A Magyar Vizsla kiadója: 'Volt egy villanásom'
Horváth Éva, az Adófizetők Érdekvédelmi Szövetségének elnökeként, pontosabban a Magyar Vizsla nevű füzet kiadójaként vált médiaszereplővé csaknem hat éve. (A fogyasztó- és érdekvédő mozgalmakat angolul watchdognak, azaz őrkutyának hívják, innen az elnevezés.) A kiadvánnyal a vállaltan jobboldali érzelmű civil aktivista célja az volt, hogy „az adózók nevében kérdezze és elszámoltassa a mindenkori hatalmon levőket, mire költik a befizetett adóforintokat”.
A Vizsla két lapszámot élt meg, 2005 novemberében három és fél millió példányban jelent meg az első, majd pár hónappal később több mint két és fél millió példányban a második, és egyben utolsó szám. Mindegyik ingyenesen terjesztett kiadvány volt, óriásplakát-kampánnyal támogatva, a füzeteket a Magyar Posta vitte a lakosokhoz – utóbbival akadt is némi elszámolási és teljesítési vita.
A Vizsla hamar a kampány egyik témája lett és nemcsak azért, mert mindkét kiadványban az akkori kormánypártokat és vezetőiket (Gyurcsány Ferencet és Kóka Jánost) támadta, elsősorban „luxuséletvitelük” miatt, de azért is, mert az AÉSZ alakulóülésén Orbán Viktor is felszólalt, a Vizslát készítő nyomda munkatársa pedig a második lapszám javításokkal teli „kefelevonatát” a fideszes kampányfőnök Rogán Antal irodájából faxolta el a Postának. A baloldal fideszes „álcivil” akciót kiáltott, a Fidesz pedig setesután igyekezett cáfolni mindezt.
„Volt egy felvillanásom és azóta csak szemlélődő vagyok. Nem gondolom, hogy bárki elhinné nekem – még így, öt évvel később sem –, hogy abszolút civilként fogtam neki az egyesületnek és a Vizslának. Akkor is azt hitték, hogy Orbán Viktor valakije vagyok és most sem hiszem, hogy másként vélekednének. Az emberek még mindig hülyének nézik azokat, akik azt mondják: mindenkinek magának kell tennie az előrejutásért. Nem váltottam ezt az egészet aprópénzre. Sokkal jobban sajnálom, hogy az adófizetőknek még mindig nincs érdemi érdekképviseletük. Pedig kellene, hogy legyen. Mert senki nem tesz semmit. Nyugaton dübörögnek az ehhez hasonló egyesületek, a vezetőik híresebbek a politikusoknál” – mondja Horváth Éva.
Az Adófizetők Érdekvédelmi Szövetsége papíron még létezik ugyan, de mint mondja, teljesen kiürült. „Átment rajta a kampánygőzös, és elfordult tőle mindenki. Azt mondták, ezzel a háttérrel már nem lehet támogatni. Igaz is, megfogalmazhatnék én akármit érdekvédőként, kinevetnének. Erről az egész ügyről nem lehet lemosni, hogy a Fidesz állt mögötte. Annak meg nincs értelme, hogy a fideszes adófizetők érdekeit képviseljük csak. Ez az egész megbukott. Nem sajnálom, nem bántam meg. Csak az eredménytelenség bosszant” – teszi hozzá.
Bár Horváth Éva azt állítja, hogy nem a Fidesz fogta a Vizsla pórázát, nem tagadja, hogy a politikához mindig is közel állt. Orbán polgári körös beszéde után az elsők között alakították meg a Friss Levegőt Polgári Kört, amelynek elnöke lett, idővel a Fidesz választókerületi vezetőjének is megválasztották; sőt egy időben képviselőjelöltet is akartak csinálni belőle, de abból köszönettel nem kért. „Sokan táplálják, főleg a baloldalon, hogy valaki odafent kitalál valamit és ahhoz kell alkalmazkodni. Pedig azt csinál az ember, amit akar. Ha gubanc van, akkor persze kiütnek”, teszi hozzá.
A Vizsla rengeteg pénzt falt föl, állítása szerint lakásnyi milliót áldozott rá, a sok ráfordítás a végén majdnem a boltját is elvitte. „Nincs ennek még kultúrája Magyarországon, pedig elementáris szükség lenne civil szerveződésekre. De ezt csak úgy lehet tisztesen csinálni, ha valaki szponzorálja. Vagyis pénz kell. Ha pedig valaki mögéd áll, akkor itthon máris beskatulyáznak erre vagy arra (…) Az én figurámról írni sem érdemes, mert nem hiszik el. Nem hiszik el, hogy vannak olyanok, akik tényleg csak azért csinálnak valamit, hogy az országnak, az embereknek jobb legyen. Minden mögött hátsó szándékot keresnek” – mondja.
Horváth Éva mostanában családjára, gyermekeire és unokáira fordítja energiáit. Már csak elvétve politizál. Nem adta fel, de tudomásul vette, hogy ki kell szállnia a civilmozgalomból. Most a soproni kékfrankhoz hasonló „helyi pénz koncepció” foglalkoztatja és hozza lázba. Szerinte ilyen kisközösségi összefogások menthetik meg az országot.
„Hogy van-e emlékben otthon egy példány a Vizslából? Valahol biztos. Még a plakátból is eltettem egyet, mert tetszett a színe” – mondja. Aztán, mivel vevő nincs, bezárja a boltot.
