A nemzetbiztonsági bizottság rendkívüli ülést tart ma

Vadai Ágnes, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke vasárnap sajtótájékoztatón jelentette be, hogy mára összehívta a testület rendkívüli ülését.

Vadai hihetetlennek nevezte, hogy a katonai ügyészség az elmúlt napokban egy sor olyan személyt vett őrizetbe és gyanúsított meg államellenes bűncselekményekkel, akiknek épp az ilyen bűncselekmények feltárása volt a feladata. Vadai szerint a nemzetbiztonsági bizottságnak nemcsak joga, kötelessége is megismerni a szóban forgó ügyet vagy ügyeket, ezért ma zárt ülésen kívánják meghallgatni Pintér Sándor belügyminisztert, Bolcsik Zoltánt, a Nemzeti Védelmi Szolgálat főigazgatóját, Kovács Árpád katonai főügyészt és az eljáró ügyészeket.

Az egykori titkosszolgálati vezetők ügye téma volt a Fidesz kongresszusát követő sajtótájékoztatón is, ahol Kósa Lajos alelnök „tőről metszett komcsi gondolkodásnak nevezte Gyurcsány Ferencnek az ügyben tett blogbejegyzését.

Gyurcsány a Facebookon Szilvásy őrizetbe vétele kapcsán egyebek közt arról írt, hogy „kormánytaggal szemben ilyen vádat utoljára az ötvenes években fogalmaztak meg”.

Később így folytatta: „Jól kösse fel a gatyát Orbán Viktor ügyészsége, hogy kétség nélkül bizonyítani tudja a gyanúját. Ha kiderül, hogy megalapozatlanul gyanúsítottak meg egy ilyen súlyos bűncselekménnyel egy kormánytagot, akkor Poltnak kell először mennie, utána meg a tartójának, a miniszterelnöknek” – írta blogjában Gyurcsány Ferenc.

Kósa lényegében ezekre reagálva leszögezte: – A Fidesz egy politikai párt, nem ügyészség és nem kormány. Nem tart kapcsolatot sem a nemzetbiztonsági szolgálattal, sem az ügyészséggel, és semmilyen más állami szervvel, amihez semmi köze. Gondolom, ebben az ügyben mindenki teszi a dolgát –mondta Kósa Lajos.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.