyereségérdekelt, forprofit szervezetek lennének. A közhasznúsági feltételek kiterjednek az szja-ból felajánlott 1 százalékokra, a tisztségviselők javadalmazására, a központi költségvetési támogatások arányára. Csupa olyan szempont, melynek semmi köze a szervezet tevékenységének tényleges közhasznúságához!

A NEA döntéshozatalát az NCA-éval szemben a kormány dominálja. Eltörlik a tanács és a kollégiumok civil többségét. A tagok harmadát delegálhatják csak a civil szervezetek, másik harmadát a kormány, harmadik hányadát a tanács esetében egy országgyűlési bizottság a kollégiumok esetében az illetékes miniszter. Az NCA 90 százalékos választott civil többségéből 30 százalékos civil kisebbség marad. Korábban a tanács elnöke csak a tanács által javasolt személy lehetett, a kollégiumok elnökei pedig a kollégiumok által javasolt tagok. A tervezet ezt a javaslattételi jogot elvonta, a miniszter egy személyben dönt a testületi elnökök személyéről. A civil működési támogatások Európa-szerte elismert autonóm mechanizmusait tehát a kormány kisajátítja. A régmúlt idők „miniszteri kereteit” is visszaállítja a tervezet. Így intézményesül a protekcionizmus, az átláthatatlanság, a politikai kiszolgáltatottság.

Az egyesületek vezetőségi, elnökségi tagságához szükséges feltételek közé bekerült a cselekvőképesség. Ez nagyon aggályos a gyermek- és diákszervezetek, érdek-képviseleti célú szervezetek – például a fogyatékos személyek szervezetei – szempontjából, de általában is, hiszen a vezetőségi (elnökségi) tagok lehető legkevésbé korlátozott, szabad választhatósága a szervezetek belső demokratizmusának biztosítéka. Jognyilatkozatokat vezetőségi tag nem, csak a képviselő tesz, tehát a Ptk. cselekvőképességi szabályai csak a képviselővel kapcsolatban veendők figyelembe. A gyermek jogairól és a fogyatékos személyek jogairól szóló egyezmény szempontjából is óriási visszalépés lenne a 18 éve alattiak, valamint a gondnokság alá helyezettek kizárása a választhatóságból.

A civil szervezeteknek újra kell regisztráltatniuk magukat. Aki nem regisztrál, vagy nem megfelelően, azt törlik a bírósági nyilvántartásból. Erősödik és közvetlenebbé válik a civil szervezetek állami ellenőrzése; s bevezetnek több olyan jogintézményt (felügyelő biztos, felszámolási eljárás, mérlegletéti kötelezettsége), melyekkel erőteljesen és közvetlenül befolyásolhatják a civil szervezetek működését vagy megszüntetésük folyamatát.

A tervezetnek amúgy néhány progresszív eleme is lenne, de az állami túlhatalom kiépítésének keretében ezek is elvesztik értéküket, s talán éppen ellenkező irányba hatnak majd, mint hatnának egy autonóm civil szektorban. Ilyen az egységes, közhiteles civil adatbázis létrehozása; a civil társulás (társaság) szervezeti formájának bevezetése; a közhasznúság egyfokozatúvá tétele; a gazdálkodó tevékenység és a vállalkozási tevékenység megkülönböztetése; a végelszámolás, csőd- és felszámolási eljárások civil szervezetekre adaptálása.

A tervezet sajnos változtatás nélkül átvesz olyan szabályozásokat és eljárásokat, amikben a szakértők már régen és hangsúlyosan változtatásokat igényelnek (l. pl. a közhasznúság nyilvánossági és működési szabályait); másrészt pedig adós marad az érintettek által sok éve igényelt új szervezeti formák és korszerűbb szabályozási eljárások bevezetésével. Ilyenek például az új alapítványtípusok nevesítése, a számviteli, könyvvezetési és adminisztrációs szempontból „egyszerű” civil szervezet (egyszerű egyesület, kisalapítvány) intézményesítése, a közfeladatok ellátásában való civil részvételhez szükséges állami és önkormányzati eljárási kötelezettségek meghatározása (pályáztatás, versenyeztetés, diszkriminációmentes és szektorsemleges együttműködések garanciái, az önkéntes tevékenység értékének és eredményének objektívizálása stb.), a civil részvétel uniós elvének megfelelő egyeztetési, konzultációs, döntéshozatali formák kötelezővé tétele; az önkormányzati civil alapok, referensek, kerekasztalok, tanácsok létesítésének és működésének támogatása.

Félő, hogy most is ugyanaz történik majd, mint az alkotmány- vagy az egyházügyi törvény esetében: kisebb jelentőségű problémák megoldásának ürügyén a Fidesz pártállama a társadalmi alrendszerek egész struktúráját eltorzítja, megszünteti a kormányzati hatalom ellenőrzését és ellensúlyait, autonómiákat számol föl. Az alkotmány esetében azon komolytalan indokkal, hogy az állampolgári jogok a fejezetek számozásában előrébb kerüljenek; az egyházi törvényben azzal, hogy az álegyházak visszaéléseit megszüntessék, a civil törvényben pedig azzal, hogy néhány ügyeskedő civil szervezet (vagy csak a mellettük ügyeskedő magánszemély) esetleges érdemtelen előnyeit klienseik, híveik rendszerszerű előnyeivel váltsák fel. Mindeközben az Alkotmánybíróság és az igazságszolgáltatás, a média, a szakszervezetek, a független egyházi közösségek és a sokszínű civil szervezetek világának legfőbb értékét, a politikától, államtól, kormánytól és kormánypárttól való függetlenségüket igyekeznek eltiporni.

A szerző jogász