Különadó: 224 politikusnak kell fizetnie

Az adóhatóság tájékoztatása szerint 224 politikusnak – országgyűlési képviselőnek, alpolgármesternek és európai parlamenti képviselőnek – kell 98 százalékos különadót fizetnie a 2010-ben kapott végkielégítése után a törvényben előírt július 31-i időpontig. A Népszabadság kérésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közölte, hogy a hozzájuk beérkezett adatok szerint a 224 érintett politikusnak hozzávetőlegesen 75 millió forint különadót kell befizetnie.

A NAV adatai szerint ugyanis nekik távozáskor összességében 153,2 millió forintot fizettek ki, de az ebből előre levont adó- és társadalombiztosítási járulék miatt az összeg felére lehet különadó-bevételként számítani.

Az Országgyűlés május közepén a parlamenti képviselőkre, a polgármesterekre, az alpolgármesterekre, az EP-képviselőkre és a megyei közgyűlési elnökökre is kiterjesztette a különadó-fizetési kötelezettséget, miután lapunk megírta, hogy a parlamenti hivatal és az adóhatóság is úgy értelmezte az idevonatkozó törvényt, hogy az nem vonatkozik a honatyákra, mert nekik speciális a munkaviszonyuk, nem foglalkoztatottak és nem állnak munkavégzésre irányuló jogviszonyban sem. Ez már a különadótörvény harmadik változata, miután az AB kétszer is megsemmisítette a jogszabályt. A legfőbb bírói testület május elején alkotmányellenesnek ítélte a törvény öt évre visszamenőleges hatályát, és csak a 2010-es végkielégítéseket engedte büntetőadóval sújtani. A jogszabály szerint a politikusoknak a kétmillió forint feletti végkielégítésüket terheli 98 százalékos büntetőadó.

Az adóhatóság tájékoztatása szerint a parlament hivatala 168 képviselő esetében jelezte, hogy különadót kell fizetnie. Az előző ciklus végén a képviselői átlagfizetés 400 ezer forint volt, így a távozók átlagosan két és fél millió forint végkielégítést kaptak. Információink szerint kilencvenöt százalékuk MSZP-s, SZDSZ-es és MDF-es politikus, fideszes csak elvétve akad köztük. A fizetési kötelezettség a távozó polgármesterek, alpolgármesterek tekintetében is jórészt MSZP-s politikusokat érint.

A 2010-es év vonatkozásában a várt bevétel kétharmada folyt be a 98 százalékos büntetőadóból – derült ki az adóhatóság tájékoztatásából. Az állami szférából tavaly elbocsátott 893 vezető és alkalmazott jelezte a május 20-ig esedékes személyijövedelemadó-bevallásában, hogy nekik különadót kell fizetniük. A 2,1 milliárd forintos befizetési kötelezettségből eddig csak 1,3 milliárd érkezett meg a NAV-hoz, a hatóság szerint „a két összeg különbözete feltehetően a folyamatban lévő – az adó elengedésére, mérséklésére, fizetési halasztásra és részletfizetésre irányuló – méltányossági eljárásokból eredhet”. A 2011-ben elbocsátott vezetők és munkavállalók esetében a már a munkáltató által a kirúgáskor levont 98 százalékos különadóból május végéig több mint 1,1 milliárd forint folyt be az adóhatóság számlájára.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.