Először is az Alkotmánybíróság (AB) összetételének alakulása ma egy személyben a kormányfőtől függ. Ennek oka, hogy megengedhetetlen módon a saját hatalmi igényei szerint írta át az alaptörvényt. Másodszor: a rendszerváltás közjogi eljárásoknak komolyan vétele alkalmas lett volna megfelelő alkotmánybírák megválasztására eddig is, ahogy az AB függetlenségének fenntartására is. Ezért a mai legnagyobb ellenzéki pártot és a kormánypártokat egyaránt felelősség terheli. Végül, mindennek ellenére azt állítjuk, hogy ma is nyílna lehetőség az egyoldalú bírójelölés ellensúlyozására a hatályos eljárások alapján is.

1A kormánypártok első lépésben kikapcsolták az ellenzéket az alkotmánybíró-jelölésből. A jelölőbizottságban korábban minden pártnak azonos számú delegáltja volt. Így nem kizárólag a kormánytöbbség szava érvényesült. Ma már ez nincs így. Az ellenzék még egy törvényellenes jelölést sem tudott megakadályozni, ahogy ezt Stumpf István példája mutatta. A bíróválasztás „biztos kézbe” kerülése után a kormánytöbbség következő lépése az AB megszállása volt: tizenegyről tizenöt főre emelték a testület létszámát. Egy korábban megüresedett hellyel így „hirtelen” öt betöltendő hely keletkezett. Egy testület létszáma nem önmagában jó vagy rossz. Öt új bíróval a hatékonyság mennyiségileg se biztos, hogy javul, ám minőségileg inkább romolhat, amennyiben a jelöltek nem megfelelőek. A létszámnövelés hivatalos indoka az ügyteher csökkentése volt. De egy alkotmánybíróság esetén az ügyek száma semmit nem mond a testület döntéseinek minőségéről. Hiába oldmeg gyorsabban 98 ügyet a testület, ha két, ezeknél jóval jelentősebb ügy a fiókokban porosodik (médiatörvény vagy tényleges életfogytiglani szabadságvesztés).

2A jelöltek megválasztásához a rendszerváltás óta olyan eljárás áll rendelkezésre, amely alkalmas lenne azok kiszűrésére, akik nem megfelelőek a posztra. A nyilvános meghallgatás lehetne az eljárás szíve. Az amerikai szenátus például több napot szentel egy-egy bírójelölt megismerésének. Előfordult, hogy az ellenzéki párt alkotmányjogász szakértőt hívott meg, aki a radikális nézeteket valló jelöltet szembesítette azzal, hogy felfogása mennyire távol áll a mérsékelt jogászok álláspontjától – a jelölt meg is bukott. Továbbá a nyilvános meghallgatás az egyetlen alkalom, amikor a közvélemény megtudhatja, kik fognak jogai védelméről dönteni. De a bíróválasztás nem puszta szakmai, alkalmassági kérdés, hanem közügy. Nem az ország legjobb jogászát keresik a képviselők, hanem azt a személyt, akit a nép képviselőiként alkalmasnak találnak erre a tisztre. Ennek a kérdésnek pedig egy nyílt vitában kell eldőlnie. Nem utolsósorban azért, mert a politikus így válik elszámoltathatóvá döntéséért a választópolgárok előtt.

3Nálunk a parlamenté a bíróválasztás joga, úgyhogy a képviselők kötelessége előzetesen letesztelni a jelölteket. Mit is lehet tesztelni az egyes jelöltek esetében? Milyen indokokat kell mérlegre tenni egyik vagy másik jelöltnél?

Pokol Béla: kiterjedt elméleti munkássága egy sor kérdést magától értetődően felvet, ezek közül az alkotmányosság szempontjából legfontosabb kettőt emeljük ki. Az egyik az alapjogok státusával kapcsolatos nézete. Pokol ugyanis egyfelől az alapjogokat nem tartja sérthetetlennek és elidegeníthetetlennek, sőt magát az AB-t sem az alapjogok védelmezőjeként, hanem inkább a parlament tanácsadó testületeként tartja számon. Fel sem merül számára az a lehetőség, hogy a parlament is törvénykezhet önkényesen. Az ellenzék és a szabad sajtó, melyeknek Pokol az ellensúly szerepét szánja, amint látjuk, korántsem képes megakadályozni az önkényt. (Pokolnak nincs egy szava sem a jelenlegi kurzusnak a sajtó és az ellenzék jogait korlátozó politikájáról.) Másfelől számon kéri a parlament alapjogi-alkotmányjogi felülbírálásának legitimitását, ám helyénvalónak tartaná, hogy az általa elképzelt tanácsadó AB szűk szakmaidogmatikai alapon korrigálja a parlament döntéseit.

Még inkább magyarázatra szorul az a pokoli elképzelés, hogy a jogegyenlőséget és a törvény előtti egyenlőséget egyáltalán nem tekinti kardinális jelentőségűnek. A romákat minden további nélkül kollektíve kiszolgáltatná a többség rasszista előítéleteinek, amikor azt javasolja, hogy ha egy településen a nem romák úgy ítélik meg, hogy a romák úgymond „elszemtelenedtek”, akkor ott fel lehessen függeszteni a diszkriminációtilalmat! Ez magyarul azt jelenti, hogy ha konfliktus támad valahol a lakosság egyes csoportjai között, akkor az állam közéjük dobja a gyeplőt, intézzék el saját maguk, ha kell, erővel. Ezzel szemben már a felvilágosodás óta azt tartjuk az állam feladatának, hogy jogegyenlőséget biztosítson minden egyes polgára számára. Különösen azok számára, akik előítéletektől sújtottak lévén maguk nem feltétlenül tudnak fellépni hatékonyan az érdekeik védelmében. Pokol szerint nem így van: az állam feladata az, hogy megerősítse a többséget a vélekedéseiben, még ha azok elfogadhatatlanok is.

SzívósMária: nyomozási bíróként hozott határozatai nem hozzáférhetőek, elméleti munkássága nincs –nála éppen ez indokolja sok kérdés felvetését. Ugyanakkor, ha már nyomozási bíró, esetében különösen fontos volna ismerni a véleményét a személyi szabadság alkotmányos védelméről. A kormány most éppen ki is mutatja a foga fehérjét a büntetőeljárási törvény módosításával, és egyáltalán nem mindegy, hogy a törvényhozás bírája mit gondol az alkotmányos büntetőjog követelményeiről, például hogy a védelemhez való jog alól lehet-e kivételt tenni, ügyvédjétől megfosztani egy gyanúsítottat?

Kicsit hasonló a helyzet Dienes-Oehm Egonnal, akinek ugyan van nyilvános múltja, ám az leginkább az európai integrációval kapcsolatos, úgyhogy az ő alkotmányjogi nézetei is jobbára ismeretlenek. Ettől függetlenül fontos, hogy legyen európai jogi szakértő tagja is a bíróságnak, de nyilvánvalóan nem egyedül a szakértelme legitimálja a bírót, hanem az alkotmányosságról vallott nézetei. Az ő esetében minimum a nemzetközi bíróságok ítéleteinek a magyar joggal való összhangja és a magyar állam kötelezettségeinek alkotmányos következményeiről vallott nézetei képezhetnék a meghallgatás tárgyát.

Balsai Istvánnál a pártpolitikától való függetlenség legalábbis kérdéses. 1990 óta parlamenti képviselő, azaz tagja, akár kormánypártiként, akár ellenzékiként annak a testületnek, amelynek döntéseit az AB megítéli. Itt persze többről van szó, mint arról az összeférhetetlenségi szabályról, hogy nem vehet részt a döntéshozatalban az a bíró, aki részt vett a törvény előkészítésében – az ő eseté ben ez nyilván azt jelenti, hogy nem fog részt venni például a semmisségi törvény alkotmányosságának megítélésében. Kérdéses viszont, hogy vajon egy olyan törvény megítélésében részt vehet-e, amit kormánypárti képviselőként megszavazott (pl. médiatörvény)? Felvethető az is, hogy vajon Balsai esetében tartalmilag teljesül-e az AB-törvénynek az a formális követelménye, hogy a jelölt legalább 20 év szakmai gyakorlattal rendelkező jogász lehet – a képviselőség és a miniszterség politikai poszt, azon kívül a jelöltnek csak tizennyolc év szakmai gyakorlata van.

Szalay Péter esetében nem ilyen egyszerű a helyzet. Ugyan gyakran képviselt vezető fideszes politikusokat személyiségi jogi perekben, és nincsenek kételyeink a köztük meglévő bizalmi viszony felől, mégis önmagában az a tény, hogy valakinek az ügyvédi tevékenység során politikus ügyfelei vannak, még nem lehet kizáró ok. Az már más kérdés, netán eltérő megítélés alá is esik, amikor valaki fontos ügyekben kizárólag vezető fideszes politikusokat képvisel tíz éve. Szalay meghallgatása azért lehetne még érdekes (és pikáns), mert nem is olyan régen még a ’89-es alkotmányt igazi rendszerváltó alkotmányként ünnepelte, szöges ellentétben a jelenlegi kormánypropagandával. Vajon most mit gondol? És vajon az alaptörvény hatálybalépése után hogyan fog viszonyulni a ’89-es alkotmányt értelmező AB-gyakorlathoz? Végül azt érdemes még Szalayval kapcsolatban megemlíteni, hogy hiába jó ügyvéd valaki, a szakmai múltja nem teszi fölöslegessé a meghallgatását. A szólásszabadságügyek sorában eljáró jelöltről csak éppen azt nem tudjuk, hogy mit gondol a szólásszabadságról!

A TASZ és az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet a szervezetek honlapján elérhető jelentést készített az öt kormánypárti alkotmánybíró-jelöltről. A rendelkezésre álló rövid idő alatt olyan felvetéseket fogalmaztunk meg, amelyeket a nyilvános eljárás során meg kellene tárgyalni. A kormánypárti frakciók nem veszik komolyan a nyilvános bíróválasztási eljárást, amikor egy nap alatt erőltetik át jelöltjeiket a bizottsági próbán, és egy hét alatt választanak 12 évre bírákat. Ez arról árulkodik, hogy nem akarnak nyilvánosan szembesülni a jelöltjeiket ért kritikákkal. Ez így viszont nem választás, hanem kijelölés.

A szerzők a Társaság a Szabadságjogokért munkatársai