Fúvószenekari fesztiváloknak tett keresztbe a lex-West Balkán

Módosították a túlságosan erősre sikerült törvényt.

A West-Balkán nevű fővárosi szórakozóhelyen januárban történt, három halálos áldozatot követelő tragédia nyomán a kormányzat szakmai egyeztetések nélkül, rapid módon szigorította a „zenés, táncos rendezvények” szervezésére vonatkozó előírásokat. A lex West-Balkán néven is elhíresült márciusi kormányrendeletet azonban a rendezvényszervezők kezdettől fogva pontatlannak, egyes részeit betarthatatlannak, feleslegesen szigorúnak tartották, ezért nyomban módosításért kezdtek lobbizni. Mára kiderült: sikerrel jártak.

Az eredeti, márciusi rendelettel – a vendégek nagyobb biztonsága érdekében – minden eddiginél több kötelezettséget és így nagyobb anyagi terhet róttak a tömegrendezvények szervezőire. Egyebek mellett jobban felkészített biztonsági személyzet, szakirányú végzettségű rendező alkalmazását, és az eddiginél bonyolultabb engedélyezési procedúrát írták elő. A leghevesebb szakmai ellenkezést a zenés, táncos rendezvények meglehetősen tágan értelmezhető meghatározása váltotta ki, hiszen az alapján a komolyzenei koncertektől kezdve a kulturális fesztiválokon, zártkörű, céges „bulikon” át a diszkókig szinte minden programot a rendelet hatálya alá lehetett sorolni.

Koncert a West-Balkánban
Koncert a West-Balkánban

A tiltakozások hatására a kormány, szakmai egyeztetéseket követően, több ponton javította, puhította a rendeletet. A július 6-tól hatályba lépő módosítások egyike pontosabban határozza meg azt, hogy mit jelent a zenés, táncos rendezvény. Az új definíció – több szakmabeli értelmezése szerint is – lényegében a nyilvános diszkókra, klubokra, és a több mint ezer vendéget fogadó zenei fesztiválokra, könnyűzenei koncertekre szűkítette a kört. Könnyítés az is, hogy eltekintenek a rendezvényszervezők szakképzettségétől, és csökkentik az engedélyezési eljárásban illetékes szakhatóságok számát.

Bukovinszky Béla, a Magyar Fesztivál Szövetség elnökségi tagja szerint a szakma örömmel fogadta a módosításokat, mert így a rendelet az élethez igazodik, betarthatóvá vált, és már csak azokra a rendezvényekre érvényes, amik valóban kiemelt kockázatúnak számítanak. A szakember ezzel együtt hozzátette azt is, hogy ha már a kezdetek kezdetén kikérik a szakma véleményét, akkor elkerülhető lett volna az elmúlt hónapokban kialakult vita. Fenntartja azt a véleményét: a korábbi előírások is megfelelőek voltak, csak szigorúbban kellett volna ellenőrizni és betartani azokat.

Noha viszonylag gyorsan javították az elkapkodott tavaszi rendeletet, az már így is okozott károkat. Több, főként kisebb településen ugyanis átszervezték, megkurtították a nyári programokat arra készülve, hogy a szigorúbb és nagyobb költségekkel együtt járó előírásokat kell teljesíteni.

Balatonmáriafürdőn például a fúvószenekari találkozóval egybekötött nyárünnepből hagytak el takarékossági okokból programokat. Hasonló helyzetbe került Fonyód, ahol még tavasszal úgy ítélte meg a városvezetés, hogy az ingyenes szabadtéri nyári fesztivál is a zenés, táncos rendezvények közé sorolandó, így a pluszkötelezettségek miatt 10–15 százalékkal növekednek költségeik. Mivel ezt nem tudták volna állni, takarékossági okokból lefújták a május elsejei ünnepséget és a szezonra tervezett retróhétvégéket, a nyári fesztivál pedig a hagyományoktól eltérően tíz helyett csak kilencnapos lesz az idén – tudtuk meg Farkas Gábortól, a fonyódi rendezvényszervező Magyar Tenger Kft. egyik vezetőjétől, fideszes képviselőtől. Bár örülnek a rendelet pontosításának, ez rajtuk már nem segít, az elmaradt programokat nem tudják pótolni, és a fesztivál módosítására sincs lehetőség.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.