A közfoglalkoztatásban ugyanis közfoglalkoztatási minimálbért lehet majd keresni, ami nem egyenlő a hivatalos minimálbérrel. Pontos összegét még nem lehet tudni, de annyi biztos, hogy a segély összegénél magasabb lesz (ezt nevezi a kabinet munkára ösztönzésnek). Azért viszont, hogy növelje az „elhelyezkedési hajlandóságot”, alacsonyabb lesz, mint a piacon elérhető minimálbér. Ez az úgynevezett „kevésbé választhatóság” elve, ami a XIX. századig nyúlik vissza (bár még ennél is korábban megjelent egyes országok szegénytörvényeiben), és a dologházak, illetve az ínségmunka eszközeivel azért alkalmazták, hogy a rászoruló inkább szálljon ki az szociális ellátásból, és próbáljon önerőből boldogulni. A kevésbé választhatóság elve mentén a kormány szándékosan olyan körülményeket teremt a közfoglalkoztatásban – a minimálbérnél alacsonyabb elérhető bér, konténeres elszállásolás a gigaépítkezéseken, utazási kényelmetlenségek –, hogy ösztönözze a rászorulókat a jóléti ellátás elhagyására. Ha ugyanis valaki az éhbért és a megalázó munkakörülményeket visszautasítja, repül a rendszerből, ami megtakarítást jelent a költségvetésnek.

A munkatervben az is olvasható, hogy az állam az alacsony béren foglalkoztatott közmunkások munkaerő-kölcsönzésével is foglalkozik a jövőben.

És milyen szervezetek kölcsönözhetnek közfoglalkoztatottakat? „Kölcsönző lehet és nyilvántartásba vetetheti magát: civil szervezet, egyház, helyi vagy kisebbségi önkormányzat, illetve ezek társulása által alapított alapítvány, közalapítvány, nonprofit gazdasági társaság, valamint közhasznú szervezet.” Emellett „a közhasznú kölcsönzőknek lehetőségük van piaci vállalkozásoknak kölcsönbe adni a közfoglalkoztatottat”. Vagyis így vándorol a minimálbérnél alacsonyabban foglalkoztatott közmunkás – két munkaerőkölcsönző áttéten keresztül – a nyílt munkapiacra, vélelmezhetően anélkül, hogy az ott lévő szabályok érvényesek lennének rá, vagyis megkapná a minimálbér a munka törvénykönyvében garantált összegét. Ezekből a szabályokból – és a 16 évre lecsökkentett tankötelezettségi korhatárból – következhet az a gyakorlat, hogy az alacsonyabb munkajogi státuszú, közfoglalkoztatásba kényszerített emberek piaci vállalkozásoknak dolgoznak majd, a rendszeresítettnél kevesebb bérért.

– Nem ismerek olyan foglalkoztatást, ahol ne lenne kötelező valamilyen „szokásos” bér alkal mazása. Ha van minimálbér, az érvényes, ha nincs, akkor a területileg esetleg differenciált szokásos bér az alap. A bérminimum alatti fizetésért végeztetett munka jogfosztó, ezért elfogadhatatlan. Akkor is az, ha egy jogszabály új nevet ad neki – mondja a tervekről Ferge Zsuzsa szociológus. Arra a kérdésre, hogy az unióban ismert-e ilyen típusú közfoglalkoztatási forma, Ferge Zsuzsa azt mondja: az EU-ban nem reális alternatíva az egyén jogainak olyan korlátozása, amely semmilyen döntési vagy legalább választási lehetőséget nem enged meg a munkavállalással kapcsolatban.

– Kényszer, hogy az egyén messze szakképzettsége alatti munkát elvállaljon, hogy otthonától távol, olyan helyen dolgozzon, amelynek megválasztásába semmilyen beleszólása nincs, hogy tömegszálláson éljen a munkavégzés idején – állítja, hozzátéve: béke idején elképzelhetetlennek tűnik, de még szükségállapot esetén is valószínűtlen a közmunkát végzők intenzív rendőri felügyelete. A kiszivárgott arányok – nagyjából ötezer közmunkást ezer rendőr felügyelne – bénító fegyelmet vetítenek előre. Itt a „rend” és a szabadság egyensúlyának végzetes felbomlásáról van szó – állapítja meg Ferge Zsuzsa.

Berki Judit szociális munkás azt mondja, az Út a munkához program idején is konfliktus volt a településeken a rászorulók között azzal kapcsolatban, kit hányszor hívott be közmunkára az önkormányzat. Az emberek ugyanis az előítéletekkel ellentétben nagyon is akarnak dolgozni. Január óta a településeken drámai helyzet alakult ki, a közfoglalkoztatásból kivont források ugyanis azt jelentik, hogy a segélynél alig magasabb 32 ezer forintért, négy órában lehet dolgozni, azt is csak egy-két hónapig. – Mivel egy családban csak egy ellátott lehet, ez azt jelenti, 32 ezer forintot visz haza az, akit behívnak közmunkára. Ennyiből tartja el a családját. Ez tömeges elszegényedést jelent. Az emberek félnek, hogy a szociális ellátásokhoz kötelezően előírt 30 napos munkaviszonyt nem fogják elérni, hiszen a szegény önkormányzatok képtelenek munkát biztosítani. A magam részéről támogatom az értékteremtő közmunkát. Akár azt is, hogy nagyberuházásokba közmunkásokat vonjanak be. De a munkáért munkabért kell fizetni. El lehet képzelni, egy víztározó vagy egy stadion építése milyen fizikai erőnlétet igényel olyan munkásoktól, akik akkora szegénységben élnek, hogy nem bírnak normálisan táplálkozni. Ennyi pénzért ez kényszer és rabszolgamunka – mondja Berki Judit.

Munkaterv

Ahogy erre a Hírszerző hírportál felfigyelt, a tervet korábban Orbán Viktor miniszterelnök még Országos Munkatervnek hívta, majd azt tavasszal a Nemzetgazdasági Minisztérium Nemzeti Munka Tervre nevezte át. Amikor a Hírszerző figyelmeztette az illetékeseket, hogy Gömbös Gyula 1932-ben éppen ilyen elnevezéssel alkotta meg kormányprogramját, átkeresztelték Magyarország Munkatervére.