Titkosszolgálat mindig volt, mindig lesz, a titkosszolga, a hírszerző nem egy rendszert, hanem egy hazát szolgál, a magyar hazát, aki pedig átáll, a magyar hazát árulja el. Minket. Ez egy elterjedt, népfrontos vélekedés. Terjeszti és erősíti egy többpárti titkosszolgálati lobbi, mely mindeddig elérte, hogy a diktatúra titkosszolgálatának a titkai titkok maradjanak, a titkok gazdái tényleges civil ellenőrzés lehetősége nélkül maguk a titkoszszolgálatok legyenek, s ezek a szolgálatok ily módon megmaradjanak egyszerre védett és zsarolható állapotukban. Amennyire nincs közös bizalmi tér (miként a minap fejtegettem ugyanitt) a parlamentáris demokrácia alapján, annyira van a titkosszolgálatok folyamatossága alapján. Ennek köszönhetjük a védtelenségünket, ezért lehetünk biztosak benne, hogy ha a Magyar Köztársaságot auto riter rendszerré kívánják visszaalakítani, s a titkosszolgálatát újra a magyar demokraták és a szabad Magyarország hívei ellen akarják bevetni, akkor ennek nem lesz akadálya.

Ha a fent idézett vélekedés igaz ránk, akkor igaz mindenkire. Akkor nincs erkölcsi különbség a náci birodalmat és a szövetségeseket szolgáló hírszerző között sem. Akkor például az angol hadsereg által kiképzett Szenes Hanna valóban szülőhazája árulója volt, és csak helyeselhetjük, hogy 1944-ben főbe lőtték.

Mint ahogy mind a mai napig hivatalosan helyeseljük – amint azt Lencsés Károly kollégám szerdai cikkéből megtudhatta a kedves olvasó –, hogy elítélték azokat, akik a rendszerváltás előtt mai szövetségeseinknek átadták életük kockáztatásával akkori megszállóink titkait.

Éppen a Szabadság terén a minap szoborba rögzített és általánosan dicsőített Ronald Reagan volt Amerika elnöke, amikor az amerikai titkosszolgálatot tájékoztatta Belovai István arról, hogy milyen veszélynek vannak kitéve a NATO csapatai, a Németországban állomásozó amerikai csapatok, hogy az őket védő atomaknazárról a szovjetek minden lehetséges információt megszereztek, és pontosan tudják, hol és miként lehet azon áttörni. Belovai csak annak a hadbíró ezredesnek köszönhette az életét, aki a rá nehezedő politikai nyomás ellenére is „csak” életfogytiglani börtönbüntetést szabott ki rá. Belovai a Magyar Köztársaság kikiálltása után egy évvel államfői kegyelemmel szabadult, s miután egy magas rangú hírszerző tiszt figyelmeztette, hogy nincs biztonságban az élete, kitelepült Amerikába. Onnan harcolt a rehabilitációjáért, az ítélet érvénytelenítéséért sikertelenül, míg meg nem halt tavalyelőtt, tíz évvel azután, hogy Magyarország a NATO tagja lett.

A magyar sajtóban pedig Belovai rehabilitálásáért nem a demokraták, nem az atlantisták dörömböltek, hanem a nyugati demokrácia és Amerika ellen leghatásosabban uszító, az Oroszországot maga alá gyűrő KGB-smaffiát pedig a legelszántabban dicsőí tő Lovas István...