Páriaegyház
Az író mostanában joggal érezheti, hogy szatírája – prófécia. Felsorolhatnánk pár esetet, amely mind arról szól, hogy szakad ketté az ország, miként süllyeszti a hatalom még mélyebbre azokat, akiknek a felemeléséről prédikál.
Gondolom, hogy a Fidesz pazar romastratégiájába beleillik az egyházügyi törvény megalkotása is. Ez, miközben kiemeli a felekezetek egy csoportját, kizárja a többit. Ezek között több olyan egyház is van, amely az elmúlt években sokat tett a romák helyzetének javításáért. Iskoláztak, szakmát oktattak, integráltak. A Fidesz azonban törölte az egyházak (ezzel együtt az állam által segített szervezetek) listájáról mások között az Evangéliumi Testvérgyülekezetet, amely egy sor iskolát, óvodát, szakiskolát tart fenn országszerte. És megvonta az egyházi státust a Sajókazán gimnáziumot alapító Dzsaj Bim buddhista közösségtől.
Biztosan van más iskolateremtő egyház is a most kirekesztettek között, de én a sajókazaiakról szereztem tudást.
Alapitóik meggyőződése, hogy a cigányok csak tudással juthatnak feljebb a kasztosodott magyar társadalomban. A példát Indiából vették, ahol a társadalom legaljára szorított páriák kiemelésének útját egy közölük való nagy ember, dr. Ambédkár, abban látta, hogy kilépett a népét megalázó helyzetben tartó vallásból. A Dzsaj Bim a tudás és a felemelkedés vallását hirdeti a borsodi romáknak is.
A közösség vezetője elmondta, három évig tartott, mire elérte, hogy egy választott helyi vezető kezet nyújtson neki. De ez csak az előítéletesség egyik jele. Az, hogy a romák Európában is a kaszton kívül rekedt páriák kategóriájába tartoznak, sok okból elviselhetetlen. Elviselhetetlen a kiszorítottak számára és a velük élő nem romáknak is. A társadalomból való kiszorítottság, a tudatlanság, a sokgenerációs munkanélküliség fenyeget belháborús állapotokkal, amelyeket sokan vizionálnak, beleértve a Feleségverseny íróját is.
Úgy látszik, hogy a kormányzat nem barátja a távlatos elképzeléseknek. Nem akarja a szabad választáson alapuló civilizációs és oktatási megoldásokat. Derdák Tibor, a sajókazai gimnázium igazgatója egyszerű képletet rajzolt: a hazai nem cigány fiatalok háromnegyede középiskolát végez, a cigányoknak csak a töredéke. Érettségi nélkül nem lehet elhelyezkedni. A kör bezárul.
A kormány viszont gyors utat ötölt ki: a tömeges közmunkát, konténertáborokat, honvédségi és reaktivált belügyi felügyelő személyzettel dolgozó neokubikosokat, vagy ahogy a Kádár-korszakban viccelődtek volt, a „brazil gépsort”. A munkanélküliség enyhítésére ilyen megoldást a XX. századi diktatúrák ajánlottak főleg. (Bár ismerte a módszert a roosevelti Amerika is.) Ez nem a felemelés, hanem a szegregáció és a kiszorítás tervezete.
A magyar kormányok az iskolafenntartó egyházakat ellátták azzal az állami támogatással, amit az önkormányzatok egy része nem tud előteremteni most. Ezért passzolják át iskoláikat egyháziaknak. A sajókazaihoz hasonló vállalkozásba azonban az úgynevezett történelmi egyházak nem fogtak. Ők az elitképzést szorgalmazzák inkább. Ez azonban nem segít a társadalomból kiszoruló kisebbségnek. Csak a válaszfalakat emeli magasabbra.
