Vége a pártszavazásnak

Kedden lezárult a Gyurcsány Ferenc volt kormányfő és a Demokratikus Koalíció Platform (DKP) által kezdeményezett pártszavazás. Hivatalos végeredmény egyelőre nincs, azt csak a szombati választmányi ülésen fogják ismertetni.

Molnár Zsolt, az MSZP szervezési igazgatója kedd este közölte, hogy az előzetes részvételi adatok szerint az MSZP megközelítőleg nyolcezer tagja, vagyis a választásra jogosultak mintegy 25 százaléka vett részt a pártszavazáson. A szocialista politikus szerint a voksolás rendben zajlott, a 190 szavazóhelyszínen kisebb pontatlanságok ugyan előfordultak, de az eredményt veszélyeztető esemény nem történt.

Az eddigiek alapján egyelőre nem mondható meg, hogy a voksolás eredményes vagy eredménytelen lesz-e, ahhoz ugyanis az kell, hogy a 32 ezres tagság egynegyede, tehát nyolcezer tag egy irányba voksoljon.

Az azonban bizonyos, hogy a várható végeredmény az MSZP elnökségét pártjogi értelemben egyelőre nem kötelezi semmire, hiszen még ha a szavazásnak lesz is jogilag érvényes döntése, az azt követő alapszabály-módosításokat egy kongresszusnak kellene jóváhagynia. Ugyanannak a kongresszusnak, amely legutóbb a pártszavazási kezdeményezés visszavonását kérte Gyurcsányéktól. Jelenleg tehát az lesz a legfontosabb kérdés, hogy az eredményt ki hogyan fogja értékelni és milyen következtetést von le belőle. Ennek első felvonása a hétvégi választmányi ülésen várható.

Az urnák lezárása után Gyurcsány Ferenc a Facebookon azt írta: „ha igaz a hír, hogy legalább nyolcezren részvettek a szavazáson akkor minden mástól függetlenül ez nagy siker. Az nem kétséges, hogy a résztvevők túlnyomó többsége igennel szavazott. Ez kétség nélkül azt jelenti, hogy a politikailag aktív tagság messze több mint fele támogatta a pártszavazásra feltett kérdéseket. Aki nem érti ennek üzenetét, az vak és/vagy süket. Mi meg értjük, hogy milyen felelősséget ró ránk, hogy ennyien változást akarnak az MSZP-ben.” Gyurcsány korábbi bejegyzésében annak a véleményének adott hangot, hogy annyi mindenképpen kiderült: a tagnyilvántartások pontatlanok, „sokak neve kétszer is szerepel az adatbázisban, meghalt vagy kilépett tagokat pedig nem töröltek a nyilvántartásból”. Gyurcsány szerint ugyanakkor fontosabb, hogy kiderült: az MSZP-nek országosan 8-10 ezer olyan tagja van, akivel „politikánk formálásában tényleg számolni kell”.

Varju László parlamenti képviselő, a DKP igazgatója lapunknak azt mondta: deklaráltan vezérelvű pártot senki nem akar az MSZP-ben, a platformjavaslat pedig azt a célt szolgálta, hogy párbeszéd indulhasson adott kérdésekben, de lesöpörték az asztalról. „Szándékosan félremagyarázzák és olyan címkékkel látják el mindezt, aminek semmi köze a valósághoz. Ha úgy járnánk el, hogy aki csúnyát mond, azt ki kell zárni a pártból, akkor az már nem a Magyar Szocialista Párt lenne” – fogalmazott Varju, hozzátéve, hogy a párt jelenlegi vezetése is épp azt szorgalmazza: mindenkinek tartania kell magát a többségi döntéshez.

Párttagok szavaznak az MSZP II. kerületi irodájában
Párttagok szavaznak az MSZP II. kerületi irodájában
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.