Eredménytelen a pártszavazás

Éles vita zajlott az MSZP országos választmányának szombati ülésén, az elsődleges téma a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform (DKP) által kezdeményezett pártszavazás és annak eredménye volt. A hangulatot kellően megalapozta, hogy a DKP már pénteken közleményt adott ki, amelyben kijelentették: számukra a pártszavazás érvényes és eredményes volt, a több ezer résztvevő pedig azt mutatja, hogy a többség gyökeres változást akar a pártban. A hivatalos végeredmény ugyanis azt hozta, amit lapunk korábban már közölt: a 9202 résztvevő párttag közül 9122-en voksoltak érvényesen, s a feltett hat kérdés mindegyikében 80 százalék körüli volt az igen szavazatok aránya, vagyis azok száma minden esetben 7150 és 7500 között alakult. Az MSZP hivatalos párttagsága viszont 31 286 fő, a voksolás érvényességéhez a tagság felének részvétele, eredményességéhez pedig minimum a tagok egynegyedének egy irányba mutató szavazata, vagyis 7822 párttag azonos tartalmú voksa lett volna szükséges. Ez pedig – bár sok esetben csak alig pár szavazaton múlott – mégsem jött össze. A DKP támogatói már a párt eseti választási bizottságának pénteki ülésén is hevesen kifogásolták a tagnyilvántartás hitelességét. Arra hivatkoztak, hogy az Állami Számvevőszéknek leadott pártadatok kimutatták: a tagdíjfizetés alapján az MSZP-nek legfeljebb 19 ezer tagja lehet.

A választmányi ülés zártkörű részében, a Népszabadság információi szerint, Mesterházy Attila pártelnök felszólalásában megismételte azt, amit az elmúlt napokban is többször megerősített: függetlenül a pártszavazás pártjogi értelemben vett érvényességétől, a tagság véleményét mindenképpen megfelelő szinten figyelembe fogják venni. Ezért novemberben kétnapos alapszabály-módosító kongresszust hívnak össze, amelyen majd a pártszavazásra feltett kérdések tartalmának megfelelő módosító indítványokat is megtárgyalnak és szavazásra bocsátanak. Hozzá kell tenni, hogy az alapszabály értelmében ha a pártszavazásra feltett kérdések ügyében érvényes és eredményes is lett volna a folyamat, a végeredmény ugyanez lenne: akkor is a kongresszusnak kell jóváhagynia az esetleges módosításokat. Úgy tudjuk, Mesterházy a tagnyilvántartás körüli vitákra vonatkozóan megjegyezte, hogy a szabályoknak megfelelően a pártszavazás előtt végrehajtották a szükséges ellenőrzést, annak eredményét akkor senki nem vonta kétségbe. Állítólag Mesterházy emlékeztetett: a 2009-es tisztújításkor, amikor Gyurcsány Ferencet pártelnökké választották, a nyilvántartásban 36 855 tag szerepelt.

Az alapszabály-módosító kongresszus összehívása mellett két új munkacsoportot is felállítanak: az egyik a pártgazdálkodás, a másik a pártszervezet reformjával kapcsolatos alapszabály-módosító javaslatokat terjeszti elő szeptember végéig. Emellett felkérik a szocialista párt etikai tanácsadó testületét, hogy dolgozzon ki etikai kódexet, amely iránytűként szolgálhat a szocialista párttagoknak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.