Hogy ennek mi értelme?

Molnár Lajos egykori szabad demokrata egészségügyi miniszter egyik markáns kéznyomát készül kiradíroznia a Fővárosi Közgyűlés a Szent János és Margit kórház szétválasztásával. Ezzel a városvezetés lényegében visszaállítaná a Szent Margit Kórház önállóságát, bár a korábban szintén a Szent János Kórházhoz csatolt Budai Gyermekkórház sorsát nem említi a közgyűlés elé szerdán kerülő előterjesztés.

A lépés, amelyre nem kívánt magyarázatot adni a Fővárosi Önkormányzat sajtóirodája, azért különösen furcsa, mert már mindenki készpénznek veszi, hogy a Semmelweis Terv keretében az állam kezébe kerülnek a fővárosi kórházak. Ez esetben viszont ennek az átszervezésnek nem sok értelme van. Igaz, a Semmelweis Tervet egy év kormányzás után is csak első olvasatban tekintette magáénak a kabinet, és az államosításra lehetőséget adó jogszabályok sem születtek meg.

Egy másik közgyűlési előterjesztés szerint a Sztomatológiai Intézet és a Heim Pál Gyermekkórház lejárt számláiból is törlesztene valamennyit a fenntartó, a szintén eladósodott Péterfy Sándor utcai kórház – ahol még a tervezet műtéteket is le kellett állítani – viszont nem kap egyetlen fillért sem. Mindkét előterjesztés kérdések sorát veti fel, ám lapunknak Velkey György, a Fővárosi Önkormányzat szakbizottságának elnöke egyikre sem kívánt választ adni. Azt mondta: a döntés-előkészítésben nem vett részt, azt tudja: kedden megtárgyalja a javaslatokat a szakbizottság. Feltételezi, hogy a Margit kórház önállósításával a tulajdonos egy rendezettebb szerkezetű kórházi rendszert akar az államnak átadni. Szerinte ebben nincs semmi visszásság, mert az állami irányítással az egyes kórházak önállósága nem sérül.

Velkey György megjegyezte:valószínűleg az intézményszétválasztás hátterében az is ott van, hogy a fővárosban a Molnár-féle reformokkal lezajló erőszakos kórházegyesítések (Szent István – Szent László, a Budai gyermekkórház és a Szent Margit összevonása a Szent Jánossal, valamint az Országos Baleseti Központ beolvasztása a Péterfybe) a gyakorlatban nem váltak be. A legtöbb helyen ma is párhuzamos kapacitások működnek.

A szocialisták tiltakoznak amiatt, hogy a városvezetés fi gyelme csak egyetlen kórház sorsáig tart. Úgy vélik, a városvezetés sem bízik a kormány Semmelweis Tervében, ezért emel ki egy intézményt a rendszerből. A javaslatot előkészítő tanulmány pedig teli van ellentmondással. Például a leválással kapcsolatban azzal érvelnek, hogy kezelhetetlenül nagy a mérete az összevont intézménynek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.