Szakszervezeti D-Day
A tegnapi megbeszélést a tavaly életre hívott Állandó Ágazati Szakszervezeti Fórum kezdeményezte, de az alkalmi szövetség tagjainál tegnap jóval több érdekképviselet vezetője írta alá a kiáltványt – tájékoztatott a tanácskozás házigazdájaként Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) elnöke.
Székely kérdésünkre nem cáfolta, hogy az „összehangolt akciók” igen radikális lépéseket is jelenthetnek, mert az érdekérvényesítés egyetlen ismert módszerét sem zárják ki. Ezek között az egy-egy ágazatot érintő munkabeszüntetés, a tiltakozó demonstráció vagy az útlezárás éppen úgy elképzelhető, mint a szabályok maximális betartásával végrehajtott munkalassítás és – végső, de senki által nem kívánt eszközként – az egész ország életét megbénító, általános sztrájk.
A megegyezés lehetőségét természetesen továbbra is keresik. A nyugdíjrendszer és az érdekegyeztetési mechanizmusok átalakítása, a munka törvénykönyvének tervezett módosítása vagy a Magyar munkatervben kilátásba helyezett intézkedések ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a kormány és a szakszervezetek álláspontja között számos esetben áthidalhatatlannak tetsző különbségek mutatkoznak – hangsúlyozta a VDSZ elnöke.
Ha a kabinet a munkavállalókkal valóban megegyezésre akarna törekedni, Székely szerint a rendvédelmi szakszervezetekkel már megállapodhatott volna. Ám nem ezt tette – emlékeztetett –, hanem változatlanul a szolgálati nyugdíj megszüntetése mellett van. Ráadásul a Fidesz politikusai a saját szavukat is megszegték, hiszen korábban azt hangoztatták, hogy a változás csak az egyenruhásokat érinti, ám mára kiderült, hogy minden kedvezményes nyugdíjat megszüntetnek – fogalmazott.
Székely emiatt nem sok esélyt lát a konfliktusok tárgyalásos rendezésére – és ezt vezetőtársainak többsége is osztja –, így valószínűleg marad a nyomásgyakorlás. Ha tehát nem születik megegyezés, életbe lép a D-Day: a szakszervezetek éppen úgy küzdenek majd, mint a második világháború egyik meghatározó csatájában – a normandiai partraszállásban – részt vevő szövetséges katonák.
Az egyes szakszervezetek közötti akcióegység is hasonlatos lesz – állítja Székely –, mert az érdekvédelmi szervezetek, közös érdekeiket felismerve, ezúttal a maguk kezébe vették a döntést: alulról szerveződve fognak össze, ami üzenet az esetenként tétovázó konföderációknak is. Ez szerinte egyes vezetőknek nem feltétlenül tetszik, ennek ellenére a nagy szakszervezeti szövetségek közül négy – az Autonómok, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés és az MSZOSZ – már csatlakozott a kiáltványhoz. A célokkal a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma is egyetért, ám a tagszervezetek felhatalmazását kérik ahhoz, hogy aláírják a felhívást. Egyedüliként a Munkástanácsok maradt távol, a szövetséghez tartozó több szakszervezet viszont a D-Day program pártján áll.
A konkrét lépések kidolgozására operatív testület alakul, amelynek munkáját a közelmúltban a rendvédelmi szerveknél alakult sztrájkbizottság elnökeként országosan ismertté vált személyek irányítják. A grémiumot Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke, illetve Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke irányítja.
