Politikai nyomás a lápokon
Amint arról a HVG a napokban beszámolt, már a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa vizsgálja a Zalamegyei Szévíz-völgyi lápterületek körüli jogi anomáliákat, amelyeknek egyik haszonélvezője a kormányfő apjának és fivérének, id. és ifj. Orbán Győzőék -nek a cége. A magyar sajtót körbejáró hír szerint az ország egyik legértékesebb, egybefüggő lápján több cég kapott tőzegbányászati engedélyt, köztük a Gánt-Kő és Tőzeg Kft. 2014-ig érvényes kitermelési engedélyével a cég összesen 2-3 millió köbméter lápi tőzeget termelhet ki. A jogi dilemmát az okozza, hogy a Szévíz-völgye láp, és a természetvédelmi törvény szerint Magyarországon minden láp védett.
A jogszabály 2003. július 18-tól úgynevezett „ex lege” védelmet biztosít a lápoknak (ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha egy terület rendelkezik a lápok ökológiai jellemzőivel – tartós vagy időszakos vízborítás, illetve vízzel telített talaj, lápi életközösség, tőzegtartalom vagy tőzegképződési folyamatok –, akkor külön kijelölés és védetté nyilvánítási aktus nélkül is országos természetvédelmi oltalmat élvez – legalábbis papíron).
A jogszabály azt is kimondja, hogy az ilyen területet táblával kell jelölni, és magát a tényt be kell vezetni az ingatlan-nyilvántartásba – nemcsak azért, hogy mindenki számára világossá váljon a védettség, hanem a láp határainak pontos rögzítése végett is. A problémát az okozza, hogy a területileg illetékes felügyelőségek gyakran „elfelejtik” végrehajtani a kijelölést – márpedig enélkül a az érintettek (lásd például a dunakeszi Auchan-beruházást) úgy viselkedhetnek, mintha nem lápon lennének.
A hatósági tétlenség oka, hogy a politikai támasz nélküli felügyelőségek nem akarnak konfliktusba keveredni az önkormányzatokkal, illetve a tőkeerős, gyakran erős párthátszéllel érkező beruházókkal.
A lápos területek két ok miatt értékelődtek fel az utóbbi években. Az egyik az üzemanyagár-robbanás: tőzeg hazai, olcsó, ám akár erőműben is égethető tüzelőanyagnak számít, ami miatt számos felhagyott tőzegbányát is újranyitottak mostanában. A másik szempontnak semmi köze a tőzeghez: egyszerűen arról van szó, hogy a kisebb lápos-mocsaras külterületeket korábban éppen a talaj víztartalma miatt nem parcellázták fel, és ezek a ma már sokszor belterületi vagy belterülettel határos zöld foltok egyre inkább a zöldmezős beruházások célpontjaivá válnak.
Ami a konkrét zalai esetet illeti, az a jogkikerülő, felelősségáthárító hatósági magatartás tanmeséje is lehetne. A szóban forgó tőzeglápokon a bányatelkeket a pécsi bányakapitányság jelölte ki a 90-es évek végén, és a környezetvédelmi engedélyek is akkor készültek az illetékes környezetvédelmi felügyelőségen, vitathatatlanul jogszerűen. Az első jogi defekt akkor keletkezett, amikor a lejáró engedélyeket a zöldhatóság 2004-ben változatlan feltételekkel meghosszabbította – pedig akkor már egy éve hatályban volt a láptörvény.
Érdemes idézni a felügyelőség vezetőjének (az ügyben helyi civil csoportok kezdeményezésére közel egy éve vizsgálódó, az Orbán család esetleges érintettségéről mindeddig semmit sem tudó) LMP-hez írt leveléből: „Álláspontom szerint az érintett ingatlanok láp jogi jellegének vizsgálata egy utólag hatályba lépett jogszabály visszamenőleges hatállyal történő alkalmazásának minősülne, jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogokat sértene.
Előzőeken túlmenően, a bányászati tevékenység esetleges korlátozása, megtiltása esetében a bányászatról szóló törvény alapján kell eljárni, mely jogos kártalanítási igényt keletkeztetne a bányavállalkozók oldaláról”. Az illetékes hatósági vezető nem kevesebbet állít, mint hogy Magyarországon nincs visszamenőleges joghatály, és egy természetvédelmi jogszabály nem alkalmazható, ha abból valakinek üzleti kára származik.
A lapunk által megkérdezett környezetvédelmi jogászok szerint viszont a hivatkozás, illetve az arra épülő, országosan jellemző joggyakorlat hibás. A felügyelőségnek itt hivatalból el kellett volna járnia, és átvezetni a védettség tényét az ingatlan-nyilvántartásba. Teljesen téves az a kifogás, hogy ezt azért nem tette meg, mert akkor a bányatársaság kártérítési igénnyel léphetett volna fel.
A hatóságnak ugyanis ezekben az esetekben (ex lege oltalom esetén) nincs mérlegelési jogköre, a természetvédelmi törvény alapján pedig nem keletkeznek automatikusan kártérítési jogosultságok. Különösen nem olyan esetekben, amikor a láptörvény megszületése után hosszabbítják meg a bányák működési engedélyét, hiszen itt már szó sincs jóhiszeműségről, vagy arról, hogy nem tudtak róla, hogy a területen láp van. A kártérítési igény itt inkább visszafelé lehet releváns, folytatólagos természetkárosítás miatt.
A hasonló konfl iktusok esetén egyetlen helyes megoldás létezik: meg kell vizsgálni, hogy a szóban forgó terület szerepel-e abban a környezetvédelmi miniszteri iránymutatásban (az ún. lápkataszterben), ami a lápokat felsorolja (szerepelnie kell – ha mégsem, akkor ott már eleve mulasztás történt), és utána kérni kell az illetékes felügyelőség intézkedését, a természetvédelmi oltalomból adódó korlátozások érvényesítését. Közben azonbanmindvégig tudni kell, hogy a védettséget nem a felügyelőségi határozat hozza létre: hazánkban az összes tőzegláp jelenleg is védett, a törvény erejénél fogva, 2003. július 18. óta.
