Vidnyánszky Attila, a debreceni színház igen tehetséges igazgatója, aki több fórumon is hangot adott annak, hogy sokkal inkább neki kellene vezetnie a Nemzeti Színházat, mint ennek az Alföldi Róbertnek, és önajánlkozását igen hatékony erők is támogatják, a színházak országos találkozóján bemutatott előadásának nyilvános bírálata során, nyilvánvalóan azért, mert nem értett egyet azzal a fölszólalóval, aki a rendezését nem feltétlenül csak dicsérte, sőt közhelyszerűnek minősítette, fölpattant, majd a székét fölrúgva távozott, mintha ott sem lett volna.

Eddig egyetlen jobbikos vagy fideszes tiltakozás sem hangzott el azért, hogy ez a viselkedés – amit megengedően hívhatunk akár művészi túlhevítettségnek is – nem méltó a Nemzeti Színház reménybeli igazgatójához, jelenlegi debreceni direktorhoz, nem úgy mint akkor, amikor Alföldi Róbert okított egy televíziós hölgyet Az ember tragédiájának római színének orális viszonyairól.

Valószínűleg azért nem jő a tiltakozás, mert a jobbikos (fideszes) képviselőknek nagyon is tetszik ez a stílus. Mert olyan: kemény. Hetyke. Olyan magyaros, mint a jobbikos Pörzse Sándor, a magyar színikultúra első számú őre, aki korábban ököllel vett elégtételt Szigetmonostor alpolgármesterén, hogy aztán kissé visszafogott férfias szolidsággal tűrje hölgyismerősei elégedett pillantásait, nahát, a mi Sándorunk, micsoda egy tökös csávó.

Ennek a keménységnek van itt most az ideje.

Lám, milyen férfiasan szól vissza az eddig nem épp a macsótempójáról ismert Szájer József Európa elismert jogászainak, hogy elfogadhatatlan a véleményük a magyar alkotmányról, és ha vannak tartalmi kifogásaik, akkor valószínűleg közönséges hülyék, nem a magyar észjáráson pallérozódtak.

Az is hülye, aki nem annyira kemény, mint a Fidesz frakcióvezetője, Lázár János, aki szerint többé-kevésbé az az értékmérő, hogy ki mire vitte az életben, ebből következően Szijjártó Péter például biztosan nem hülye, hiszen sokra vitte, lám, biológiai mikrofonja lett Orbán Viktornak, aki férfias tárgyalásokat szeret folytatni, mintha ez a férfiasság valamiféle alapkövetelmény lenne, igaz, aki nem volt katona, az nem is ember.

Kövér László házelnök például bizonyosan szolgált, most azonban valami mást szolgál, mert nincs olyan pillanat, amikor ne épp a szocialistákba akarna belerúgni, mint egy pápai Vidnyánszky, legutóbb például a büntetőeljárás bevallottan politikai célzatú felgyorsítása kapcsán tréfálkozott férfiasan a parlamentben azzal, hogy legalább azok az MSZP-sek, „akiket nem érint még ez a probléma, legyenek szíves csöndben lenni.”

Kövér László a maga morális tartásával felvértezve biztos van annyira kemény fiú, hogy fölhívja olykor a testvérét, Kövér Szilárdot is, és nekiszegezi, hogy te, figyelj már, az a százmilliócska, amivel szíveskedtél eltűnni az adóhatóság elől, bekerülhetne-e már valahogy a nemzeti együttműködés állami rendszerébe, de lehet, hogy ez már neki is sok lenne, elvégre ez mégiscsak a család, ahol nem illik az asztal elé köpni, még ha az a férfiasság sokaknak imponálna is.