Uj Péter: Dinnyék
„A pódiumbeszélgetés vissza-visszatérő gondolata volt, hogy a vidékben él az az erő, ami Magyarországot történelmünk során mindig kihúzta a bajból. Most sincs ez másként, mondta a miniszter, a magyar vidék nemzetmegtartó, megújító ereje a mi legnagyobb kincsünk. Fazekas Sándor találkozott a helyi közélet vezetőivel, majd a fesztiválról, a polgármester meghívásának eleget téve átsétált Tokajba.”
Rock és dinnyeellenőrzés (MTI OS, 2011. július 15.)
Dinnyerendelet lépett életbe a múlt héten, dinnyekommandók járják az országot, a dinnye minőségét ellenőrzik korszerű műszerekkel, kíméletlenül lecsapnak a nem megfelelő minőségű importárura, hiszen a nem megfelelő minőségű áru csakis import lehet. „A dinnyének épnek, egészségesnek, tisztának, kártevőktől mentesnek, idegen szagtól és íztől mentesnek kell lennie” – közli a tárca, és az intézkedést csak üdvözölni lehet, még akkor is, ha a fentiek megállapítására régebben a másnaposan piacon őgyelgő fogyasztó is képes volt: szemrevételezett, kopogtatott, szélsőséges esetben lékeltetett, és ha jó volt a dinnye, megvette, ha nem, akkor nem.
Manapság erre a szellemi és fizikai teljesítményre a fogyasztó aligha képes, de sebaj, jön az emberek gyámolítója, jobbkeze és nyelve, a hatóság, és eljár. Ahogy a minisztérium közleménye szól: javítják a magyar dinnye piaci pozícióját.
Tudniillik a magyar dinnyének nem jó a piaci pozíciója. Pedig a magyar dinnye kiváló minőségű. Ezt maguk a termelők mondják, tehát minden bizonnyal igaz. Azt is mondják a termelők, hogy ezt a kiválóminőségű magyar árut azért nem lehet eladni, mert a gonosz multik és a velük szövetséges kozmopolita városi lakosság dafke a rossz minőségű importot veszi, mert az olcsóbb. A rohadékok csak az árat nézik. Érdekes, hogy minden kiváló minőségű magyar termék legnagyobb ellensége a silány minőségű, de olcsó import. Pedig azt gondolnánk, hogy ha valami jó minőségű, azt el lehet adni, ha a lelkileg elrongyolt, megtört gerincű, kozmopolita városiaknak nem, akkor talán külföldre, mert például Nyugaton keresik a minőségi árut. Valami nem stimmel ebben a dologban. Közgazdaságilag.
Sokadszorra kell már mondani, hogy ez az önellátós, importkorlátozós zagyvalék elég hülyén néz ki egy olyan országban, amelyik erőteljes agrárexportőr és még erőteljesebb szeretne lenni, hiszen tudjuk: a világ legjobb minőségét termeli, ráadásul olcsón. Ha önellátást akarunk, ne akarjunk exportálni, ha exportálni akarunk, akkor meg ne sírjunk azon, hogy jaj, van világpiac.
A fenti helyzetleírással nincs teljes átfedésben a minőségre áhítozó magyar fogyasztó napi tapasztalata, sőt leginkább az a benyomása támadhat, miszerint a magyar élelmiszeripari termékek kiváló minősége csupán legenda vagy hazugság, ha úgy tetszik. Ehető magyar paradicsommal, igazán jó szalámival, ízes almával évek óta nem találkozott. És ugyan a zöldséges már nagyobb betűvel írja a MAGYAR-t, mint a MÉZÉDES-t a paprika/alma/sárgarépa/papaja elé, mindenütt ugyanazt a gyatra ipari minőséget találni. És nem csak a városban. Sőt. Egy jól sikerült vidéki hétvége után megtanulja becsülni az ember a törökbálinti Cora kínálatát.
A minőségre áhítozó városi méregdrága delikateszüzletekbe jár, ahol a trieszti Metróból beszerzett harmadosztályú olasz termékeket vásárolja dupla áron. És boldog, mert ez a legmagasabb minőség, amit elérhet.
A piacipozíció-javító légi szállítású, gépesített, vegyvédelmi dinnyekommandók tehát csak akkor lesznek sikeresek, ha a higiénés körülmények, szállítási feltételek és az élvezeti érték ellenőrzése után helyben el is fogyasztják a magyar dinnyekontingens javát, tökéletes, szivárgásmentes állami ellenőrzés alatt tartva az egész folyamatot. Ja, azt el is felejtettem, hogy mindezen felül minden idők leghatékonyabb magyar marketingcége, az Agrármarketing Centrum 15 millió forintos reklámkampányt indít, a kiváló minőségű magyar dinnyét propagálandó.
Nem lennék most a silány minőségű importáru helyében.
