Orbán Viktor mérlege: „kiváló, remek”

Kivétel nélkül kiválónak minősítették Magyarország EU-elnökségét az uniós miniszterelnökök tanácsának ülésén – ezt Orbán Viktor mondta tegnap a parlamentben, a soros elnökséget értékelve. A miniszterelnök (a szocialistákra utalva) nem mulasztotta el megemlíteni: tavaly ősszel „még volt olyan magyar EP-képviselő, aki azzal kürtölte tele a világot, hogy kétségek merültek fel, alkalmasak vagyunk-e egyáltalán az EU soros elnöki tisztének a betöltésére. Ma ugyanez a személy, és ugyanez a párt is kénytelen elismerni Magyarország teljesítményét”. Mi a siker titka?” – a kormányfő elmondása szerint ezt kérdezték, miközben Brüsszelben gratuláltak Magyarországnak a remek munkához. Orbán azt mondta, Magyarország egyszerűen csak tette a dolgát, azt üzente: a pesszimizmussal, a kiábrándultsággal szemben fel kell venni a küzdelmet. „És két józan tanács Európa számára: merjünk magunk lenni, és ne hagyjuk, hogy mások mondják meg, kik vagyunk”.

Orbán Viktor ezúttal is megismételte, a magyar EU-elnökség alatt sokat visszaszerzett becsületéből is az ország. Nemrég ugyanis még Európa bajait gyarapította „meghamisított gazdasági adatokkal, hazugságokkal, legyengült gazdaságunkkal” – állította, az előző szocialista kormányokra utalva. Ami a magyar vállalásokat illeti; a gazdasági kormányzás ügyét Magyarország elvitte az áttörésig; fontos fegyvere lett az uniónak az euró pai szemeszter; a csatlakozási tárgyalások lezárása Horvátországgal június végéig megtörténik, azaz „legyőztük a bővítési fáradtságot”; Románia és Bulgária pedig teljesítette a schengeni csatlakozás technikai feltételeit; a romastratégia mentén az EU-országoknak intézkedési tervet kell készíteni. Orbán Viktor úgy összegzett: a magyar kormány nem elméleti recepteket kínált Európának, hanem az ország megújításával gyakorlati példát mutatott fel.

Az ellenzék a sikerek mellett a kudarcokról is beszélt. Mesterházy Attila (MSZP) szakmailag sikernek, politikailag kudarcnak ítélte az EU-elnökséget, mely inkább csökkentette az ország presztízsét, és növelte az elszigeteltségét. Megemlítette a médiatörvény negatív visszhangját, a visszaélést a kétharmaddal, az alkotmányozást. De szerinte Martonyi János külügyminiszter és Németh Zsolt államtitkár jól végezte munkáját, „köszönet illeti őket”. –Ezt nem tudom elmondani a miniszterelnökről – tette hozzá. Az MSZP elnöke a sikerek között említette a horvát csatlakozási tárgyalás lezárását, és a gazdasági kormányzást is –bár mint mondta, örült volna, ha a néppárti frakció nem kezdeményezte volna a végszavazás elhalasztását, mert így a lengyel EU-elnökség tesz pontot a végére. De negatívumként értékelte a schengeni bővítést elhalasztását, és hogy a líbiai események rendezésébe nem vonták be Magyarországot. Problémának nevezte a keleti partnerségi csúcs elhalasztását is. Szerinte történelmi lehetőséget szalasztott el az ország. Mile Lajos (LMP) szerint „a kép nem annyira idilli”, hiszen a gazdasági koordinációt erősítő hatos jogszabálycsomagot „nem sikerült tető alá hozni”. Balczó Zoltán (Jobbik) az „Erős Euró pa” elnökségi szlogen kapcsán azzal vádolta a magyar kormányt, hogy hozzájárult az „erős, Brüsszelből irányított szuperállam megteremtéséhez”. A jobbikos képviselő az államadósság átütemezésének kezdeményezését szorgalmazta.

„Szeretném lebeszélni erről!” –reagált Orbán Viktor Balczó Zoltán adósság-átütemezéses felvetésére, figyelmeztetve: amelyik ország ezt kéri, annak „térdre rogy a gazdasága”, és az IMF-feltételeknek kell megfelelnie. Emellett kényszerprivatizációs lépéseket kell tennie nemzetközi felügyelet alatt. A miniszterelnök viszonválaszában azt mondta: Magyarországnak éppen ellentétes irányban kell haladnia, mint Görögországnak. Emlékeztetett a Mol-részvények megvásárlására, és azt mondta: vannak még vagyontárgyak, amelyeket a lakosság érdekében állami kézben kell tudni. „És az adósságot vissza kell fizetni!”

– tette hozzá. Az elhalasztott keleti partnerségi csúcs kapcsán a miniszterelök úgy fogalmazott, hogy „alibi találkozókra” nincs szükség, szerinte az első csúcs is ilyen „alibi találkozó” volt. Az „elszigetelődés” kritikájára az volt a válasza: itt járt az Európai Bizottság, az Európai Tanács és az Európai Parlament elnöke is, valamint a kínai miniszterelnök, és a héten várjuk az amerikai külügyminisztert is. „Ezt hívja ön elszigetelődésnek?” – fordult Mesterházy Attilához. De viszonválaszában a miniszterelnök azt is elárulta, ellenszenvvel fogadta, és nem tartotta tisztességesnek, hogy Románia és Bulgária schengeni csatlakozása elé egyes EU-országok „utólagos feltételeket támasztottak”. – Magyarország EU-bővítési missziója Délkelet-Európa irányába van, és politikai érdeke, hogy a következő bővítési körben Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Mecedónia és Szerbia csatlakozási tárgyalásait próbáljuk meg felgyorsítani.

Miniszterelnöki értékelő
Miniszterelnöki értékelő
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.