A magyarok nem akarnak „ingyensört”

Magyarország felébredt a kábulatból. A magyarok már nem kérnek az ingyensörből, nem „portyázásra, kéregetésre”, hanem munkára akarják a jövőt építeni – Orbán Viktor szerint ez a legfőbb tanulsága a szociális konzultációnak, amelynek eredményét tegnap ismertette a parlamentben. (Kormányközeli források lapunknak azt mondták, az eredményeket az előzetes elképzelések szerint a Fidesz-kongresszuson ismertette volna a miniszterelnök, de végül úgy ítélték meg, nem lenne szerencsés pártgyűlésen tájékoztatni az országos jelentőségű ügyekről a nyilvánosságot.)

A T. Ház előtt tegnap Orbán Viktor azt mondta, 1 millió 140 ezer kérdőív érkezett vissza. A konzultáció eredménye egy erős és széles középosztály képét vetíti elő, „amelyben minden magyar beletartozik, aki munkából akar élni”. A válaszadók 97 százaléka értett egyet azzal, hogy az állam segélyezés helyett munkalehetőséggel segítse a munkanélkülieket; 80 százalék szerint a nyugdíjazásnál el kell ismerni a gyermeknevelést, legfőképpen azok esetében, akik megfelelő idejű munkaviszonnyal is rendelkeznek; 85 százalékos a támogatása, hogy aki valamilyen segélyre szorul, azt csak részben kapja meg pénzben, részben pedig alapvető szükségleti cikk formájában. A válaszadók 94 százaléka pedig helyesli, hogy törjék le azt a gyógyszergyártói lobbit, amely „saját érdekei miatt méregdrága gyógyszereket tukmál az emberekre”. Ezzel az emberek „mélyen egyetértettek” – hangoztatta Orbán Viktor. A lakáscélú devizahitelek újbóli engedélyezésének kérdésében oszlottak meg leginkább a válaszok.

A konzultáció eredményét a kormány „jól felépített törvények formájában ülteti át a mindennapok gyakorlatába”. Ősszel már számos fontos kormányjavaslat várja a parlamentbe visszatérő képviselőket –közölte a miniszterelnök.

A szocialista Tóbiás József „áltatásnak” nevezte a konzultációt, az érdemi párbeszédhez ugyanis „tárgyalni kell, és a végén megállapodást kötni”. Szerinte álságos akkor a védett korról beszélni, amikor indoklás nélkül „rúghatnak ki” munkavállalókat. Az MSZP-s politikus felvetette: az egykulcsos, „gazdagoknak kedvező” adórendszerről miért nem kérdezték meg az embereket. S hétmillióan nem válaszoltak – jegyezte meg. Schiffer András (LMP) szerint két választás közt a népszavazási kezdeményezés a jogállami megoldás. A frakcióvezető úgy kalkulált: a tavalyi Fidesz-tábor 42 százaléka válaszolt a kérdőívekre. A jobbikos Vona Gábor „parasztvakításnak”, antidemokratikusnak és „a pazarlás orgiájának” nevezte a konzultációt.

Minderre Orbán Viktor úgy válaszolt: a kormány nem megy bele annak fejtegetésébe, mit kívánnak azok, akik nem válaszoltak. „Akik nem válaszoltak, azok a kormányra és a parlamentre bízták az ügyek elrendezését” – hangoztatta.

„Felébredt az ország a kábulatból”
„Felébredt az ország a kábulatból”
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.