Nem csupán a cigányellenesség magyarázza a szélsőjobb erősödését
A szélsőjobb előretörését nem lehet kizárólag a cigányellenességgel magyarázni. A Jobbik a pesszimisták pártja, szavazóit és utánpótlását döntően a társadalmi-gazdasági folyamatok vesztesei alkotják – hangsúlyozza Tóth András, az MTA politikatudományi intézetének tudományos főmunkatársa.
Miért szavaz valaki egy szélsőséges nézeteket valló, mindent vagy majdnem mindent felforgatni akaró pártra? Tóth András az elmúlt évtizedben – Grajczjár Istvánnal, a Zsigmond Király Főiskolán tanító szocioló gussal közösen – több vizsgálatot és tanulmányt szentelt a témának. A Jobbik térnyerésével bővült a kérdések sora: hogyan válik egy marginális csoport hirtelen széles tömegeket vonzó mozgalommá?
– Már egy 2003-as kutatásunk előre vetítette, hogy gazdasági válság esetén a szélsőjobb látványos előretörésére lehet számítani – emlékeztet Tóth András. Az Orbán-kormány ezredforduló után hozott jóléti intézkedéseinek, majd a Medgyessy-kormány száznapos programjának köszönhetően akkoriban emelkedett az életszínvonal. Ennek ellenére a felmérések arról tanúskodtak, hogy az emberek jelentős része kiábrándult a politikából, borúlátó a jövőt illetően. A vizsgálatból kiderült, hogy a Fidesz és azMSZP szavazóinak egyaránt csaknem negyede – és ami még meglepőbb: az SZDSZ támogatóinak kétötöde – olyan attitűdökkel bír, amelyek utat nyitnak a „szigorú rendteremtés” és a „demokrácia korlátozásával fellépő erős kezű vezető” elfogadása felé. A munkavállalók körében például a megkérdezettek tíz százaléka az erőteljes nacionalizmus, 18 százaléka a bevándorlók elutasítása, 20 százaléka a felsőbbrendűség, 28 százaléka a tekintélyelvűség, 36 százaléka a politikai kiábrándultság attitűdjét mutatta.
A viszonylagos jólét és az általános rossz hangulat közötti ellentmondásra a kutatás nem adott választ. Tóth András hipotézise szerint a széles körben tapasztalt elégedetlenség egyrészt arra vezethető vissza, hogy kevés idő telt el a gazdasági fellendülés óta, másrészt pedig arra, hogy a különféle térségek és társadalmi csoportok egyenlőtlenül részesültek a javakból. A csalódott légkör kialakulásához hozzájárult – mondja –, hogy a Fidesz nehezen törődött bele a választási vereségbe, és az eredmény tudomásulvétele helyett próbálta hiszterizálni a közvéleményt.
A Jobbik nem indult a 2004-es EP-választáson (a párt így tiltakozott Magyarország uniós csatlakozása ellen), míg a 2006-os parlamenti választáson a MIÉP-pel szövetségben két százalékot sem ért el. A kudarcot követően a Jobbik a cigányok elleni hangulatkeltéssel igyekezett kimászni a gödörből, ehhez kapóra jött az egész országot megrázó olaszliszkai gyilkosság. Önmagában azonban ez kevés lett volna a szélsőjobb előretöréséhez – jegyzi meg Tóth András. A Jobbik középpárttá válásában komoly szerepet játszott az MSZP–SZDSZ alkotta koalíció krízise, a gazdasági világválság kitörése, valamint az, hogy Vona Gábor, a 2006 novemberében megválasztott elnök képes volt megújítani és újjászervezni a pártot. Azzal, hogy jelképpé emelte az árpádsávos zászlót és létrehozta a Magyar Gárdát, új arcot is adott a Jobbiknak.
A szélsőjobb támogatói napjainkban a legpesszimistább szavazótábort alkotják, akár az országról, akár a saját helyzetükről és jövőbeni kilátá saikról van szó – állapítja meg Grajczjár István és Tóth András egyik nemrégiben publikált vizsgálata. A Jobbik szavazói a legkevésbé elégedettek a demokráciaműködésével, szerintük a választás intézménye legkevésbé biztosítja azt, hogy a parlamenti képviselők megfelelően képviseljék választóik akaratát. A Jobbik szavazói értenek a legkevésbé egyet azzal, hogy a polgároknak számos lehetőségük van a politikai döntéshozatalban való részvételre, és a legkevésbé gondolják úgy, hogy a pártok jelentik a polgárok és az állam közötti kapcsolatot. Rájuk a leginkább jellemző, hogy a törvényhozást néhány érdekcsoport játékszerének tekintik. A politikai kiábrándultságot a jobbikos szavazók esetében nagyon erős általános bizalmatlanság kíséri: ők bíznak a legkevésbé az emberekben. A nők pozitív diszkrimináció ját a legkevésbé ők támogatják, viszont a leginkább ők értenek egyet a halálbüntetés visszaállításával. A leginkább őket jellemzi az idegenekkel szembeni gyanakvás, a cigányokkal és a zsidókkal kapcsolatos erős ellenérzés. Leginkább a Jobbik szavazói értenek egyet azzal, hogy az országnak nem annyira törvényekre és politikai programokra van szüksége, hanem inkább néhány bátor, fáradhatatlan és odaadó vezetőre. Körükben a legerősebb a romantikus történelmi nacionalizmus gondolatvilága.
A Jobbik szavazóit 51 százalékban a Fidesz–KDNP 2006-os választói alkotják, 19 százalékuk a MIÉP–Jobbikból, harmaduk a szocialisták korábbi támogatói közül érkezett. A jobbikos szavazók a legfiatalabbak, 63 százalékuk férfi, 37 százalékuk nő. Iskolai végzettségük átlagos. Döntő többségük a diákok, a fiatal munkanélküliek és a munkások közül kerül ki. Mégis: a Jobbik szavazói ra jellemző a leginkább, hogy a középosztályba sorolják magukat.
Az önbesorolás és a tényleges társadalmi státusz között meglévő ellentmondás erős frusztrációt jelez. A Jobbik támogatói tipikusan olyan embereknek tűnnek, akik úgy érzik, hogy igazságtalanul bánik velük a társadalom, nem adja meg nekik azt az elismerést, amit megérdemelnének.
A kutatók szerint tehát nem „egytényezős” a Jobbik sikere, több út is vezet a szélsőjobbhoz. Szavazóik körében bármennyire is meghatározó a cigányellenesség, a Jobbik sikerét nem lehet pusztán erre visszavezetni. A szélsőjobb a társadalmi-gazdasági változások veszteseit szólítja meg, és azokat, akik attól félnek, hogy vesztesekké válhatnak: sokan vannak ilyenek.
Az LMP bedobta a köztudatba, hogy a parlamenti ellenzéknek „technikai” koalíciót kellene kötnie a Fidesz legyőzése érdekében. Bár az eddigi nyilatkozatok alapján az MSZP és a Jobbik sem kér ilyesfajta együttműködésből, az ötlet nagy feltűnést keltett. Krekó Péter, a Political Capital kutatási igazgatója például a Népszabadságnak nyilatkozva kijelentette, hogy most inkább politikai karanténba kellene zárni a szélsőjobbot.
Tóth András is úgy látja, hogy jó lenne a nyugati mintát követni: Nyugat-Európában a mérsékelt jobb- és baloldal már régen elfogadta egymás kölcsönös tiszteletét. Nálunk viszont a Fidesz és az MSZP élet-halál harcot vív, a botránypolitizálás hangzavarában nem ütközik ki a szélsőjobb szélsőségessége. Amíg így marad, addig nincs értelme politikai karanténról beszélni. Ha a demokratikus pártok alapvető kérdésekben kiegyeznének egymással, akkor az sem okozna különösebb veszélyt, ha a gazdasági helyzet romlása miatt a szélsőjobb a későbbiekben harminc százalékot szerezne a választáson. Ellenkező esetben viszont Magyarország könnyen lőporos hordóvá válhat.
A JOBBIK SZAVAZÓIT 51 százalékban a Fidesz–KDNP 2006-os választói alkotják, 19 százalékuk a MIÉP–Jobbikból, harmaduk a szocialisták korábbi támogatói közül érkezett.
