A Szilvásy-ügynek csak rossz vége lehet
Ezek az ügyek óriási füsttel robbantak be a magyar közéletbe, a végén azonban a lényeget elfedő ködbe vesztek. Ma sem látjuk a Nyírfától az erdőt, mint ahogyan az UD-sztoriról is több a sejtésünk, mint a bizonyosságunk. A mostani ügy azonban nem valami hasonló – más a súlya.
Ha a titkosszolgálatot irányító és felügyelő korábbi állami vezetőkről kiderül, hogy súlyos bűncselekményt követtek el, az sötét képet fest az állam működéséről. Legalább ilyen szörnyű, ha az ügyészség megfelelő bizonyítékok nélkül veszi őrizetbe az államműködés legbizalmasabb részét irányító volt vezetőket. A két rossz közül pedig most az egyik bizonyosan bekövetkezett.
Ez az ügy már most a köztársaság demokratikus igazságszolgáltatásának próbája. A lehető legteljesebb nyilvánosságra van szükség – csak a legszükségesebb mértékben korlátozhatja ezt az államtitkokra való hivatkozás. Elvárható, hogy az ügyészség haladéktalanul adjon tájékoztatást, mivel gyanúsítják a volt vezetőket. Jogunk van megtudni, miért vették őrizetbe őket.
A csend csak annak a feltételezésnek az erősítésére alkalmas, hogy ismét egy piszkos játszmát látunk, amelyet a hol kint, hol bent lévő magyar titkosszolgák vívnak egymással. Ez pedig nem lehet az ügyészség érdeke. Ebben az ügyben fontosabb, hogy a szolgálat a közé, mint hogy titkos.