Hivatali útvesztők

Hivatali visszaélés miatt tett feljelentést 2008-ban egy debreceni vállalkozó a megyei jogú város polgármesteri hivatala műszaki osztályának több dolgozója ellen.

Bak Gyula szerint a fokozott ügyészi felügyelettel folyó nyomozás során a vádhatóság képviselői is asszisztáltak a törvénysértéshez. A vállalkozó feltételezi, hogy a hivatal a szándékos jogsértéseket egy fideszes önkormányzati képviselő közbenjárására követte el.

Bak Gyula debreceni vállalkozó 2005 szeptemberében adásvételi előszerződést kötött Szabó Ritával azzal a céllal, hogy megvegyen tőle egy városi telekrészt, ahova öt sorházi lakást és gépkocsibeállót kívánt építeni. Ennek feltétele az volt, hogy az ingatlant megosszák. A debreceni önkormányzat büféjét vezető Szabó Rita élettársa egy fideszes önkormányzati képviselő, Dánielfy Zsolt.

SzabóRita 2005 októberében telekalakítási kérelmet nyújtott be, amelyet a debreceni polgármesteri hivatal műszaki osztálya 2006 áprilisában jogerősen engedélyezett. Ennek alapján a vállalkozó 2006. nyár elején elkezdte az építkezést. Időközben Bak Gyula megtudta, hogy az egyik szomszéd, a Terminal Color Kft., amelynek BodnárMárton az ügyvezetője, nem járult hozzá a telekalakításhoz, mivel arról nem is értesítették. Ez azért volt szembetűnő, mert kizárólag a cég tulajdonában lévő magánúton lehet a telket megközelíteni.

Bodnár Márton a Közigazgatási Hivatalhoz, míg Bak a Nemzeti Közlekedési Hatósághoz fordult, ahonnan azt a választ kapták, hogy a Terminal Color Kft. tulajdonában álló utak magánutak. A Szabó Ritának telekalakítást engedélyező határozattal kapcsolatban a hatóságok kimondták, hogy az „hibásan lett kiadva”. A műszaki osztály vezetője, Áts László egy korábbi szabálytalanul engedélyezett telekalakítási ügyben a Közigazgatási Hivatalhoz írt levelében azt állította, hogy Bodnár Márton cégét azért nem értesítették a telekalakításról, mert a földhivatal hiányosan szolgáltatott számukra adatokat.

– Természetesen ha ezzel tisztában vagyok, nem kötök szerződést az ingatlanra húszmillió forint értékben, hiszen ez jelen állapotában nem ér többet ötszázezer forintnál. Sajnos mire ez világossá vált számomra, már jóval több mint 15 milliós értékben teljesítettem a szerződés szerint –magyarázza a debreceni vállalkozó. Fentiek ismeretében Bak Gyula az építkezéseket leállította, hivatali visszaélés miatt a műszaki osztály ügyintézőjét és osztályvezetőjét, míg csalásért Szabó Ritát jelentette fel.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya a hivatali visszaélés bűntettének megalapozott gyanújamiatt indult nyomozást 2010. február 5-én megszüntette, mivel annak „adatai alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése, és az eljárás folytatásától sem várható eredmény”. Tette ezt úgy, hogy a megszüntető határozat indokolásában elismeri: a telekmegosztással kapcsolatban „egymásnak ellentmondó, szabálysértő határozatok keletkeztek”. Ugyanakkor „nem sikerült megfelelő bizonyítékokat beszerezni, hogy e bizonytalan jogi helyzet kialakulásához a hatósági eljárásban részt vevő hivatalos személyek szándékos magatartása vezetett”.

– Az általam és a magánút tulajdonosa által beszerzett hatósági vélemények, a meghamisított iktatókönyv, a műszaki osztály által a földhivatalnak küldött megkeresés, amelyről „merő figyelmetlenségből” lemaradt a Terminal Color Kft. helyrajzi száma, mindmind napnál is világosabban bizonyítják a hivatal dolgozóinak szándékos, irányított és összehangolt jogsértését. Milyen bizonyítékokra van még szükség? – méltatlankodik a debreceni vállalkozó.

Anyomozástmegszüntetőhatározat ellen a debreceni vállalkozó panaszt jelentett be, amelyet a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség 2010. augusz tus 26-i határozatában alaptalannak talált és elutasított. Bak Gyula ebbe se nyugodott bele, és pótmagánvádlóként vádindítványt nyújtott be, amelyet a Miskolci Városi Bíróság 2011. március 11-i végzésében utasított el. A bíróság álláspontja szerint a pótmagánvádló olyan vádindítványt terjesztett elő, „amely nem felel meg maradéktalanul (...) az irányadó eljárásjogi követelményeknek. A bíróság indoklásában utal arra, hogy nem bűncselekmény, hanem a törvényes vád hiá nyában kell megszüntetni az eljárást.”

A vállalkozó biztos benne, hogy Dánielfy Zsolt keverte a kártyákat s bírta rá a hivatal dolgozóit a jogszabálysértő határozat kiadására.

Az önkormányzati képviselő rágalomnak nevezte Bak Gyula állítá sait. Tagadta, hogy tudott volna a telek eladásakor arról, hogy az egy magánúton át közelíthetőmeg. Tagadta, hogy élettársa félkész házát a telekkel együtt el akarta adni. A vállalkozó kitalációjának minősítette azt is, hogy ő kijelentette volna, az önkormányzat majd kisajátítja az ominózus magánutat, s ha mégsem, Bakot a „telekalakítási hiba” miatt akkor is kártalanítani fogják.

(A cikk a Független Médiaközpont és a Soma Alapítvány támogatásával készült.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.