Nem várható el a politika szereplőitől, hogy ha lehetőségük nyílik rá, akkor ne a saját érdekük szerint alakítsák át a választási rendszereket – fogalmaznak a politológusok, hozzátéve: a mérték azért ettől függetlenül fontos.

Áder János fideszes EP-képviselő egyik, a hatályos magyar választási szisztéma rendszerváltáskori kialakulásáról szóló visszaemlékezésében maga írja le, hogy a Fidesz akkoriban – épp a saját érdekeit szem előtt tartva – eredetileg a pusztán listás, arányos választási rendszer mellett érvelt, csak idővel egyezett ki a vegyes megoldásban. Most pedig ugyanez az Áder János volt az, aki bejelentette a Fidesz elnökségének javaslatát az új választási modellre, amely már a kormánypárt tavaly májusban benyújtott törvényjavaslatától is eltér. A részletszabályok ismerete nélkül is kijelenthető, hogy a Fidesz eredetileg „gáláns” csomagja jelentősen szigorodott. A kétszeresére emelték az ajánlószelvények számát, és kikerül a rendszerből a kompenzáció, amely borítja az arányosságot.

A kompenzáció a vegyes választási rendszerben épp azt hivatott megoldani, hogy a töredékszavazatok, az egyéni körzetben vesztes pártra leadott voksok is érvényesüljenek. A kompenzáció teljes kiemelése a rendszerből erős aránytalanságot okoz. Az elmúlt választási eredményeket vizsgálva – kivéve belőle a kompenzációs faktort –jól látható, hogy a vesztes pártok még hátrányosabb helyzetbe kerülnek.

Ugyanez látható, ha az Áder János által bejelentett – egyelőre csak nagy vonalakban ismert – modellt leképezzük a 2010-es részvételi és támogatottsági adatokkal. Leegyszerűsítve 100 egyéni és 100 listás mandátummal számolunk, s bár az új egyéni választókörzetek határait (így vélt pártpreferenciáit) nem ismerjük, a Fidesz tavaly tavaszi általános támogatottsága megkönnyíti a számolást. Angyalföld esetében egy egyéni mandátumot az MSZP-nek adunk, bár nehezen elképzelhető, hogy az új körzethatárok épségben hagyják a XIII. kerületi baloldali „blokkot”. Az így megkapott eredmények nyilvánvalóan nem pontosak, hiszen a Fidesz támogatottsága a tavaly tavaszihoz képest jelentősen csökkent, ráadásul bizonyosan nem 100-100 mandátum leosztása lesz a végső rendszerben, a határon túli voksokkal pedig egyelőre nem is lehet érdemben számolni.

Az mindenesetre így is jól látható, hogy kompenzációval vagy anélkül is – a 2010-es adatokkal – a Fidesz újra megközelítené a kétharmados többséget. Ez mindenképpen rizikóssá teszi a Fidesz számára ezt a rendszert, hiszen nem tudni, hogy 2014-ig mennyire fordulnak meg a pártpreferenciák. Ráadásul a szisztéma aránytalanságát jelzi, hogy még ilyen nagyarányú egypárti támogatottság mellett is mérhetően rosszabbul járnak a kisebb pártok; ez az arány pedig csak még torzabb, ha a Fidesz (vagy bármely más párt) nem bír ilyen kiugró támogatottsággal. Az mindenesetre beszédes, hogy a kormánypártok által tavaly tavasszal beadott első koncepció alapján – benne a kompenzáció és a könnyített indulás – nehezebb lenne a kétharmad megszerzése, ezen szisztéma alapján még a 2010-es Fidesznek sem sikerült volna.

Az sem mondható arányosnak, ha pusztán az egyéni körzetekre és azok eredményeire hagyatkozunk. Ez is felmerül azonban, miután a Fidesz egyfordulós szisztémát szorgalmaz az egyéni körzetekben. Holott önmagában – a töredékszavazatok felhasználása nélkül – ez is erősen torz képet ad. Tavaly például a Fidesz az egyéni mandátumok 98,3 százalékát gyűjtötte be, holott a körzetekben leadott voksok 52,7 százalékát birtokolta „csupán”, a Jobbik 16,7 százaléka viszont nem ért egyetlen egyéni parlamenti helyet sem. Ugyanez igaz például 1994 esetében is, amikor az MSZP az egyéni körzetek 84,7 százalékát hozta el „alig” 33 százalékos szavazataránynyal. De pusztán a listás eredmények is torzíthatnak, az MSZP 1994-ben a listás voksok 54 százalékát szerezte meg 33 százalékos támogatottsággal; igaz, négy évvel később arányosabb eredmény született: a listás mandátumok 34 százalékát kapta 32,9 százalékos szavazataránnyal. Ami pedig a legutóbbi listás eredményeket illeti: a Fidesz 2010-ben a listás mandátumok 68 százalékát szerezte meg, miközben a voksok 52 százalékát kapta.

Az egyéni körzetek és a listás voksolás együttes megtartása megteremti ugyan az arányosság lehetőségét, de miután a rendszert egy előre meghatározott mandátumszámhoz (a pártok egymásra licitálva erősködtek a 200 fős parlament mellett) igazítva próbálják megalkotni, így eleve kódolt az aránytalansági faktor. Ráadásul miután vélhetően a kompenzációt kiveszik a rendszerből, ez további torzításokat okoz majd. Kérdés, hogy a Fidesz kész-e visszalépni ebből, ahogyan például a gyermekek után járó szavazati jog tervéről is lemondott.