Orbán-Kövér ellentét az erőltetett tempó miatt

Kövér László házelnök többször kifejtette, hogy csökkenteni kell a törvényalkotási tempót, több időt hagyva a képviselőknek és az ellenzéknek a felkészülésre a javaslatok megvitatására, a kiszámíthatóságnak pedig mindenképpen javulnia kell - utalt a sok, utolsó pillanatban alapvetően módosított előterjesztésre. Orbán viszont nem lassít.

„Ha valaki arra bazírozik, hogy majd most lassítani fogunk, és kevesebb munka jár a parlamenti képviselőséggel, akkor azt ki kell ábrándítanom. Hasonlóan tempós, hasonlóan feszes menetrenddel rendelkező fél év lesz.” Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője fogalmazott így egy televíziós nyilatkozatában arra reagálva, hogy Kövér László házelnök szerint jogosak azok az ellenzéki kritikák, amelyek szerint nem folytatható tovább az eddigi törvénykezési hajsza, még akkor is jogosak, ha az ellenzék nem mindig őszinte. „Érthető, hogy szeretnének több időt a felkészülésre, a törvényjavaslatok megvitatására fordítani”, mondta a fideszes házelnök, aki kedden dobta be a kavicsot a vízbe, amikor az InfoRádióban határozottan kijelentette: „így nem mehet tovább”, ha a tempó nem lassul is, a kiszámíthatóságnak mindenképpen javulnia kell. És ezt a kormánytól és a frakciótól egyaránt elvárja – üzent Kövér László Orbán Viktor miniszterelnöknek és Lázár János frakcióvezetőnek egyaránt.

A Fidesz választmányi elnöke mindazonáltal már a Millenárison, a Fidesz-kongresszuson is érzékeltette rosszallását, amikor a kormány és a miniszterelnök egyéves teljesítményét méltatta, és hálát adott a „Gondviselőnek”. Hozzátette ugyanakkor, hogy a „Gondviselő jóindulatával nem lehet visszaélni”. Kövér László a hétvégén a Fidesz-elnökségi ülésén is felháborodásának adott hangot a rohamtempó miatt, az apropó az egyházi törvény zárószavazás előtti módosítása volt. Az Országgyűlés kedd éjszaka azt követően szavazta meg a törvényt, hogy hétfőn Lázár János kezdeményezésére az alkotmányügyi bizottság úgynevezett zárószavazás előtti módosító indítvánnyal állt elő, amelyet a nap folyamán korrigáltak. Így aztán háromszor kellett a bizottságnak üléseznie.

Egy fideszes elnökségi forrás azt mondta: Kövér László kifejezetten a parlament intézményének tekintélye miatt aggódik. Vagyis a házelnök nem attól tart, hogy a 2014-es választások után – már ha kormányváltás lesz – a következő adminisztráció arra való hivatkozással kérheti fontos törvények megsemmisítését, hogy azok elfogadása nem felelt meg a házszabálynak. „Ez nem lenne jogos aggodalom, az Alkotmánybíróság ugyanis már korábban megfogalmazta, hogy a törvényalkotási folyamatot nem vizsgálja. Másrészt zárószavazások előtti módosítás – koherenciazavar címén – a szocialistáknál is előfordult, persze kétségtelenül nem ilyen gyakorisággal, mint most”, fogalmazott lapunknak egy fideszes képviselő.

Visszatérve a Fidesz-kongresszusra: már akkor egyértelművé vált, hogy marad a „lendület”, Lázár János ugyanis leszögezte: „Nincs lassítás!” Ezt nem engedi meg az őszi jogalkotási menetrend. Szijjártó Péter szintén kinyilvánította ezt, arra való hivatkozással, hogy 2012. január 1-jével lép hatályba az új alaptörvény, amely 28 helyen írja elő sarkalatos törvény megalkotásának kötelezettségét. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 30–35 törvényt meg kell alkotni, vagyis „rendkívül komoly” munkára lehet számítani a második fél évben.

– Amikor ellenzéki képviselők arról beszélnek, hogy ez nagyon sok munka, akkor azt tudjuk nekik mondani, hogy az elmúlt nyolc évben talán nem kellett volna tönkretenni az országot – jegyezte meg a miniszterelnök szóvivője, és ezzel nyilván nemcsak az ellenzéket „tette helyre”, de azt is érzékeltette: a házelnöknek is visszakoznia kell. Szijjártó Péter azt a korábbi értesülésünket is megerősítette, hogy Kövér László a Fidesz elnökségi ülésén, Harrach Péter, a kereszténydemokraták frakcióvezetője pedig hétfőn, a frakcióülésen bírálta a kormányerők gyors döntéshozatalát.

A miniszterelnök akarata – amit a parlamentet illetően általában Lázár János frakcióvezető közvetít – megkérdőjelezhetetlen. Vagyis azzal, hogy Kövér László nyilvánosan is elmondta bírálatát, egyúttal meg is kérdőjelezte az Orbán Viktor által helyesnek és indokoltnak tartott utat. De az már kedden sem volt kérdés, hogy nem akceptálják a házelnöki elvárást. Ugyanis a miniszterelnök már a Fidesz–KDNP-frakciószövetség aznap délelőtti ülésén azzal „biztatta” a képviselőket: marad a feszes parlamenti jogalkotás. Ezzel megerősítette, amit a Millenárison is közölt: nem olyan időket élünk, amikor „gatyázni”, és elméleti vitákat folytatni lehetne.

Orbán Viktor, Kövér László és Lázár János – visszafojtott ellentétek?
Orbán Viktor, Kövér László és Lázár János – visszafojtott ellentétek?
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.