Reggel, amikor Barbara hazaér az éjszakai műszakból, a fi ai már elmentek az iskolába. Évek óta önállóan közlekednek. Barbara átöltözik, alszik néhány órát, hogy némileg pihenten fogjon hozzá nappali munkájához – kell a pénz. Amikor azzal is végez, indul vissza az éjszakázásba. A fiúkat két-három naponta látja. Szabadnapjain aludni próbál, a gyerekek olyankor csöndben kuporognak mellette. 2007 őszén költözött el a férje otthonról, azóta kimondták a válást is. Apjuk eddig havi hatvanezer forinttal járult hozzá gyermekei neveléséhez. A bíróság jóhiszeműnek vélte a nyilatkozatát, miszerint, ha lesz pénze, majd több tartásdíjat fizet.

Barbara három és fél éve vár. Ügyvéd, rendőrség széttárt karokkal áll: volt férjének nincs látható jövedelme, nem tudnak mit tenni. Nincs vagyon, nincs hivatalos munkahely, nincs autó a férj nevén, csak két gyermek és egy több millió forintos, huszonöt éves futamidejű, a közös lakásukra felvett jelzáloghitel. Azt Barbara törleszti, mert nem akar a gyerekeivel hajléktalanná válni. Az óbudai gyámhivatal vezetőjének tájékoztatása szerint „ha a tartásra kötelezett szülő tartásdíjat nem fizet és a bíróság jogerősen megállapította a tartásdíj összegét, akkor lehetőség van a gyermektartásdíj megelőlegezésére az állam részéről.” Barbara azonban nem szeretné, ha a jövedelmét firtatnák a hatóságok, ezért nem meri az állam által megelőlegezhető tartásdíjat kérvényezni.

Dr. Krepsz Edina ügyvéd tapasztalatai szerint a tartásdíjért folyó perek mögött a gyermeknevelés emelkedő költségein, a szülők egymással szembeni bosszúvágyán kívül sokszor egy tévhit áll, amely szerint a tartásdíjat nem a gyermek, hanem a másik szülő luxuskiadásaira fizeti a kötelezett, ő ugyanis a gyerek napi életében nem vesz részt, ezért eltartásának valós költségeit sem ismeri. A perek hosszú hónapokig, akár évekig is elhúzódhatnak: a törvényi szabályozás nehézkes, korszerűtlen, az ügymenet lassú, a bíróságok leterheltek, a váló (vagy elvált) felek leleményesek egymás gyötrésében.

Vasárnap, ebéd után a fiúk kétségbeesetten keresik a hímzett ikszet a zoknijuk talpán. Félnek: ha nem abban mennek haza, amelyikben anyjuk elengedte őket, baj lesz. A válás után anyjuk egy kétszáz kilométerre lévő nagyvárosba költözött a gyerekekkel új férjéhez. Azt a pénzt, amit Tamás havonta utal tartásdíj gyanánt, így még megfejeli a láthatás útiköltsége is: oda-visszaoda- vissza, kétszer egyedül, kétszer hármasban, uzsonnával, havi ötvenezer. Tamás, akihez a fiai szívesen jönnek, s maradnának is az előírtnál tovább, szintén csupa széttárt karú „jogi” emberrel találkozik. Ahogy ők fogalmaznak: joga van fizetni a tartásdíjat.

Hiába volt a kimondott válás, a jogerős bírói ítélet, látva gyerekei alultápláltságát, piszkosságát, elhanyagoltságát, Sándor küzdeni kezdett értük. Noha fizette a tartásdíjat, törvényes módon nem lehetett arról bizonyosságot szerezni, hogy valóban a két gyerekre költi-e a pénzt az anyjuk, vagy másra. Sándor igazságügyi szakértői vizsgálatot kért. Nem csak az anyát illetően: saját magát és a gyerekeket is megvizsgáltatta. A pszichológus megállapította, hogy a gyerekek érzelmileg sokkal jobban kötődnek az apjukhoz, mint az anyjukhoz. Azóta Sándorral élnek, és sportolnak, zenélnek. A bíróság négy éve hozott döntésében ötezer forintos gyerektartást ítélt meg gyerekenként az apának, amit a volt feleség azóta sem fizet. Sándor azt mondja, neki elég volt a jogi hercehurcából, inkább maga gondoskodik a fiairól.

Egyre több a férfi, aki – megtörve az „anyapárti” bírói gyakorlatot – a válás után megkapja a gyermekeket. Hegedűs István, az Elvált Apák Egyesületének elnöke szerint arányuk eléri a 10-12 százalékot. Ilyenkor az anyának kell fizetnie a tartásdíjat. Nos, a nők között is van, aki fizet, van, aki csak nagyon nehezen. Semmivel sem kevésbé találékonyak „férfikollégáiknál”. Váltogatják a munkahelyeiket, nem utalják a megítélt összeget, a bírói végzést elfelejtik beadni, ha új helyen kapnak állást. A trükkök ugyanazok, s ennek megfelelően a következmények is: elmaradó lakáshitel-törlesztések, kilakoltatás szélén álló apák és gyerekek.

A hideg, sötét lakásban vacogó gyerekeket a szomszédok vették észre. Akkor már hetek óta nem volt áram és fűtés, mert Nóra, az anyjuk nem tudta fizetni a számlákat. Szólni nem mert senkinek, nem akarta, hogy elvegyék tőle a gyerekeit. A Gyermekjóléti Szolgálat (a szomszédok bejelentését követően) néhány hónapra anyaotthonban helyezte el őket. Az apa hat éve ment el, amikor csecsemőkorú kislányukról kiderült, hogy tartósan beteg, azóta nem is hallottak felőle. „Szerencsére” Nóra gyerekeinek óvodájában híre ment az asszony fizetésképtelenségének, így Nóra az ismerős szülők, óvónők összefogásával el tudott helyezkedni, s végül visszaköltözhettek a lakásukba.

A munkaügyi központok és a gyermekjóléti szolgálat,ahelyi önkormányzat gyermekvédelmi osztálya vagy a gyámhivatal között nincs együttműködés, amely segítené a bajban lévő szülők munkához juttatását. A gyermekvédelem elsődleges szempontja az, hogy a gyermek a családjában éljen, éppen ezért anyagi okok miatt nem emelik ki onnan. Bizonyos esetekben (ha a szülő nem tudja megoldani a lakhatást, a felügyeletet) előfordulhat, hogy a gyermeket átmeneti otthonban helyezik el néhány hónapra. Ekkor a szülő nevelő marad, helyettes szülő kinevezésekor viszont a gyermek átmeneti nevelésbe kerül, így a vér szerinti szülő nem rendelkezhet fölötte.

Bettina férje három éve él Nagy-Britanniában. Időközben a házasságuk megromlott, az asszony hazajött a gyerekeivel Magyarországra és válókeresetet adott be. A bíró megállapította a három kiskorú gyermek után fizetendő tartásdíj összegét, a következő mondatában pedig rögtön kijelentette: mivel az apa külföldön dolgozik, a megítélt összeget a fizetéséből letiltatni nem tudják, s a pénz más úton sem behajtható. Az apa saját belátása és a gyerekei iránt érzett felelőssége szerint úgy-ahogy fizet. Bettina még ennek is örül. Dr. Krepsz Edina ügyvéd megemlíti, hogy a 2011. jú nius 18. után induló perekben könnyebbé válik a tartásdíj behajtása az uniós országokban élő szülőktől, ez alól csak a hágai jegyzőkönyvet nem alkalmazó országok lesznek kivételek, ilyen például Nagy-Britannia.

Az autókereskedéséből élő Mihály négy éve költözött külön a családjától. Felesége a két gyerekkel a hitelből éppenhogy megvásárolt lakásban maradt, a törlesztőrészlet meghaladja a havi százezer forintot. Mihály, amint a válásra került sor, vállalkozóként napi négy órás munkaidőre jelentette be magát azzal, a volt felesége előtt nem titkolt szándékkal, hogy ne kelljen tartásdíjat fizetnie. A közös lakás- és egyéb hitelt az asszony számlájáról vonja a bank, Mihály a tartásdíjat alacsony jövedelmére hivatkozva nem fizeti.

Nemrégiben újraházasodott. Dr. Krepsz Edina azt tapasztalja, hogy a bíróságok a jövedelmüket gondosan és jól titkoló vállalkozók esetében hivatalból – vagy a felperes kérésére – széles körű bizonyítást folytatnak, és a jövedelemigazoláson túl beszerzik az adóbevallást is. Vizsgálják a mérlegadatokat, tanúkat hallgatnak meg, környezettanulmányt végeznek. Négyórás bejelentett munkaviszony esetén azonban, illetve akkor is, ha a kötelezett a rokonánál, családon belül hasznosítja a munkaerejét, az általános gyakorlat szerint a minimálbért veszik alapul a tartásdíj megállapításánál.

A gyermeket nevelő szülők a legtöbbször ódzkodnak is az ilyen eljárásoktól: mégiscsak a gyerek apjáról van szó, micsoda megalázó dolog volna bíróság elé citálni, mit szólnának a gyerekek. Vannak, akik nem hisznek a törvény érvényesíthetőségében, sokszor bele sem kezdenek a perbe.

Márton érdeklődik a telefonban: holnap épp Budapesten jár, viheti-e a gyereket? Tímea megkérdezi a nagylányt, aki buzgón bólogat: akar menni – és megy is. Szabadon közlekedik szülei között, s ez hét éve így van. Tímea a szülei segítségével hitelből megvásárolta Márton tulajdonrészét, így most csak az övé a lakás, amelyben néhány évig hárman éltek. Márton tisztességgel részt vállal lányuk neveléséből, beleértve az anyagi gondoskodás rá eső részét is.

Nincs probléma? Nincs. A dolog nyitja nem feltétlenül a szülők átlagosnál valamivel magasabb jövedelme, hisz az mindkettejük hétköznapjaiban sokkal kevesebb a törlesztett hitelek miatt. A kulcs a megegyezés, az a megállapodás a két szülő között, amelyben a legfontosabb szempont a gyermek.

A gyermektartásdíjat a bíróság háromféle módon állapíthatja meg:

- százalékos arányban (a kötelezett szülő jövedelmének 15-25 százalékát gyermekenként, a teljes összeg azonban a felét nem haladhatja meg; ez esetben az alapösszeget is meghatározza a bíróság);

- fix összegben (ez vagy a felek közötti megegyezésen alapul, vagy a kötelezett fél által felajánlott gyermekenkénti összeget a szülőtárs elfogadja, illetve kéri annak módosítását);

- fix összegben és bizonyos jövedelmek százalékában.

Vállalkozók esetében a bíróság hivatalból, illetve a másik fél kérésére is vizsgálódhat a kötelezett szülő vagyoni helyzetét illetően (ebbe tartozik az élet- és lakásviszonyok feltárása, jelentősebb értékű vagyontárgyak felderítése, adóbevallás, mérlegadatok ellenőrzése, tanúmeghallgatás), s ezt figyelembe véve határozza meg a konkrét összeget (az ő esetükben a letiltásra nincs lehetőség).

A napi négyórás munkára bejelentett szülő esetében a tartásdíj megállapításának alapja a minimálbér (a bíróság azonban vizsgálhatja, miért nem vállal másodállást, miért nem dolgozik például a végzettségének megfelelő, jövedelmezőbb munkakörben.

A bíróság a fentieken kívül figyelembe veszi még a gyermek valós szükségleteit, mindkét szülő vagyoni és jövedelmi viszonyait, a szülővel együtt élő más eltartott gyermekek (pl. mostohatestvérek) számát, a gyermek esetleges saját jövedelmét is.

A gyermektartásdíj összegének változtatása az első jogerős bírói ítélet után leghamarabb két évvel kezdeményezhető.

FOTÓ: EUROPRESS/REX