Emlékezzenek rendőri esküjükre!
Miközben a kormány megalakulása után rendet ígért, elsőként éppen a rendvédelmi dolgozókkal sikerült összerúgnia a port…
Nem olyan mély ez a konfliktus, hogy azt kelljen mondani, „összerúgtuk a port”. A jelenleg is aktív szolgálati jogviszonyban lévő kollégák jelentős része megértette, hogy alapvető változásokra van szükség. Az erkölcseink, az ország jelenlegi gazdasági helyzete nem engedi meg, hogy csak a 25 letöltött szolgálati évet vegyük figyelembe a nyugdíj megállapításakor. Nálunk százszor gazdagabb országok sem tesznek ilyet. Németországban 67 év a nyugdíjkorhatár, ott, ha egy rendőr betölti a 62. életévét, megnézik, hány éve szolgál a testületnél. Ha már legalább 22 éves szolgálata van, akkor, de csak akkor szerez jogot a kedvezményes nyugdíjazásra. Nálunk 1990 előtt sok ejtőernyős érkezett a rendőrségre egy évvel a szolgálati nyugdíjkorhatár előtt. Egy évet eltöltöttek a testületnél, majd kedvezményes nyugdíjba vonultak, mintha mindig is rendőrök lettek volna. Ezért változtattuk meg később a rendszert oly módon, hogy csak azok vonulhattak kedvezménnyel nyugdíjba, akinek megvolt a 25 év szolgálati idejük. Sajnos a személyzeti gyakorlat fokozatosan átírta a fenti szabályt, és egy idő után már mindenki csak azt nézte, hogy meglegyen a 25 év szolgálata, és figyelmen kívül hagyták az életkort. Ez a gyakorlat pedig nem mehet tovább.
Nem lett volna szerencsésebb két-három hónappal ezelőtt kiállni az állomány elé és ezt így elmondani, hogy ne a Széll Kálmán Terv egyik félmondatából derüljön ki számukra, hogy milyen változások várhatók?
Kiálltam és elmondtam. Külön elmondtam mindezt a szakszervezeti vezetőknek is – a többség értette és megértette a helyzetet.
Ha a két nagy rendvédelmi tüntetés sok ezer résztvevőjére gondolok, mégsem sikerült olyan jól a meggyőzésük…
Azok a tüntetések nem erről szóltak. Meggyőződésem, hogy némely esetben a szakszervezeti vezetők túllépték a szakszervezeti törvényben előírt kereteket, és egyértelműen kormányellenes politikai demonstrációvá alakították a formailag a tagságuk jogaiért tartott megmozdulást. Persze nincs ezen semmi csodálkoznivaló. Meg kell nézni, a demonstráció fő szervezői és hangadói mely párt listáján szerepeltek országgyűlési képviselőjelöltként, európai parlamenti képviselőjelöltként, milyen pártot alapítottak, s hogy a rendezvényeken mely politikai erők képviselői léptek fel, és miket mondtak.
A tüntetéseken nem csak pártlistás szakszervezeti vezetők vettek részt. Ahogy mondják, egyszerű rendőrök is tüntettek szerzett jogaik védelmében…
Megértem azoknak a volt kollégáknak az első reakcióit, akik eddig kaptak 220-240 ezer forint vagy még ennél is nagyobb összegű nyugdíjat (olykor magasabb volt a nyugdíjuk, mint amennyiért utolsó hónapjaikban dolgoztak), és most azt hallják, hogy újra munkába kell állniuk. De elvárom tőlük, hogy emlékezzenek arra, hogy miért választották ezt a hivatást, elvárom, hogy emlékezzenek az esküjükre, és ha azt vállalták, hogy életük kockáztatásával is szolgálják hazánkat, akkor ha munkaképesek, a munkától se rettenjenek vissza. Az úgynevezett szerzett jogokról gondolkodjunk el, adva van egy család, ahol a gyerek minden este moziba mehet, a feleség hetente háromszor kozmetikushoz, a férj pedig tekézni. Ezek az ő úgymond szerzett családi jogaik. Aztán jön a válság, és a családi jövedelem egyik napról a másikra az ötödére apad. Vajon a képzeletbeli családunkban megmaradnak-e a szerzett jogok. Ha úgy gondolják, igen, akkor azt is árulják el, kitől kapják rá az anyagi támogatást. A válság kirobbanása óta a magyar családok döntő többsége nem kényszerülte nem is egyszer újragondolni és átírni a családi költségvetést, lehúzni belőle azokat a tételeket, amelyeket nélkülözhetőnek gondolt. Ha Magyarországot egy nagy családnak tekintjük, akkor világosan látszik, hogy bizonyos tételeket nem lehet tovább finanszírozni. Nincs rá pénz. Minden józanul gondolkodó megérti, hogy minden munkáskézre szükség van, mert ha az ország nem termel értékeket, nem jut ötről a hatra. Vannak vezetők, akik a pillanatnyi politikai érdeküket, hogy üthetnek egyet a kormányon, a belügyminiszteren, fontosabbnak tartják az ország érdekeinél.
Önök új, a pályán maradást ösztönző, kiszámítható és vonzó életpályamodellt ígértek a rendvédelemben dolgozóknak. Amit eddig nyilvánosságra hoztak, viszont alig több egy óhajgyűjteménynél.
Most dolgozunk a részletszabályokon. A cél világos. Mindenkinek dolgoznia kell, ott, ahol képzettsége, képessége és egészségi állapota lehetővé teszi. Senkitől sem azt várjuk el, hogy váltsa meg a világot, csak azt, hogy a maga helyén hozza a maximumot. Kiváltképpen vonatkozik ez a rendőrségre, amely a kormányváltás előtti időszakban rosszul szervezett és vezetett testületté vált. Sok olyan hibával, amiről az állomány nem tehetett, de aminek a következményeit most részben nekik kell elszenvedniük. Nyilván sokan vannak, akik eddig is erejüket megfeszítve és jól dolgoztak, mégsem mondhatjuk nekik, hogy jó, akkor rátok nem vonatkoznak az új szabályok, követelmények.
Azt mondta, a rendőrség meglehetősen rosszul szervezett és rosszul vezetett volt. Miért is?
Sikerült az elmúlt években a politikának és a rendőri vezetésnek közösen olyan helyzetet teremtenie, hogy az ország kistelepüléseinek hétköznapjait megkeserítő vagyon elleni szabálysértések, az úgynevezett kis értékű lopások megtorlatlanok, felderítetlenek maradtak. A rendőrség nem azon munkálkodott, miképpen tudná elejét venni a terménylopásoknak, hanem azon, hogy az efféle ügyeket átadja más, erre felkészületlen szervezetnek. Így aztán a jegyző vagy a több település ügyeiben is eljáró körjegyző lett a nyomozó hatóság, kellő felkészültség és segítség nélkül. Meg is lett az eredménye. Sok helyen már azok sem művelik a kertjüket, akik képesek lennének a szükségletük egy részét megtermelni. Azt mondják, úgyis ellopják, és a rendőrség nem foglalkozik ilyen ügyekkel. Na, ennek a gyakorlatnak röviddel a kormányzás kezdete után véget vetettünk. A rendőrség és a határőrség összevonásakor elkövetett megmagyarázhatatlan szakmai hibákat azonban már nem lehetett orvosolni. A határőrségnek kiválóan felszerelt, kiképzett, harcedzett határvadász századai voltak, amelyek egy az egyben beintegrálhatók lettek volna a Készenléti Rendőrségbe. Ehelyett feloszlatták őket. Ez nagyon rossz döntés volt, hiszen az elmúlt egy év fényesen bebizonyította, hogy ott, ahol a készenléti rendőrség egységei eltöltenek pár hetet, jelentősen javul a közbiztonság. Évek óta körözött bűnözőket fogtak el. Életvitelszerűen mások javainak fosztogatásából élő társaságokat értek tetten. Szükség van rájuk, sőt növelni kell a létszámukat.
Mi lesz azokkal a rendőr- és katonaorvosokkal, akik az elmúlt években sorra adták ki a szolgálati nyugdíjazáshoz bizonyos esetekben elenged hetetlen alkalmatlansági igazolásokat?
Amennyiben hatóságként eljáró személyekként jogsértést követtek el, viselniük kell annak következményeit. Megjegyzem, a korábbi gyakorlatban egy százalék munkaképesség-csökkenés is elég volt valakinek a fegyveres szolgálatra alkalmatlanná nyilvánításához. Például ha olykor remegett a jobb keze mutatóujjának első perce. Emiatt pedig nem érezte a fegyver ravaszát. A korábbi gyakorlatban ilyen betegséggel nyugdíjazták a rendőrt.
Ön mit tett volna? Ön mit vár el most az ilyen esetekben a rendőri vezetőktől?
Például, hogy keressenek az illető számára olyan beosztást, ahol nem kell fegyvert használnia. Azt gondolom, hogy az ujjremegésük igen gyorsan meggyógyulna magától, ha a nyugdíj helyett fegyvertelen szolgálatot ajánlanának fel számukra.
Mikor lesz minden településen rendőr, annyi rendőr, amennyi ahhoz kell, hogy ne csak statisztikailag javuljon a közbiztonság, hanem az emberek biztonságérzete is kedvezően változzon? Mikor lesz biztonságos egy falu akkor is, ha nem vezénylik oda a Készenléti Rendőrség alakulatait?
Már miért ne vezényelnénk őket „oda”. A Készenléti Rendőrség azért van, hogy mindig oda vezényeljék, ahol csapaterőben hatékonyan tudnak működni. Nem azért képeztük ki azokat a fiúkat, hogy üljenek a kaszárnyában, maximum Budapesten járőrözzenek, és közben várják, mikor lesz egy balhés meccs vagy tüntetés! A helyi rendőrségek megerősítése folyamatosan történik. Még ebben a hónapban 2400 frissen kiképzett rendőrt bocsátunk ki. Ők felerészben a megyéket, felerészben a Készenléti Rendőrséget erősítik majd. Ezzel együtt szakmailag is jó az, ha olykor bizonyos elkövetőkkel nem csak a helyi rendőrök intézkednek. A körzeti megbízottnak nyilván nagy a hely- és személyismerete, viszont ő is kiszámíthatóvá válik egy idő után a helyi bűnözők számára.
A kormány államosítja a tűzoltóságokat. Erre miért van szükség?
Nem tartható, hogy az ország különböző településein különböző színvonalú tűzoltóságok működjenek. A felszerelések és a felkészültségek között tapasztalható egyre növekvő különbségek aggasztóak. A gazdagabb, a tűzoltóság jelentőségét jobban átérző önkormányzatok többet tudnak költeni a helyi tűzvédelemre, máshol éppen csak nem omlik össze a szervezet. Ez nem mehet így tovább. A központi irányítástól és finanszírozástól – amellett, hogy reményeink szerint olcsóbb lesz fenntartani a tűzoltóságokat – azt várjuk, hogy országosan egységes lesz a tűzvédelem, fokozatosan csökken és évek múlva meg is szűnik az egyes tűzoltóállomások közti különbség.
