'Le kell zárni az MSZP belső vitáit'

Rendkívüli kongresszust tart ma az MSZP a belső vitáiról és a párt jövőjéről. Mesterházy Attila pártelnök szerint a következő választásokig kialakul egy olyan társadalmi erőtér és politikai szövetségi rendszer, amely képes lesz leváltani az Orbán-kormányt.

- A Fidesz vezető köreiben általánosnak tekinthető vélemény, hogy addig akár óriási társadalmi konfl iktusok között is nyugodtan kormányozhatnak, amíg az MSZP saját magával van elfoglalva. A szocialisták hétvégi kongresszusa, amely megelőzi a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform pártszavazását, a belső tisztázó viták folytatását vagy a lezárását szolgálja?

- Kevés dologban értek egyet a Fideszszel, de ebben igen.Miközben azMSZP folyamatosan kritizálja a kormány tevékenységét és saját javaslatokat terjeszt elő, addig sajnálatos módon kívülről, a médián keresztül, úgy tűnhet, mintha azMSZP csak a saját belső ügyeivel lenne elfoglalva. A szociáldemokrata pártok hagyományosan vitázóak és sokszínűek, ez érték, amit meg kell őrizni. Ugyanakkor a mai helyzet megkívánja, hogy ezek a nézetkülönbségek a párton belülmaradjanak, és ne vonják el az erőnket a politikai munkától, hogy kifelé, a társadalom felé tudjunk fordulni. Ezért kell a kongresszusnak lezárnia ezeknek a vitáknak egy részét.

Mesterházy Attila
Mesterházy Attila FOTÓ: REVICZKY ZSOLT

- Melyek azok a pontok, ahol lezárhatóak ezek a viták?

- A legfontosabb, hogy kiket, mit és hogyan akarunk képviselni. Lezárható az a vita is, hogy az Orbán-kormány leváltásához a szocialistáknak hol kell szövetségeseket keresniük.

- Kik lehetnek ebben az MSZP szövetségesei a parlamenten belül és kívül?

- Minden olyan demokratikus politikai erővel, civil mozgalommal, érdek-képviseleti szervezettel, állampolgárral szövetséget akarunk kötni, amelyek, illetve akik hozzánk hasonlóan úgy látják, hogy az Orbán-kormány rossz irányba viszi az országot. Egyre többen érzik a saját bőrükön, hogy a Fidesz becsapta őket az ígéreteivel. Meggyőződésem, hogy a következő választásokig kialakul egy olyan társadalmi erőtér és politikai szövetségi rendszer, amely képes lesz leváltani az Orbán-kormányt. Ehhez azonban olyan programot kell felmutatni, amely Magyarország újjáépítésének alapjául fog szolgálni.

- Mikorra készül el ez a program?

- Mára előálltak a feltételei a megalapozott szakpolitikai programok és koncepciók elkészítésének. Eredetileg 2012 tavaszára szerettük volna időzíteni ezeknek a programoknak a bemutatását, de látható, hogy fel kell gyorsítanunk a munkát. Az Orbán-kabinet egy év alatt annyi hibát követett el, annyi társadalmi érdeket sértett meg, hogy az emberek többsége már ma azt kérdezi tőlünk, hogy az MSZP mit csinálna a Fidesz helyett. Ezért a József Attila Alapítvány keretein belül megkezdtük szakpolitikai programjaink kidolgozását. Őszre készül el a szocialista párt új közpolitikai programja, amelyet társadalmi konzultációra fogunk bocsátani.

- A mostani kongresszus után lesz a Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett pártszavazás arról, hogy a tagság közvetlenül válassza-e a párt legfontosabb vezetőit, köztük a pártelnököt, valamint, hogy akarják-e erősíteni a párt anyagi átláthatóságát. Hogyan fog szavazni? Egyáltalán: elmegy a szavazásra?

- Mindenkinek joga eldönteni, hogy otthon marad, vagy részt vesz a szavazáson, és igennel vagy nemmel voksol. Bevallom, én még nem döntöttem el, mert az a véleményem, hogy valójában nem lenne szükség erre a pártszavazásra, mert ezekre a kérdésekre az MSZP alapszabályának módosításával lehet választ adni. Az alapszabály módosítását előkészítő bizottság egyébként több, a pártszavazásra bocsátandó kérdéshez hasonló témakört ajánl újragondolásra. Azt javasolják például, hogy a párt különbözőmegyei és országos vezető testületeinek az eddigieknél nagyobb beleszólásuk legyen a parlamenti választásokon induló jelöltek állításába. Ez azért különösen fontos, mert a Fidesz várhatóan egyfordulóssá alakítja át a választási rendszert, ennek következtében az a párt indulhat nagyobb eséllyel, amelyik már a választások előtt szövetségeket tud kötni. Szintén az alapszabály módosítása teremthetne lehetőséget arra, hogy aki szimpatizál velünk, de nem akar párttag lenni, az a jelenlegi lehetőségek mellett kaphasson „aktivista” vagy „szimpatizáns” státuszt. Azt is szeretnénk bevezetni, hogy minden választott tisztséget pályázat alapján lehessen betölteni. Szigorítani akarjuk a párt összeférhetetlenségi szabályait, a pénzügyi átláthatóságát és a tagdíjfizetési előírásokat. Külön javaslatcsomag foglalkozik az etikai eljárások hatékonyságának növelésével is.

- Lehet ebből a vitából pártszakadás, ahogy az szóba került az MSZP programtanácsának egyik legutóbbi ülésén?

- Nem.

- Akkor másként tesszük fel a kérdést. El tudja képzelni az MSZP-t Gyurcsány nélkül is?

- Minden politikus eldöntheti, hol és milyen formában akar részt venni a közéletben. A kongresszus és a pártszavazás után mindenkinek tiszteletben kell tartania majd a többség döntését. A frakcióban eddig mindenki garanciát vállalt arra, hogy a kisebbségbenmaradóknak is feladatuk támogatni a többségi vélemény megvalósulását. Egy kivétellel mindenki azt mondta, hogy csak két lehetőséget lát maga előtt: tudomásul venni a többség döntését és azt végrehajtani, vagy befejezni a politikai pályafutását. Nem akarnak átlépni semmilyen új pártba, ők az MSZP-hez csatlakoztak, sokat kaptak ettől a párttól, és lojálisak, hűségesek maradnak iránta. Egyedül Gyurcsány Ferenc volt az, aki elméleti lehetőségként megemlítette azt is, hogy ha álláspontja kisebbségben marad, akkor úgymond zöldmezős beruházásként egy új párt alapításán is elgondolkodna.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.