Tízéves a Bátor Tábor: A hely, ahol élmény a terápia
GALÉRIA a táborról, klikkeljen bármelyik képre!
A lovaglás és az íjászat után Rékának, Dórának és Michelle-nek még arra is van energiája, hogy az ebédnél címötletekkel álljanak elő. „Mit szólsz ahhoz, hogy Egy nap a Bátor Táborban”? „Legyen inkább Bátor Tábor, ahol mindig süt a nap!” „Vagy legyen Bátor Tábor, ahol mindenki mosolyog!” „Esetleg Bátor Tábor, ahol sótlan a leves?” (Ez utóbbi cím talán túlzás lenne: a táborban készített ételek valóban csökkentett só- és cukortartalmúak, de azért nem teljesen sótlanok.)
A nevetgélés az ebédlőasztalnál távol esik a komor elnevezéstől: kamaszonkológiai turnus. Pedig a három lány a közé a hetvenegy 13 és 18 év közötti rákbeteg gyerek közé tartozik, akik orvosaik ajánlására töltenek nyolc napot a táborban. A programjuk sűrű: a lovagláson és az íjászaton kívül szerepel benne evezés, horgászás, kézművesség, zene, fotózás, természetbúvárkodás és színjátszás is. A Bátor Tábor célja, hogy azok a gyerekek, akik egész évben másnak, szerencsétlenebbnek, kívülállónak érzik magukat a betegségük miatt, egy hétig olyanok lehessenek, mint bármelyik kortársuk.
Az ötlet az Egyesült Államokban született: az Oscar-díjas színész, Paul Newman több mint húsz évvel ezelőtt úgy döntött, hogy visszaad valamit abból a sok jóból, amit az élettől kapott. Létrehozott egy úgynevezett élményterápiás tábort Connecticutban, ahol súlyos beteg vagy betegségből gyógyult gyerekek ingyen nyaralhattak. Ez az első tábor lett az alapja annak a nemzetközi táborszövetségnek (Hole in the Wall Camps: a név utalás Newman nagy sikerű filmjére, a Butch Cassidy és a Sun dance kölyökre), amely azóta tizenegy hasonló tábort foglal magában világszerte.
A magyar Bátor Tábort 2001-ben hozták létre orvosok, pedagógusok, pszichológusok. Az első tábor még Budapesten volt, a Római-parton, azóta Hatvanba költöztek, ahol teljesen felújított, akadálymentesített környezet várja a gyerekeket. Négy betegségcsoportba tartozó gyerekeket fogadnak: daganatos betegeket, diabéteszszel, krónikus ízületi gyulladással és hemofíliával élőket. Évente körülbelül 600 gyereket táboroztatnak. Tavasszal és őszszel Családi és Testvér Táborok is vannak, ahol a beteg gyerekek szüleikkel vagy egészséges testvéreikkel táborozhatnak. A tapasztalatok szerint ugyanis a családtagoknak legalább akkora szükségük van a pihenésre és a támogatásra, mint a beteg gyerekeknek. A táborban természetesen orvosok is vannak, akik azonban igyekeznek minél láthatatlanabb segítők maradni, hogy legalább ez az egy hét ne a betegségről és a fehér köpenyesekről szóljon.
A gyerekeket életkoruk szerint csoportokra osztják. Aznap, amikor ott jártunk, a Kék csoport első programja a lovaglás volt. Akadt olyan lány, aki rögtön az elején leszögezte: ő bizony nem ül fel a lóra. Később a többiek lovaglása és az önkéntesek biztatása aztán meggyőzte, és a kör végén már kapaszkodás nélkül poroszkált a lovon.
A Bátor Tábor alapja az élményterápia, a személyre szabott, teljesíthető kihívások. – Van, akinek az a kihívás, hogy megsimogasson egy lovat, másnak pedig az, hogy menjen vele négy kört. Abban segítjük őket, hogy teljesíteni tudják a kihívásokat – mondja Kun Zsuzsanna önkéntes és az alapítvány marketingkoordinátora. Dicséret is csak valós teljesítményért jár, Zsuzsanna szerint ha az önkéntesek mindig mindenre azt mondanák, hogy nagyon ügyes vagy, akkor elvesztenék a hitelüket a gyerekek szemében. A teljesített kihívások okozta sikerélmény és önbizalom pedig megmarad, magukkal viszik haza, velük lesz a további orvosi kezelések során. Amíg ketten lovagolnak, a csoport többi tagja kacsintós-gyilkosos játékot játszik, egy kis különbséggel: akit lekacsintanak, nem azt kiáltja, hogy „meghaltam”, hanem azt, hogy „elköltöztem”. A halál és a betegség emlegetése ugyanis nem lehet a feladatok része. Sem az önkéntesek, sem a táborba látogató vendégek nem tesznek fel kérdéseket a gyerekek egészségi állapotáról. Ha ők hozzák szóba, akkor persze beszélgetnek velük erről is.
A táborban dolgozó önkéntesek nem is tudják, hogy melyik gyerek pontosan milyen betegségben szenved. Természetesen tisztában vannak vele, hogy ebben a turnusban daganatos betegek vannak, de azt, hogy milyen kezeléseken estek át, a betegség mely stádiumában járnak, nem tudják.
– Ez így van jól, mert nekem, mint önkéntesnek csak arra kell figyelnem, hogy minél jobban érezzék magukat. Ha orvosra van szükség, szólunk nekik, ők a betegségük minden részletével tisztában vannak –mondja Kun Zsuzsanna.
Persze előfordul, hogy a gyerekek maguk igénylik a beszélgetést. – Az egyik előző turnusomban néhány kamasz lányt nagyon nehéz volt rávenni, hogy esténként lefeküdjenek aludni. Mikor egyik este benéztem, hogy alszanak-e már, arról beszélgettek, hogy melyikük milyen kezeléseken, műtéteken ment keresztül. Szó nélkül viszszacsuktam az ajtót – emlékszik. Hozzáteszi: jó, hogy a zárkózottabb gyerekek látják, hogy vannak társaik, akik könnyebben beszélnek erről, hogy látják, hogy aki előző évben még kopasz volt, a következő nyáron dús hajjal tér vissza. És persze jó az is, hogy itt senki nem bámul meg, pláne nem gúnyol ki valakit egy műtéti heg vagy hiányzó végtag miatt.
Ami az önkénteseket illeti, ők egy dologban egyetértenek: sokkal többet kapnak a tábortól, mint amennyit ők adnak.
– Nekem megéri az a tíz nap, amit a szabadságomból erre fordítok. Volt, hogy egy nyaralást mondtam vissza emiatt. Hiába mi vagyunk itt a segítők, később hosszú hónapokig azokból az élményekből élünk, amit a gyerekektől kapunk. A kinti életben gyakran eszembe jut egy nehéz helyzetben, hogy az itteni gyerekek mennyivel nagyobb nehézségeket győznek le – fogalmaz Osváth Bálint, aki hét éve önkéntes a táborban, civilben pedig egy multinacionális vállalat logisztikai központjában dolgozik. Azt mondja, hogy az a legnagyszerűbb az önkéntességben, amikor látják, hogy egy-egy gyerek legyőzi saját magát, és olyan dolgokat tesz, amiket tíz perccel azelőtt még elképzelhetetlennek tartott.
Önkéntes bárki lehet, aki betöltötte a huszadik évét és beszél magyarul. Nem kell szakirányú végzettség, a táborban ugyanis azt vallják, hogy ehhez a feladathoz leginkább megfelelő személyiség, hozzáállás és egy alapos képzés kell. Jelentkezőkből nincs hiány, csak idén körülbelül ezren voltak. A kiválasztás többkörös, csoportos feladatok és személyes interjú is vár a jelöltekre.
Az önkéntesek többsége fiatal, ők könynyebben ki tudnak szakadni több mint egy hétre az életükből. Ami a civil foglalkozásukat illeti, a pszichológusok, tanárok, orvosok mellett akadnak közgazdászok, mérnökök, informatikusok, kétkezi munkások, de van tűzoltó és szakács önkéntes is.
– A cimborák jobb fejek, mint a taná -rok. A táborban sokkal több dolgot megengednek – mondja a tizenhárom éves Nonó, aki Csíkszeredából érkezett, és már sokadszorra nyaral a Bátor Táborban. A szintén tizenhárom éves Kristóf megértőbb otthoni tanáraival: azt mondja, hogy ők kilenc hónapig viselik el őket, míg a cimborák csak nyolc napig. Hozzáteszi, hogy ő is a szabadságot és a változatosságot élvezi a legjobban. Ahogy a többi gyereket, őket is orvosaik ajánlották a táborba. Nonó szerint egyértelműen a bátorkodás a táborozás fénypontja. Ezt Kristóf még nem próbálta, de ő is ezt várja a legjobban. – A szabadesés, na az aztán igazán vagány dolog –foglalja össze a bátorkodás lényegét Nonó. A bátorkodásnak már a helyszíne is impozáns. Egy hat és egy kilenc méter magas kötélpálya, hinta és mászófal. A gyerekek – szigorú biztonsági intézkedések mellett – felmászhatnak egy kilenc méter magas oszlopra, amin már kiegyenesedni is komoly kihívás, hiszen az oszlopnak kilengése van. És itt még nem ér véget a feladat: innen leugorva meg kell ütniük egy még magasabbra felfüggesztett piros labdát, aztán jöhet az a bizonyos szabadesés. A pályán kipróbálhatják az óriáshintát is, a legbátrabbak 11 méter magasból indulva hintázhatnak 10 méteres kilengéssel.
– Elképesztő látni, ahogy egymást motiválják a pályán. Az egyik legrosszabb állapotban lévő kislány például addig biztatta egy nála jóval erősebb, idősebb társát, amíg ez a fiú is túllépett az összes félelmén
– meséli Sztanek Csaba önkéntes. A pálya egy része hatméteres magasságon kerekes székkel is teljesíthető. Azok a gyerekek, akik a székben ülve megszokták, hogy mindig mindenkire fel kell nézniük, most a magasból szemlélhetik a világot.
Az évek során a programok lassan alakultak, változtak. A táncfoglalkozás például megszűnt, mert a gyerekek nem szerettek fényes nappal egymás előtt táncolni. (A reggeli közös napindító tábortánc azért megmaradt.) Ha van olyan gyerek egy csoportban, aki az állapota miatt nem tud részt venni valamelyik programban, akkor nem állítják félre, nem szerveznek neki valami mást, hanem a foglalkozást igazítják hozzá. – Ha valaki nem tud falat mászni, akkor abban a csoportban elmarad a falmászás. Nem akarjuk ugyanis, hogy a gyerekek itt is azt érezzék, amit kint az életben, hogy a betegségük miatt kimaradnak valamiből – magyarázza Kun Zsuzsanna.
– Természetesen fel kell mérni, hogy ki mire képes büntetlenül. Itt jártak már művégtaggal, műízülettel rendelkező gyerekek, látássérült gyerekek, akik felmentek a kilenc méter magasan lévő kötélpályára, csónakáztak egy tó közepén, felültek egy ló hátára. Az is előfordult, hogy rábeszéltük a szülőket vagy a kezelőorvost arra, hogy mégis engedélyezzék ezt vagy azt a feladatot, mert a gyerekük igenis képes rá – mondja Benyó Gábor gyermekonkológus, a tábor egyik önkéntes orvosa. Szerinte az egész tábor a határok feszegetéséről szól. Éppen ezért akkor a legelégedettebb, ha több a kihívás a táborban, azaz olyan gyerekek jönnek, akik közel vannak még a kezelésekhez.
A bátorkodás és a többi feladat ugyanis az adrenalinfröccs mellett mást is ad a gyerekeknek. Eddig két nagy kutatás készült az élményterápiás táborok hatásairól. Ezekben olyan beteg gyerekeket hasonlítottak össze, akik voltak és akik még nem jártak ilyen táborban. Összevetették a táborozó gyerekek nyaralás előtti és utáni vizsgálati eredményeit is. Kiderült, hogy a gyerekek önmagukról, betegségükről alkotott képe és más gyerekekhez való viszonya is megváltozott a tábor hatására. – Csökkent az autonómiájuk, ami az ő esetükben azt jelenti, hogy kicsit visszatértek a gyereklétbe, egy felelőtlenebb, felszabadultabb állapotba – magyarázza Kun Zsuzsanna.
– Hiába gyógyítjuk meg valakinek a leukémiáját, ha továbbra is ott van benne a betegség tudata, ha beszűkültek a kapcsolatai, elvesztette a barátait. Akkor nem fog boldog, minőségi életet élni – fűzi hozzá Benyó Gábor. Emlékeztet: az itt lévő gyerekek között vannak, akik csak hónapokra, mások évekre szakadnak ki az osztályukból, a barátaik közül. Az idő nagy részében jobbára felnőttek között vannak, velük beszélgetnek, átveszik a felnőttes viselkedésmintákat. A tábor ezt oldja kissé. Hozzáteszi, hogy az ittlét segíthet abban is, hogy a gyerekek másképp lássák az egészségügyi személyzetet. – Látják az orvosokat lovagolni, bohóckodni, a kötélpályán segédkezni. Ezután talán már nem félnek annyira egy vizsgálattól, és látják, hogy volt értelme a kezeléseknek, a fájdalomnak, mert itt lehetnek – fogalmaz.
Benyó Gábor közel húsz éve foglalkozik daganatos gyerekekkel. Azt mondja, hogy a betegségek nem sokat változtak, Magyarországon alapvetően két nagy betegségcsoport dominál a gyermekonkológiában. Az egyik a leukémiák, a másik az agydaganatok. Ez a két betegségcsoport a felét teszi ki az összes rosszindulatú daganatos gyerekkori betegségnek.
A hosszú távú statisztikákból sajnos az is kiderül, hogy a megbetegedések gyakorisága enyhén ugyan, de emelkedik. – Hogy ez miért van, arra az ózonréteg vékonyodásától elkezdve az élelmiszerekben lévő káros anyagok elszaporodásán át a növekvő vegyszerfelhasználásig sokféle teória létezik. Biztosat azonban nem tudunk – mondja. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy ma már a rosszindulatú daganatos betegségek 75-80 százaléka gyógyítható.
Ha pedig a test gyógyítható, akkor a lélek is az. – Van egy önkéntesünk, aki egykor maga is táborozó volt. Ő mondta, hogy az orvosok meggyógyították a testét, de a lelkét a Bátor Tábor gyógyította meg. Ezt szeretnénk elérni az összes gyereknél, hogy itt legyen az a hely, ahol a lelke meggyógyul – fűzi hozzá Kun Zsuzsanna.
Készülőben a Bátor könyv
Fennállásának tizedik évfordulóját a világ első közösségimédiaalapú mesekönyvével ünnepli a Bátor Tábor Alapítvány. Az olvasók a bátorkönyv.hu oldalon hétről hétre szavazhatnak arról, hogy miképpen folytatódjon a főhős, Csepp története. A szerzők pedig az ő döntésük alapján szövik tovább a történet fonalát. A mese alakulásába nemcsak a táborozók szólhatnak bele, hanem a mesekedvelő internetezők is. Az eddigi négy fejezet írói D. Tóth Kriszta, Lackfi János, Csiszár Jenő és Rácz Zsuzsa voltak. A következő hetekben olyan társszerzők csatlakoznak majd hozzájuk, mint Geszti Péter, Kepes András, Schell Judit és Törőcsik Mari.
