MSZP: 'Nem lesz pártszakadás'

Molnár Csaba, a pártszavazást kezdeményező Demokratikus Koalíció Platform ügyvezető alelnöke szerint ők nem a párt szétverésén munkálkodnak, hanem egy modern, erkölcsös és nyitott balközép MSZP-t szeretnének formálni. A szombati kongresszusnak – mint mondta – álkérdések helyett az elmúlt nyolc év kormányzásáról kellene szólnia.

- Nyugodtan alszik?

- Nyugodtan és jól, köszönöm. Miért?

Molnár Csaba
Molnár Csaba FOTÓ: KOVÁCS BENCE

- Mert a párttársai szerint ön is tagja annak a csoportnak, amely épp az MSZP szétverésén munkálkodik.

- Ezt nem a párttársaim mondják, csupán néhány párttársam mondja. Nem hiszem, hogy ez lenne a többségi álláspont az MSZP-ben. Egyetlen bajom van ezzel a véleménnyel, hogy nincs mögötte valódi indoklás. Senki nem mondta még meg, miért jelenti az MSZP szétverését, hogy mi egy modern, erkölcsös és nyitott balközép pártot szeretnénk létrehozni a mostaniból. Mi nem akarunk másik pártot, a jelenlegit szeretnénkmegreformálni. Aki ezt a párt szétveréseként értelmezi, tudatosan félremagyarázza a szándékokat. A többség a baloldalon változást, egy erősebb, akcióképesebb, Orbánnal szemben igazi alternatívát jelentő pártot akar.

- Mit vár a szombati kongresszustól?

- Azt, hogy lesz olyan bölcs, hogy a valós kérdésekkel foglalkozzon. A napirendre vitt kérdések legtöbbje álkérdés. Például, hogy akar-e bárki vezérelvű pártot. Nem ismerek a baloldalon olyat, aki ilyet szeretne. Álkérdésnek tartom azt is, hogy „az MSZP forduljon-e balra?”. A szocialista párt baloldali közösség, tőlünk balra már csak a szélsőbal van, oda pedig senki nem akar sodródni. Valódi kérdés lenne viszont, hogy miként viszonyulunk az elmúlt nyolc évünkhöz. A baloldali többség szerintem úgy gondolja, hogy végrehajtási problémájával, válságával, kiigazításával együtt, de a nemzet érdekében vitt politika volt, amit büszkén vállalhatunk. Vannak viszont néhányan, akik magukévá tették a Fidesz retorikáját, és azt gondolják: egy romokban heverő országot hagytunk hátra.

- Az önök pártszavazásra feltett kérdéseit valós kérdéseknek tartja?

- Többen úgy gondolják: nem az a legfontosabb kérdés most, hogy miként lehessen pártelnököt választani. Már csak azért sem, mert a mostani szisztémával is sikerült több választást nyerni. És ugyanannyit el is veszíteni. De ez értelmetlen így. Nem a struktúrán múlott, hogy nyertünk vagy veszítettünk. Az MSZP-nek jelenleg két jelentős baja van: az egyik, hogy – szerintem egyébként igazságtalanul – a pártot a legkorruptabb, legtisztátalanabb politikai alakulatnak tartják a magyar palettán. Ez egy hazug kép, ennek ellenére a látszat erős. Valakik szerint ez magától elmúlik, miszerintünk tennünk kell ellene. Erről szól a pártszavazás hat kérdéséből három. A másik baj, hogy a tagság távol került a döntések meghozatalától. Három éve egy párttaggyűlésen több százan voltak, most alig pár tucatnyian. Egy országjáró turnén vagyok túl, mindenhol azt mondták a párttagok: azért nem járnak gyűlésre, mert úgy érzik, nincs beleszólásuk semmibe. Ezért mondjuk, hogy nem a véleményüket kell kikérni, hanem a döntésüket. Okosnak tartanám, ha a jövőben az új alapszabályról, a választási programról, győzelem esetén a lehetséges koalícióról is a tagság döntene majd. A korrupció bélyegének lemosásáról és a tagság inaktivitásának megoldásáról szól a pártszavazás. Első lépések ezek egy hoszszú úton.

- Platformjuk többször is világossá tette, hogy egy Orbán-ellenes koalíciót képzel el a baloldalon. Ha viszont pusztán ez a politikai alapvetésük, akkor az lehet a látszat: törekvésük csak a hatalom megszerzéséről szól.Ha egy Orbán-ellenes koalíció győz a következő választásokon, akkor mi történik másnap? Az Orbán-ellenesség nem tűnik túl tartalmas kormányprogramnak.

- Mert senki nem is ezt szánja programnak. Emlékezzünk vissza, 2002-ben már létrejött egy széles Orbánellenes koalíció az MSZP-vel, az SZDSZ-szel, a Centrum Párttal és több százezer, magát jobboldalinak valló szavazóval. Ettől még mindegyik pártnak volt programja, ahogyan a kormánynak is. Orbán Viktor leváltása nem cél, hanem egy eszköz annak elérésére, hogy visszaállítsuk a jogállamot és a demokráciát. Ehhez viszont változás kell, lehetetlen nem érezni a baloldal szavazótáborának ezt az erős igényét. Szó sincs arról, hogy van a tiszta baloldaliak közössége, amelyet „feloldanánk” liberálisokkal és konzervatívokkal. Ezt senki nem akarja. Az MSZP-ből olyan balközép pártot kell csinálni, amely ernyőt tud teremteni azoknak a tömegeknek, amelyek nem találnak majd 2014-ben olyan liberális vagy mérsékelt konzervatív pártot, amelyre szavazhatnak. Mert ilyenek most nincsenek. Ha lesznek ilyenek, akkor szövetségi lehetőséget kell biztosítani a számukra. Ha nem, akkor viszont nekünk kell vállalnunk ennek a több százezres választói csoportnak a politikai képviseletét. Ezért beszélünk mi a nyitottság politikájáról. Egy igazi politikusnak minden helyzetre készülnie kell.

- Ha az önök belső vitájának pártszakadás lesz a vége, és – ahogyan ez Gyurcsány Ferenc korábbi nyilatkozataiban szerepelt is lehetőségként – a volt kormányfő új pártot alapít, akkor ön vele tart vagy marad az MSZP-ben?

- Nem készülök arra, hogy választanom kelljen. Az MSZP elmúlt húsz évé ben egy dologban mindig jó volt: képes volt felmérni, hogy mi jó az országnak és ehhez milyen párt kell. Világos, hogy ezt csak a nyitottság politikájával lehet. Hiszem, hogy az MSZP-ben ennek többsége van, és nem kell B vagy C terveket készíteni. Biztos vagyok abban, hogy az MSZP változni fog, mert ezt akarják a tagjai, a szavazói, a támogatói egyaránt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.