Mégis lehet önálló PM az Orbán-kormányban?

Nyáron értékeli kormánya teljesítményét Orbán Viktor. De a miniszterelnök már kedden, a Fidesz–KDNP frakciószövetség előtt értékelést ad az elmúlt évről.

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Magyar Nemzetnek azt mondta: beszélgetései során azt a megerősítést kapta, hogy mind a miniszterek személyével és teljesítményével, mind pedig a kormányzati szerkezet mostani formájával elégedettek a döntéshozók. 

A közigazgatási és igazságügyi miniszter korábban a lapunknak adott interjúban hangsúlyozta: nem tekintené presztízskérdésnek, ha változna a kormányszerkezet. A héten lapunknak kormányzati források megerősítették: vannak, akik számolnak azzal, hogy „év vége környékére” külön pénzügyi tárca formálódna a Matolcsy György vezette nemzetgazdasági csúcsminisztérium mellett. (Bizonyos átszervezések már elkezdődtek a tárcánál.)

„Az egyik rendszeresen visszatérő kritikai észrevétel az volt, hogy szükség van-e a gazdaságpolitikának épp egy ilyen rendszerben történő kormányzati irányítására. Nem kell-e külön Pénzügyminisztérium? Ismeri-e Matolcsy György a számokat, hogy így fogalmazzak – ugye, így szokott az lenni –, vagy csak tervei vannak?” – ezeket a kérdéseket a miniszterelnök sorakoztatta január közepén, az Új SzéchenyiTervről szóló konferencián (természetesen megnyugtatta közönségét Matolcsy szakértelme felől. – A szerk.).

Csaba László, a Közép- európai Egyetem tanára pedig korábban azt tanácsolta a kormánynak: a soros EU-elnökség lezárta után az országnak szüksége lenne egy Pénzügyminisztériumra „egy olyan miniszterrel, egy gonosz emberrel, aki csak a féket nyomja, és nincsenek fejlesztési feladatai”. Emellett olyan nem hivatalos EU-vélemények is megfogalmazódtak: nem szerencsés, hogy nincs külön pénzügyi fiskális minisztérium Magyarországon.

Annak ellenére sem szerencsés, hogy a Matolcsy-tárcánál a Naszvadi György vezette államtitkárság teljes körűen viszi az államháztartási és fiskális feladatokat. Ha lesz külön pénzügy, Varga Mihály miniszterelnökségi államtitkár lenne esélyes a miniszteri posztra – erősítették meg lapunknak tegnap. (Akkor is, ha éppen vasárnap választották meg ismét Fidesz-alelnöknek.)

A már említett Népszabadság-interjúban Navracsics Tibor azt a verziót sem zárta ki: adott esetben önálló egészségügyi tárca is alakulhatna. Erről nem hallani. Ha viszont – egy későbbi kormányátalakítás alkalmával – önálló PM-et hoznának létre, felvetődhet, a Réthelyi Miklós által vezetett humán csúcstárcát nem kellene-e „szétszedni”. Fideszesek erre egyelőre nem tudják a választ.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.