Akkor most bandaháborúról ítélkezne a bíróság, kit érdekelne, talán nem is lenne életfogytig tartó büntetés a vége, még ha ugyanígy lenne esetleg halott és súlyos sebesült is. Itt viszont nem lehetett más az ítélet, csak életfogytiglan. És ez is kevés: ha volna halálbüntetés, attól nyugodna meg a közvélemény. Elviselhetetlen, ha kedvelt sportolót ölnek meg. Aki az életét viszi a pályára, nem veszítheti azt el jöttment késelő civilektől. A sportolókat szeretik – a bíróságnak pedig helyt kell állnia az emberek haragjáért. Így gondolja szinte mindenki. És nem haboznának kimondani a halált, ha lenne rá mód.

Számítanak a közösség érzelmei a bíróság számára is. Szinte biztos. Hogy lehetne másképp?

De ha ezek az emberek életfogytiglant kaptak (ketten legalábbis), mit lehet kimérni azokra a lényekre, akik hónapokon keresztül gyilkolták a cigányokat országszerte? Csakis védteleneket, gyereket, nőt, alvó embert. Rajtaütésszerűen, hogy esély se maradjon menekülésre. Az enyingiek a verekedésre szánt, mesterségesen felpörgetett estéjüket teljesítették be Veszprémben, a cigánygyilkosság vádlottai (jog szerint még ártatlanok) viszont tiszta tudattal számították ki, hogy mit kell tenniük, ha háborút akarnak kirobbantani a cigányság és a többség között.

A Cozma-gyilkosság hánytató, de felfogható. Ez nem. Iszonyú teher bírónak lenni. Legfeljebb ugyanaz lehet az ítélet a két ügyben.

Olyan meg nincs, hogy engedjék egymásra a cigánygyilkosokat a Cozmát megölő enyingiekkel. Egyik csapatban a legtöbben romák, a másikban az ő ellenségeik. Biztosabban ki nem derülhet, hogy nem a származás különbözteti meg az embereket. Őket például semmi.

Stohl András ügyében ítélkezni is iszonyú teher. Őt megkülönbözteti a többi embertől, hogy tömegek szeretik. Fel nem foghatják, kinek jó, ha a börtön érdekében lekergetik a színpadról, képernyőről, elzavarják a családjától, és még azt is lehetetlenné teszik, hogy jóvátegye, amit elkövetett. Ők most jönnek rá, amit mások borsóként hánynak vastag falakra: a börtön csak a legvégső büntetés lehet, különben csak árt.

Az enyingiek és a cigánygyilkosok a legvégső eset – vagy azon is túl. Stohl most törvény szerint való a börtönbe. A veszprémi kézilabdázók „emlékére” ítélkező bírónál természetes, ha figyelembe veszi a közösség érzelmeit. Ugyanezt Stohlnál – az erre hivatkozó művészpetíción is megütközve – okkal elutasítjuk. De az ellentmondás ott van. Feloldás nincs: bíróként ítélkezni sokkal nehezebb, mint gyilkolni, gázolni. Ez a legnehezebb.