„Az a készpénz, amit Lázár mondott”

Miközben az MSZP és az érintett szakszervezetek folyamatosan tiltakoznak, kiderült, hogy a KDNP-frakció számára elfogadhatatlan mostani formájában az a munka törvénykönyve-tervezet, amelyet a Matolcsy György vezette tárca készített. Legalábbis ezt nyilatkozta lapunknak hétfőn Harrach Péter. A kereszténydemokrata frakcióvezető szerint ugyanis a javaslat nemcsak az Orbán Viktor miniszterelnök által is képviselt védett kor intézményével megy szembe, hanem a KDNP által készített sarkalatos családvédelmi törvényjavaslattal is. – A KDNP a családvédelmi törvényben érvényesíteni szeretné, hogy a gyerekszülés után, illetve a gyesről visszatérő anyák is védelmet élvezzenek a munka világában. És ne csak a közszférában, hanem a versenyszférában is biztosítsák számukra például a részmunkaidős vagy távfoglalkoztatást – közölte Harrach Péter, aki szerint ezzel párhuzamosan a munkaadók számára is jóval nagyobb járulékkedvezményt kellene biztosítani. A kormány első olvasatban már tárgyalta a családvédelmi törvényjavaslatot, és a KDNP-s frakcióvezető szerint azzal összhangban kell megfogalmazni a munka törvénykönyvének tervezetét.

Lázár János Fidesz-frakcióvezető a múlt héten nyilatkozott arról, hogy olyan szabályozásra van szükség, amely azt a célt szolgálja, hogy a munkanélkülieket, a gyermeket nevelő anyákat, a szülési szabadságról visszatérőket visszavezettesse a munka világába. Ezzel ellentétes szabályozást a Fidesz nem támogat – hangoztatta a politikus.

Kormánypárti képviselők munkatársunknak azzal magyarázták a jobboldalon is elfogadhatatlannak tartott változatot, hogy „így legalább ősszel lesz honnan látványosan visszahátrálnia a Fidesznek és a KDNP-nek a munkavállalók érdekében”. Van olyan interpretáció is, amely szerint „bár Matolcsy szociálisan érzékeny, és a demográfiai mutatók is fontosak a számára, de elsősorban a piac érdekét szolgálja, a gazdaságot próbálja megerősíteni”. Ezzel indokolják azt is, hogy a nemzetgazdasági tárca a Tesco egyik megbízott munkajogászát, Pethő Róbertet kérte fel mások mellett a törvénytervezet kidolgozására.

Az tehát nem kérdés, hogy a Matolcsy-tárca által kidolgozott tervezet számos ponton változni fog. Ezt jelzi az is, hogy Kara Ákos, a parlament foglalkoztatási bizottságának fideszes tagja, aki a javaslat nyilvánosságra kerülése óta sokadszorra áll újságírók elé, tegnap egy sajtótájékoztatón ismét megerősítette: a Fidesz-frakció garanciákat szeretne látni az új jogszabályban a védett kor intézményére és a kismamák munka világába való visszatérésének erősítésére. Emellett azt szeretnék, ha a segélyezés helyett inkább a munkavégzés kerülne előtérbe. Várhatóan lesznek még más olyan területek, ahol a Fidesz-frakció hasonló garanciákat kér az előterjesztő nemzetgazdasági tárcától, ezeket augusztusban vitatják meg, és javaslataikat eljuttatják a minisztériumnak.

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője pár napja a közrádióban leszögezte: a szociális konzultációval eldőlt, hogy a védett kor intézménye bekerül a munka törvénykönyvébe, így 55 éves kor felett csak szélsőséges esetben lehet majd valakit kirúgni. De az is beépül, hogy segély helyett munkalehetőséget biztosítson az állam. A miniszterelnöki szóvivő arról nem nyilatkozott egyértelműen, hogy a gyesen, gyeden lévőket hátrányosan érinti-e a munka törvénykönyvének tervezett változtatása. – Amit a Fidesz frakciójának vezetője, Lázár János mondott, azt tessék készpénznek venni. Amit nem támogat a Fidesz-frakció, az nem kerül be, de amivel egyetért, az szerepelni fog az új munka törvénykönyvében –mondta Szijjártó Péter.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.