Vigyázzon! 40 helyen tiltakoznak útlezárással

Bírósági döntés hiányában a munkabeszüntetés elmarad, a félpályás útlezárások viszont az ország sok pontján okozhatnak nagy dugókat.

A mára tervezett munkabeszüntetések – részben jogerős bírósági döntések hiányában, részben a kezdeményezők saját elhatározása alapján – kivétel nélkül elmaradnak. Így egész nap közlekednek a buszok és a villamosok Budapesten, de járnak a vonatok is, s a villamosenergia-szolgáltatás sem szünetel sehol. Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke tegnap bejelentette, hogy a korábban meghirdetett országos sztrájk helyett félpályás útlezárás lesz: negyven helyen egy-két kilométernyi szakaszon kell számítani forgalomlassító demonstrációra. A 2-es főúton például máris hatalmas torlódás alakult ki, mert Budaperst határában a tiltakozók lezárták a főváros felé vezetpő oldalt. A forgalmat váltakozva engedik.

A korkedvezményes és korengedményes nyugdíj tervezett megvonása, illetve a munka törvénykönyve egyoldalú módosítása miatt több szakszervezet is munkabeszüntetést helyezett kilátásba: a figyelmeztető sztrájkokkal tárgyalóasztalhoz akarták kényszeríteni a kormányt. Ezt a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete, az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetsége, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete, az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége, illetve a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete elérte. A nemzetgazdasági tárca államtitkára július 4-re egyeztetésre hívta őket.

A BKV-sok már a múlt héten bejelentették, hogy a munkabeszüntetést elhalasztják, mert az elégséges szolgáltatás mértékéről nem sikerült a BKV vezetővel megegyezésre jutni, a munkaügyi bíróság pedig a sztrájk jogszerűségére vonatkozó beadványukkal érdemben nem foglalkozott. A többiek – bár a sorban egyedüliként a villamosenergia-ipari szakszervezet legalább részlegesen megegyezett az elégséges szolgáltatásról, ezért több helyen kikapcsolhatták volna a villanyt – az államtitkári levél kézhezvétele után retiráltak, mondván, a sztrájkkal nem akarják rontani a tárgyalásos rendezés esélyét.

A mozdonyvezetők ugyancsak figyelmeztető sztrájkra készültek, s bár őket nem várják az egyeztetésre, mégsem áll le a vasút, mert az elégséges szolgáltatásról ők sem tudtak a munkáltatóval megegyezni. A Mozdonyvezetők Szakszervezete számára előnyös bírósági verdikt pedig egyelőre nem jogerős, mert a MÁV fellebbezhet.

Ezt nyilván meg is teszi, mert a vasúttársaság szerint az elégséges szolgáltatás a vonatok kilencven százalékának közlekedtetését jelentette volna, míg a tegnap nyilvánosságra hozott végzésben egészen más feltételek szerepelnek. E szerint a délelőtt 9 és 11 óra közötti időre tervezett sztrájk ideje alatt elegendő lenne, ha a nyílt vonalon tartózkodó vonatok a következő állomásig közlekednének, s az állomásokról a két időpont között csak a nemzetközi járatoknak kellene elindulniuk.

A sztrájkveszély azonban nem szűnt meg, mert a szakszervezetek továbbra sem mondtak le az érdekérvényesítésnek erről az eszközéről. Ha a július 4-i egyeztetésen nem lesz előrelépés, nyilván megint előhúzzák ezt a kártyát, bár a meglehetősen körülményes egyeztetési eljárások miatt a július 7-re meghirdetett következő akció is kútba eshet. De az már akár holnap eldőlhet, hogy a fenyegetést mennyire kell komolyan venni. A hat szakszervezeti konföderáció és a tagszervezetek vezetőinek csütörtöki tanácskozásán ugyanis valószínűleg kiderül majd, hogy mekkora az egység és az elszántság, mert országos sztrájkot hirdetni csak együttes akarattal lehet, különben úgy járnak, mint most.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.