Ekkor Kövér László a Hír TV-ben „erkölcsi hazaárulássá” szelídítette a gyanút.

Nagy a homály, de Kövér szavai jelzik: vagy könnyen kipukkadhat az egész kémhistória, vagy a Fideszen belüli „csapatmozgások” lenyomata, és akkor még sok minden lehet belőle. Akár ez, akár az, vagy inkábbmindkettő, a közönségnek szánt előadás látványos volt: éjszakai házkutatás, bilincs, a gyanúsítottakat szabadlábra helyező bíró denunciálása az udvari sajtóban, néma ügyészség, unokákig húzódó titkosítás. A nyilvánosság csócsálta, amit kapott: a Mol–INA-háborútól az oroszok gonoszságáig.

A „kémügyet” hozzácsaphatjuk ahhoz az aktahegyhez, amelyet Orbán Viktor „szeplőtelen meggyőződése” építtet Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztossal: olyan nem lehet, hogy a kormányfő által bűnösnek tartott politikának ne legyenek jogi következményei. Nem nyugodhat, amíg legfőbb ellenfelei nem kerülnek rács mögé. A politikai hajszát, kerül, amibe kerül, jogi útra tereli. Budai izzadó óvatossággal azt üzeni az elégedetlenkedőknek, meg kell várni az őszt a látványosabb eredményekhez.

Ha így van, akkor az egész kémügy egy hirtelen mozdulat volt valaki(k) részéről, a megfelelési kényszer, a „vezérre” szabott szervezet túlteljesítő önmozgásának terméke. Amiről mások, az orbáni céllal egyetértve ugyan, úgy gondolták: több kárt okozhat, mint amennyi hasznot hajthat. Avarzörgés heves és higgadt mamelukok között. Valakik úgy vélték, találtak valamit, amit a kormányfő csillagos ötössel jutalmazhat. Titokzatos tényekkel a háttérben fel is fújták jó nagyra, felhergelve a közvéleményt. Nem biztos, hogy a közönség vágyik a hergelésre, de a Fidesz lankadó törzstábora ismét tűzbe jöhetett. Aztán valaki észhez tért, priznichez kapott: magasabb, de persze nem részletezhető – nemzetközi – szempontokat sejtet, miért nem lehet oszlatni a homályt, pedig „a Fidesznek akár belpolitikai érdeke is fűződhetne a kémügy részleteinek a közléséhez”. Mármost, senki nem láthat tisztán, de alighanem alig is van mit látni. De minek is, az emlékezet rövid, a stigma az ellenfeleken marad: kémek, hazaárulók.

Ha maga a Fidesz ült bele a maga teremtette patthelyzetbe, akkor mentenie is illik, ami menthető. Látni a pertraktáláson. Erős kezdés után „Titkos marad a »hazaárulás«?” főcímmel bizonytalankodik a kormánypárti sajtó. „A közvélemény egyre nagyobb nyomása ellenére több fideszes politikus is egyetért abban, hogy óvatosan kell bánni a kémügy titkosításának feloldásával” – védik az általuk gerjesztett közvéleménytől Kövér kifarolását.

A történet vékony törésvonalakat sejtet a Fidesz politikai elitjében. Az az érzet: növekszik a talán Lázár János frakcióvezetővel megszemélyesíthető radikális „új generáció” nyomása az „öregekre”. Sőt: tévednénk, ha egyszerű generációs ellentétnek gondolnánk ezt, ahhoz túl gazdag a megfelelni akarók tábora. Ám kristályosodhat egy „éhes kör”, amely már csak egzisztenciális megfontolásai miatt sem óhajt lassítani a politikai tempón, szemben a higgadtabb „öregekkel”. A cél ugyanaz, a módszerek súrlódnak. A kettő között meg most ereszt a „kémlufi”.