Gyöngyöspata választott: Hiába volt a fideszes nyomás?

Juhász Oszkár, a Jobbik Magyarországért Mozgalom jelöltje nyerte az időközi polgármester-választást Gyöngyöspatán – jelentette be tegnap este fél kilenckor a helyi választási bizottság elnöke. A 2141 választásra jogosult szavazópolgárból 1295 adta le a voksát, ebből 433-an szavaztak a Jobbik jelöltjére, ami 33,8 százalékos szavazati arányt jelent.

Második helyen végzett Matalik Ferencné (független), jelenlegi alpolgármester 333 szavazattal, (26%) míg harmadik Bernáth Magdolna (független) lett, 274 vokssal (21,4%) – a többi szavazaton a ringben maradt további négy jelölt osztozott.

A hőség elől menekültek

Rendőrök igazoltattak autósokat Gyöngyöspatán tegnap, mindjárt a falu bevezető szakaszán. Néhány méterrel arrébb öt rendőrautó állt a benzinkútnál, kicsit lejjebb a szolgálat mikrobusza parkolt, két-háromszáz méterenként pedig egy-egy járőrpáros posztolt. 

A hivatalos közlemény szerint a szükséges erőkkel vigyázták tegnap az időközi polgármester-választások nyugalmát a mátrai településen. Nem hivatalos adatok szerint több száz rendőrt vezényeltek a térségbe, hogy egy esetleges roma-szélsőjobbos összecsapást megakadályozzanak.

Tegnap azonban nyugalom volt a faluban, amely az elmúlt hónapokban a botrányairól híresült el. Márciusban két héten át a Szebb Jövőért Polgárőrség és a Véderő tagjai masíroztak itt, úgymond a cigánybűnözés elleni fellépésként. Nem sokkal később egészségi okokra hivatkozva lemondott posztjáról Tábi László független polgármester, aki nem titkolta, hogy a kialakult feszült helyzet is közrejátszott döntésében.

Emiatt időközi polgármester-választást írtak ki július 17-re, amelyen eredetileg nyolc jelölt indult volna: függetlenként Bernáth Magdolna, az egyik patai panzió vezetője, a helyi Palóc Napok szervezője, Simó István szintén panziótulajdonos, Matalik Ferencné, a település jelenlegi alpolgármestere, egészségügyi asszisztens, Nádudvari Károly volt rendőr, Maka Barnabás autószerelő vállalkozó, Eszes Tamás, a Véderő parancsnoka és ifjabb Farkas János, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat vezetője. Egyetlen párt, a Jobbik Magyarországért Mozgalom indított önálló jelöltet, helyi elnökük, az időközben megyei alelnökké is avanzsált Juhász Oszkár agrármérnök személyében.

Szombaton este nyolc órakor azonban a roma jelölt, Farkas János bejelentette, hogy visszalép. Döntését hivatalosan nem kellett indokolnia – nem is tette meg –, Gyöngyöspatán azonban elindultak a találgatások arról, mi késztette erre a lépésre a háromgyermekes, a helyi roma közösségben igencsak aktív szerepet játszó fiatalembert.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Néhányan tudni vélték: a Fidesz és a Heves Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat nyomására lépett vissza, így ugyanis nagyobb eséllyel szállhatott ringbe a posztért a jelenlegi alpolgármester, Matalik Ferencné, aki mellett a helyi újságban Balázs József, a Fidesz térségi országgyűlési képviselője is kiállt. Ha Farkas János ringben marad, a romák egy része biztosan rá szavaz, erősen gyengítve ezáltal Matalikné pozícióját.

Az időközi választásokon nincs érvényességi küszöb: az győz, aki a legtöbb szavazatot kapja a leadott voksokból. A roma jelölt visszalépésével két esélyes maradt – vélekedtek a pataiak –, az alpolgármester és a Jobbik jelöltje.

Danyi Sándor, a megyei cigány kisebbségi önkormányzat vezetője tudósítónknak azt mondta: senki nem befolyásolta a gyöngyöspatai roma vezetőt, aki – szavai szerint legalábbis – a helyi, kétszázötvenháromszáz fős cigányság érdekében lépett vissza. – Hiába szavaztak volna ugyanis rá valamennyien, matematikai esélye akkor sem lett volna a poszt elnyerésére, hiszen a gyöngyöspataiak többsége a mostani viszonyok mellett egészen bizonyosan nem adta volna a voksát egy cigány polgármesterre – vélekedett Danyi Sándor. Leszögezte: azzal, hogy jelöltjük visszalépett, valójában ezt a biztos vereséget hárította el.

Ifjabb Farkas Jánost tegnap otthonában kerestük fel. Azt mondta, a demokratikus viszonyok megteremtése érdekében vonta vissza jelöltségét, amellyel egyetlen célja volt: megakadályozni a szélsőjobb előretörését Gyöngyöspatán. Szerinte a cigányok voksai fontos szerepet játszanak a végeredmény kialakulásában, s most akár a mérleg nyelveként is szerepelhet ez a közösség. Hozzátette: nem befolyásolta a helyi cigányokat azzal, hogy megmondja, kinek a javára lép vissza, szerinte mindenkinek a lelkiismerete szerint kell döntenie a jelöltek közül.

Gyöngyöspatán egyébként rendben zajlott az időközi polgármester-választás. A három szavazóhelyiséget hajnali hat órakor nyitották ki, sokan már ebben az időpontban megjelentek: aki „letudta” a voksolást, ment ki a szőlődombra vagy a kiskertjébe, hogy még a tűző nap előtt dolgozni tudjon. A második „hullám” nyolc óra körül érkezett, a reggeli mise előtt, majd bő egy órával később, a mise végeztével újból többen mentek szavazni. Délelőtt és kora délután, a rekkenő kánikulában alig járt valaki az utcán, csak délután négyöt óra felé élénkült meg ismét a település. Egy telefonáló kisebb pánikot okozott bejelentésével, miszerint a helyi rendőrőrsön kialakított egyik szavazóhelyiség előtt romák randalíroznak. A helyszínre érkezve azonban kiderült: semmi ilyesmi nem történt, az épület előtti buszmegállóban azért gyűltek össze többen, mert a menetrend szerinti járattal Gyöngyösre indultak strandolni.

Menekültek a meleg elől.

Jobbikos győzelem

Nem történt rendbontás
Nem történt rendbontás
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.