Páholyban érezhetik magukat a katolikusok

A kétharmados parlamenti többséggel bíró jobboldal elérte, amit akart: az önkormányzatok sorra dobják be a törülközőt és adják egyházi kézbe iskoláikat. A kormányzat feltehetően azzal kalkulál, hogy – amikor megfelelőnek találja a felekezeti intézmények arányát – megállítja a folyamatot. Azonban a helyzet nem ilyen egyszerű.

Veszélyben a világnézetileg semleges oktatás – figyelmeztetnek a szocialisták. Az LMP szerint a világi oktatást választókmásodrangú állampolgárokká válhatnak. Az ellenzéki pártokat nem érheti az a vád, hogy alaptalanul riogatják a közvéleményt. Az államtól kapott alapnormatíva kevés egy iskolaműködtetéséhez. Az úgynevezett kiegészítő támogatást az önkormányzati iskolák esetében a településeknek kell kigazdálkodniuk, az egyházi intézményeknél viszont ezt is a költségvetés fizeti. Ha pusztán az anyagi szempontokat nézzük, az önkormányzat akkor jár jól, ha iskolája egyházi fenntartásba kerül.

Már az előző kormány idején, 2007-ben arról beszélt Csepregi András, az oktatási tárca egyházi kapcsolatok titkárságának vezetője, hogy főként gazdasági kényszerűségből egyre több önkormányzati iskola kerül át az egyházakhoz. Erősödő tendenciáról van szó – mondta akkor –, sok iskola számára egyedül ez lehet a menekülési útvonal.

A szocialisták megkésve, de próbálták megakadályozni, hogy vallási igények helyett pénzügyi okokból alakuljanak egyházivá az önkormányzati iskolák. Törvényi feltételül szabták, hogy az intézményét átadó önkormányzatnak még öt hosszú éven keresztül ugyanúgy fizetnie kell a kiegészítő támogatást, mint addig. A 2010-ben győztes jobboldal viszont sietve eltörölte az ötéves időkorlátot, és ezzel előkészítette a terepet az egyházi iskolák egyelőre beláthatatlan mértékű térnyerésének. Bár a Pedagógusok Szakszervezete azonnal alkotmánybírósági beadványt készített, a parlamenti ellenzék – amúgy meglehetősen vérszegény – tiltakozását elsöpörte a javában zajló fülkeforradalom.

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség például valóban szegény iskolák megmentésére vállalkozik. De távolról sem ez a jellemző. Jelentős túlkínálat van új fenntartót kereső önkormányzati iskolákból, a nagy keresztény egyházak pedig valahogy szívesebben vesznek át olyan intézményeket, amelyeknek a felújítását mások már elvégezték, és ahol kevéssé kell számítani a tanulók etnikai hovatartozásából, szociális helyzetéből fakadó nehézségekre. A református vezetők ugyanakkor már önmérsékletre intettek, és – igaz, csekély sikerrel – arra kérték egyházuk közösségeit, tartózkodjanak az intézmények átvételétől. Bölcskei Gusztáv püspök azzal indokolta az ajánlásként megfogalmazott moratóriumot, hogy az egyházak nem alapozhatnak a jelenleg kedvező, de átalakítás előtt álló finanszírozásra.

Emberi számítás szerint a mostani támogatási rendszer hosszabb távon tényleg fenntarthatatlan. A legtöbb egyház nem lehet nyugodt, nagyon valószínű, hogy a kormány előbb vagy utóbb szigorítani fog a feltételeken. A katolikusok azonban páholyban érezhetikmagukat. AHorn-kormány idején, 1997-ben tető alá hozott vatikáni szerződés garantálja, hogy a katolikus egyház által működtetett iskolák – akármennyi lesz is belőlük – megkapják azt a pénzt, amit az állami, önkormányzati intézmények. Magyarország olyan nemzetközi megállapodást kötött, amelyet csak az egyház beleegyezésével lehet módosítani.

Az üzemeltető önkormányzat által feladott, egyházi megmentőre váró általános iskola
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.