Kísérletezés helyett stabilitás

A Fidesz „a saját bőrén érzékeli a kormányzás minden nehézségét, nyűgét, baját, felelősségét”. „Tehát éppenséggel nem az alkotás, nem az újítás, meg nem a kísérletezés időszaka az, ami most a Fidesz belső életét meg kell, hogy határozza, hanem inkább a stabilitás”. Kövér László házelnök, a Fidesz választmányának elnöke április végén nyilatkozott az MTI-nek arról, hogy nem várható és nem is szükséges, hogy a Fidesz július 3-i XXIV. tisztújító kongresszusán változzon a párt elnökségének összetétele vagy a pártelnök személye. Azaz, várhatóan nem lesz meglepetés, vasárnap a Millenárison ismét pártelnöknek választják Orbán Viktor miniszterelnököt, az alelnökök névsora pedig a következő lesz: Kósa Lajos, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán és Varga Mihály. (Két évvel ezelőtt Orbán Viktor az 1216 érvényes szavazatból 1211-et kapott. Míg Varga Mihályra 1206-an, Kósa Lajosra 1197-en, Pokorni Zoltánra 1173-an, Pelczné Gáll Ildikóra pedig 1139-en voksoltak.) A hivatalos jelölési folyamat május 30-án lezárult, és sem a pártelnöknek, sem az alelnököknek nincs ellenfele. Mint arról már beszámoltunk, Navracsics Tibor igazságügyi és közigazgatási miniszter is pályázhatott volna az alelnöki posztra, „nagy támogatottsága” is volt a fideszesek között, de Orbán Viktor elvi kérdésnek tekintette, hogy miniszter ne legyen a Fidesz-vezérkarban. (Varga Mihály azért aspirálhat ismét, mert államtitkár.)

S hogy a miniszterelnök miről fog beszélni?

Vezető fideszes politikusok munkatársunk kérdésére azt mondták: tudomásuk szerint Orbán Viktor nem készül arra, hogy a Fidesz-kongresszuson hirdessen kormányátalakítást. Noha arról is szóltak korábban a hírek, hogy Magyarország EU-elnökségének lezárultával, július elseje után „lesznek távozó miniszterek”.

Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár tegnap, az erre vonatkozó kérdésünket azzal hárította el: „találgatásokat nem kíván kommentálni”.

Kormányzati forrásaink szerint „van rá esély”, hogy Orbán Viktor a kongresszuson – kormányzása első évének értékelésén túl – ismerteti és értékeli is az általa személyesen indított szociális konzultáció eredményét. Azért is feltételezik ezt, mert a nyugdíj, az oktatás vagy éppen a segélyezés kérdésére adott válaszok a következő évek kormányzati vállalásainak a pillérei lehetnek. Vagy ha úgy tetszik, a miniszterelnöknek a „néppel közösen vállalt programja” Magyarország átszervezésére.

A 2009-es kongresszus szlogenje
A 2009-es kongresszus szlogenje
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.