Az MSZP elnökével addig teljesen egyetértünk, hogy szükség van, szükség lenne a „zöldpolitika pártokon átívelő konszenzusára”. Ami végül ismost szavakban legalábbis létrejött. Ennek annyi értéke mindenképpen van, hogy a közös cél vállalása esetén számon kérhetővé válnak a javasolt eszközök, programok és tettek, amelyeket ezután e mérce szerint kell megmérni.

Nincs kibúvó senki számára. Ha ezt így tekintjük, és nem féltjük az ökopolitikai értékeket az MSZP hatalmas hitelességi deficitjétől – mert az előbbieket sokkal erősebbnek gondoljuk –, akkor ennyi értelme még egy ilyen hiteltelen, képmutató és hatásvadász deklarációnak is van, mint amilyennek minden egyéb szempont szerint az MSZP elnökének megnyilvánulása bizonyul.

Mert mit is mutat ez a mérce? A szocialista párt kormányon sárba taposta azokat az értékeket, amely mellett most kiállni látszik, egyszerre ártott a fenntarthatóságnak és az ország érdekeinek. Mesterházy maga említi az energiaszektor szerepét a zöldfordulatban.

Nos, a legszebb példát pont ebben a szektorban találjuk. A jogalkotásban az arrogancia, cinizmus és lobbiérdekek kiszolgálása nem egy éve kezdődött. A stratégiai jelentőségű ágazat alapjainak átszabása az egyéni képviselői indítványokkal történő visszaéléssel nem fideszes találmány. Annak első, mindmáig legkirívóbb példáját az MSZP adta –igaz, a Fidesszel nyíltan együttműködve. 2009. november 20-án a Fónagy–Podolák-paktumként elhíresült indítvány egyszerre kerülte meg az energiaügyekért felelős minisztériumot, a Magyar Energia Hivatalt, a közigazgatási eljárást, a társadalmi egyeztetést és a szakmai vitát.

Ez a nagykoalíciós mutyi a fenntarthatóság tagadása. Évekre betonoztak be lobbiérdekeket szolgáló fosszilistámogatási rendszereket százmilliárdos nagyságrendben. Az indítványt a két nagy párt kéz a kézben szavazta meg, az iparág és az államigazgatás pedig először kapkodott levegő után – mint azóta kiderült, nem utoljára. Hol van a zöldgondolkodás a paksi atomerőmű új blokkjainak előzetes elvi engedélyéről szóló jogszerűtlen és erőből átvitt országgyűlési határozatban? Ez ugyanúgy egy Fidesz–MSZP-összeborulás eredménye – a döntést a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa élesen elítélte. De beszélhetünk a széndioxid-kvóták kereskedelmének anomáliáiról, ahol Magyarország kreatív tranzakciói nyomán – amelyek ámulatba ejtették az Európai Bizottságot is – átmenetileg fel kellett függeszteni több nagy nemzetközi kvótatőzsde kereskedését.

Ne feledjük, hogy a mostanában agóniájukat élő környezetvédelmi hatóságok kálváriája sem a kormányváltással kezdődött. 2004 óta folyamatosan vonják ki a pénzt a rendszerből. A szocia listák a pártelnök cikkében emlegetett zöldadóreformnak nyolc évig sziklaszilárdan ellenálltak.

A zöld-gazdaságfejlesztés még csak szlogenek szintjén sem jelent meg 2002 és 2010 között.

A zöld közbeszerzési stratégia hiába készült el szakmai műhelyekben, a Pénzügyminisztérium egyetlen mozdulattal söpörte le az asztalról 2009-ben az EU által is szorgalmazott cselekvési tervet. A Mesterházy Attila által a zöld közlekedési fordulat középpontjába állított vasúti ágazat az előző kormányok időszakában – hogy finoman fogalmazzunk – nem állt a fejlesztések fókuszában. Folyamatos leépülés, a szárnyvonalak bezárása, a szolgáltatókapacitások erodálása volt inkább napirenden. Lehetne napestig példákat hozni, hogy amikor az MSZP döntési helyzetben volt, akkor valójában mennyire volt zöld. Szívesen megmondjuk: semennyire. Következetesen és kitartóan számolta fel egy fenntarthatósági fordulat feltételeit.

De az LMP nem akar médiavetélkedést folytatni a zöldagendáért. Ez az ügy annál sokkal értékesebb, a tét nagyobb. A magyar politikai élet válsága sokkal mélyebb, a helyzet ijesztő. Az egyre diktatórikusabb Fidesszel szemben valóban szükség lenne egy ellenzéki összefogásra, amelynek valóban ideális kerete lehetne egy ökopolitikai konszenzus. Ennek érdekében hiteles szereplőkkel kidolgozott programok alapján érdemes vitát folytatni, részleges megegyezés és együttműködés pedig lehetséges. Mi nagyon szeretnénk a naivitás és a cinizmus közötti arany középutat megtalálni, amikor politikai versenytársaink megváltozásának esélyéhez viszonyulunk. De amíg Mesterházy Attila úgy emleget zöldfordulatot az energetikával érvelve, hogy a párt energetikai tagozatának elnöke Podolák György, addig ez nem több egyszerű parasztvakításnál. Mesterházy szerint az elmúlt évek válságai megmutatták, hogy „ami eddig volt, az nem állja meg a helyét holnap”. Ebben tökéletesen egyetértünk. A kérdés az, hogy amire ma és holnap szükség lesz, azt várhatjuk-e azoktól, akik döntési helyzetben az ellenkezőjét cselekedték még tegnap is.

Ne utasítsuk el végleg a szocialista fordulat lehetőségét. Hogy azonban hinni tudjunk benne, ahhoz szórványos kommunikációs akcióknál többre lesz szükség. Olyan, a zöldgazdaság és a környezetpolitika területén elismert szakemberekre, akik nem csupán tavaly május óta vagy néhány hete állnak ki egy zöldfordulatmellett. Olyan szakmai programokra, háttéranyagokra, stratégiai dokumentumokra, amelyek elkészítésére az elmúlt években nem került sor, jóllehet a teljes államapparátus az MSZP rendelkezésére állt. Olyan közös fellépésre a parlamenti munka során, amely a zöldfordulat felé mozdíthatja el a szabályozást. Lenne is néhány javaslatunk, ahol el lehet kezdeni az együttműködést és a szocialisták hitelességének építését. A vasút helyzetbe hozása és a tisztességes verseny megteremtése érdekében a kilométerarányos útdíj bevezetése a teherszállításra a teljes autópálya- és főúthálózatra. Differenciált, a befektetések megtérülését biztosító kötelező átvételi rendszer a villamos energia esetében amegújulóenergia-források támogatására. A Paksi Atomerőmű bővítésének felfüggesztése 2020-ig, ez idő alatt a megújulóenergia-források és az energiahatékonysági beruházások kiemelt támogatása. A Tobin-adó bevezetése a spekulatív célú tőkemozgások megadóztatására, vagy egy távlatos biodiverzitásmegőrzési stratégia, hogy tényleg csak néhány dolgot említsünk.

Persze hogy az MSZP-t ebben a tekintetben egy kicsit is komolyan lehessen venni, ahhoz a szocialistáknak alaposan meg kellene újulniuk. Hogy mást nem ne mondjunk, a nagy pártok fi nanszírozásának mostani rendszere és mögöttes szereplői legalább annyira ellenségei a demokráciának, mint a fenntarthatóságnak.

A szerzők országgyűlési képviselők (LMP)