„Megdöbbentő volt, mekkora tülekedés volt a tésztáért, a lisztért, azért a kis kekszért. Az emberek rohantak haza, nehogy lemaradjanak” – mondja.

Aki valaha is foglalkozott a szociális szféra bármely szegmensével, abban maradéktalanul egyetért, hogy az elmúlt öt évben rendkívül súlyossá vált a szegény családok helyzete, ugyanakkor egyre küzdelmesebb megkapaszkodniuk az alsó középosztályban lévőknek is. Tényekkel alátámasztható ugyanis, hogy ők a januártól bevezetett egykulcsos adórendszer vesztesei. Miként annak a folyamatnak is, amelynek során a munkáltatók szűkítik a juttatásokat. Lassú, de föltartóztathatatlannak tűnő folyamatok indultak el, amelyek mélyítik a szegénységet: a Tárki 2009-es Háztartás Monitor kutatásában az áll, hogy a teljes népesség 14 százaléka szegény. A szegénységi kockázat a gyermekes háztartásokban nagyobb, az általános 14 százalékos ráta a 0–15 évesek körében 20 százalékos. Ez óriási különbség, és azt jelzi, hogy a gyerekek sokkal jobban ki vannak téve a káros folyamatoknak, mint a felnőttek.

Takács Imre helyzetértékelése sötét képet mutat: „Az örömforrás a napi egy-két szappanopera. A gyerekek nyáron csellengenek, hiányoznak a szervezett szabadidős programok. A családsegítő szolgálatoknak korábban volt pénzük gyereküdültetésre, idén már nincs. A gyermekjóléti szolgálatok a segítés helyett adminisztrálnak, az iskolai hiány zások miatt a családi pótlék megvonását és a gyermek védelembe vételét intézik. Ugyanakkor kevés az olyan család, ahol a gyerek a szülők gondatlansága miatt nem jut el az iskolába.” Szerinte ugyanakkor a pénz hiánynál is drámaibb a reménytelenségből eredő kulturális-mentális leépülés. A világ számukra ilyenkor ugyanis pusztán a létfenntartásra szűkül. És a gyerek sem lát mást. „Emlékszem, 25 éve, amikor ezt a szakmát elkezdtem, ezek az emberek dolgoztak. Ki a fésűsfonóban, ki a kenyérgyárban, ki a tsz-ben. Mára elfogytak erőforrásaik, nem csak munkájukat, hitüket is elveszítették sorsuk jobbra fordulásában. Számukra nincs holnap, csak a ma, amelyet valahogy túl kell élni. Nehezen viselik kirekesztettségüket, a velük szembeni szolidaritás csökkenését, és azt, hogy sokszor lustának, munkakerülőnek bélyegzik őket. Helyzetükön csak humán szolgáltatásokkal lehetne orvosolni, az iskola és a szociális ellátórendszer közös fejlesztésével, az erőforrásokat a gyerekekre koncentrálva. E helyett azt látom, hogy a politika segítés helyett a kontroll gyakorlására helyezi a hangsúlyt”.

A családtámogatások és a segélyek 2008 óta egyetlen fillérrel sem emelkedtek. Az ellátások reálértéke 15 százalékkal csökkent. Ferge Zsuzsa szociológus írja: a nyugdíjminimum öszszege, amely a legtöbb segély számítási alapja, negyedik éve 28 500 forint. Ennyi a gyes vagy a munkanélküliek bérpótló támogatása is. A segély ennél kevesebb. „Az összes szegénységenyhítő tétel – a közmunkától a rendkívüli segélyig – bár két és fél millió szegény, ezen belül egymillió gyerek életét lenne hivatott könnyíteni, együtt is alig teszi ki a 28 ezer milliárdos GDP három százalékát”. A Magyar Szegénységellenes Hálózat (MSZH) adatai szerint a KSH által számított létminimum messze elmarad a segélyen élő családok egy főre jutó jövedelmétől. A KSH 2010-ben egy aktív felnőttre havi 78 736 forint, egy két felnőttből és két gyerekből álló családra 228 334 forint létminimumot határozott meg. Ehhez képest a rendszeres szociális segély átlagos összege (egy hónapra, egy családra) 26 000 forint. Emellett meg kell említeni, hogy a jóléti kiadások jelentős tételei a jobb helyzetű társadalmi csoportok jövedelmének is.

A magyar háztartások 65 százalékának van olyan tagja, aki a tb-jövedelemből él. Az Orbán-kormány a jövedelmeket a jobbmódúak felé csoportosítja: a középosztály bizonytalan helyzetét azzal javítaná, hogy a szegények kárára alakítja át az állami újraelosztást. Ugyanakkor voltak olyan döntések, amelyek önmagukban talán nem kifogásolhatók, mint például a tanköteles korban lévő gyerekek után járó családi pótlék kifizetését az iskolába járáshoz kötni, mégis, az azóta hozott intézkedések fényében ezek is különös gellert kapnak. Ha a gyerek igazolatlan hiányzása eléri a tízet, elvileg figyelmeztetni kell a családot, ha pedig az ötvenet, akkor a jegyzőnek fel kell függesztenie a támogatás kifizetését, kezdeményeznie kell a védelembe vételt, és ki kell neveznie eseti gondnokot, aki a szülők helyett költi el a pénzt.

Számos olyan jelzés van, amelynek alapján kijelenthető, hogy az iskola nem veszi föl a gyerekjóléti szolgálattal a kapcsolatot, és már csak akkor adnak jelzést, amikor a gyereknek tengernyi igazolatlan órája van. Így aztán sok gyerek esik el attól, hogy a családja olyan szociális szolgáltatást kapjon, amellyel megelőzhető lenne az iskoláztatási támogatás megvonása. A jövőben arra is számítani lehet, hogy a készpénzes juttatások nagy részét megszüntetik, és természetbeni juttatássá alakítják. Így aztán a hivatalos indokolás szerint nem tudják a gyermekeik elől elcigarettázni, elinni, eljátékgépezni a szegények a szociális jövedelmeiket. Ez hibás föltevés, amit egyébként elismer a miniszterelnök főtanácsadója, Hegedűs Zsuzsa szociológus is: „Minden alultáplált gyerek mögött van két éhes felnőtt. Mert minden családban a gyerek az, aki utoljára éhes” – mondta nemrégiben.

Abban is maradéktalanul egyetért a szociális szféra, hogy szükség van az állami közmunkarendszer kiterjesztésére. Arra azonban kevesen számítottak, amit az Orbán-kormány tesz. Első intézkedésként a felére nyesték vissza a közmunkára fordítható költségvetési pénzt, majd a tartósan munka nélkül élő embereket érintő szociális ügyeket átpakolták a BM-hez. Pintér Sándor közmunkatörvénye módot ad arra, hogy egy rászoruló naponta kétszer három órát ingázzon a kötelező közmunkáért. Ha ilyen távolságokon belül sincs munka, az állam nagyberuházásokra utaztathatja a munkanélkülieket, s ott konténerekben szállásolhatja el őket. Munka és munka ugyanakkor nem egyenlő mércével mérettetik: a közmunkásra nem vonatkozik a munka törvénykönyve által garantált minimálbér. A közmunkáért közmunkabér jár, havi 57 ezer forint, ami jóval alacsonyabb a minimálbérnél. Ugyanakkor az állam munkaerő-kölcsönzőként közmunkásokat küldhet egyházaknak, civilszervezeteknek, amelyek aztán tovább irányíthatják őket a piaci szektorba. „Létrehoznak egy állami munkaerő-kölcsönző szolgálatot, amely külföldi pénzből, például kínai befektetésből megvalósuló nagyberuházásokhoz minimálbér alatti munkaerőt biztosít. Tálcán kínáljuk a bérrabszolgákat” – mondja erre Kaufer Virág LMP-s képviselő a 168 Óra című lapnak.

Szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a közmunkabér nyomott összege miatt elbocsátások várhatók a kkv szektorban, a kirúgottak helyére az állami munkaerő-kölcsönzésen keresztül áramolhatnak a közmunkások. A The New York Times egyik cikke szerint Kínában az átlagos órabér 75,80 cent óránként. Nem kell sokat számolni: körülbelül a kínai munkások bérszintjén foglalkoztatnak majd tömegeket Magyarországon. Továbbá: a szociális juttatások családokra vetített összegét már nem a minimálbérhez, hanem a közmunkabérhez viszonyítják majd, ami nyilvánvaló jövedelemcsökkenést jelent.

-15%

A CSALÁDTÁMOGATÁSOK és a segélyek 2008 óta egyetlen fillérrel sem emelkedtek, az ellátások reálértéke 15 százalékkal csökkent.

„Megdöbbentő volt, mekkora tülekedés volt a tésztáért, a lisztért, azért a kis kekszért. Az emberek rohantak haza, nehogy lemaradjanak”